Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-04-22 / 17. szám
Harminckilencedik évfolyam. 17. szám. Pápa, 1928 április 22. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ........................—...................-...... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ..................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL SKÜLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ©*© IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. Püspöklátogatás Mezőföldön. Régen volt, talán Nagy Mihály, vagy Tóth Ferenc szuperintendesek idejében a mezőföldi egyházmegyében generalis püspöki visitatió. Pedig valamikor Mezőföldön is lakott püspök, és pedig Peremartonban, ahol ma nemcsak gyülekezetünk, de még hívünk sincs. Az újabbkori püspökeink visitatiojáböl Mezőföld mindig kimaradt, mert püspökeink megválasztatásuk után elsősorban azokat az egyházmegyéket keresték fel, amelyekben a felbukkanó bajok miatt sürgősebbnek tartották megjelenésüket. Minthogy Mezőföld a rendezettebb egyházmegyék közé tartozott, s így hátra maradt a püspöki látogatás órarendjében, mire reá került volna a sor, püspökeink elbetegesedtek, megöregedtek, a testi erőtlenség, vagy újabban az országos események nem adtak módot és alkalmat törvényben gyökerező joguk és teendőjük teljesítésére. Ezt a mulasztást akarja a jelenlegi püspökünk pótolni, amikor püspöki generalis visitatiója tervében ily hamar sort kerített Mezőföldre, hogy amit elődei nem tehettek meg, azt elvégezze. Egyházmegyénk egyházközségei a múlt évi esperesi visitatió alkalmával értesültek püspök úr folyó évi hivatalos látogatásának tervéről és kivétel nélkül a legnagyobb örömmel fogadták a hirt, — várva-várták az időt, mikor megmutathatják szeretetüket, tiszteletüket legfelsőbb egyházi kormányzójuk és híveinek lelki atyja iránt. Az idő immár elérkezett; Püspök úr Mezőföldön meg is kezdette hivatalos útját, az ősi királykoronázó Székesfehérvár városába vonult be először, hogy e központi helyről tekintsen szét és haladjon tovább áldást árasztó útján. Nincsenek még nyíló virágok, sem zöld ágak, melyeket látogatásának kezdetén útjára hinthetnének, de vannak megnyíló szívek, reménykedő lelkek, amelyek kitárulnak, megdobbannak az érkező nagy vendég előtt, s egyrészt kiöntik örömmel megteljesedett szivük minden nemes érzését, hogy méltókép fogadhassák, hogy amit megtagadott a természet késedelmes tavasza, kipótolja és megadja hálatelt lelkűk megnyilatkozása; másrészt az ekként megüresített szivük és lelkűk befogadhassa a Püspök úr által hozandó lelki ajándékokat és megteljesedjék az evangéliumi hit, krisztusi szeretet és a jobb jövendőbe vetett reménység lelki áldásaival. Ezt adjuk s ezt várjuk mi mezöföldiek a püspöki generalis visitatió alkalmával, mert csak így hoz mindkét részről megelégedést és áldást. Napjainkban nemcsak hazánk egén, de református egyházunk, még inkább egyházközségeink és híveink életének egén is foltok, felhők, szakadások mutatkoznak, amelyek annak régi fényét elhomályosítják, erejét bénítják, jövőjét veszedelmeztetik; ezeket a felhőket eloszlatni, a foltokat eltüntetni, a szakadásokat kipótolni óhajtja mindkét fél: püspök úr és meglátogatott gyülekezetek és hívek egyenként és összesen. Ezért jön, ezt akarja Ő; ezt várjuk és óhajtjuk mi. Adja a kegyelem Istene, hogy látogatása olyan •legyen, mint a tavaszi harmat, mint a májusi eső a föld plántáira, — erőt adó, áldást árasztó, termékenyítő és gazdag gyümölcsöket ígérő. Ebben a hitben, ebben a reményben köszöntjük Püspök urat mezőföldi hivatalos püspöki útja kezdetén, az irás szavaival: „áldott, aki jött az Úrnak nevében“; és kívánjuk, hogy útja legyen jó szerencsés mindvégig, eredménye pedig gazdag, híveink, anyaszentegyházunk és hazánk életében. Kálóz. Vargha Kálmán. Antal Gézának. Mezőföld népe! Te szép, tiszta faj! Nyakas talán — de lágy szivü azért, Csonka törzsünkön nemes, drága galy, Te lelkesülő minden igazért! Bocsor Istvánok, Eötvösök szülője, Magyar vallásnak bátor őrizője Újongó öröm verje fel szived’: Főpásztorod im Tehozzád siet! Jön, mint Első az egyenlők között Felkeresni az eltévedt juhot, Ki az akolból messze elszökött S vad idegenben mélységbe jutott, Hogy felvegye azt ölelő karjára Amaz egyetlen jó Pásztor módjára És visszavigye oda, ott ahol Föléje örök szeretet hajol. Jön, hogy megnézze Bálint ősi földjén Ösi-e még az erkölcs és a hit? Sugárba’ játszó vetéseknek zöldjén Megkeresni a vetők nyomait. . . Megkérdezni, hogy négy megyének táján Úr vagy-e itt a tenmagad portáján Mezőföld népe — kálvinista faj, Csonka törzsünkön nemes, drága galy?! ... A Balatonnak kék lankáitól Le Tolnáig, e gazdag sik mezőn, Ős Fehérvárig s azon messze túl, De sokszor állott e nép könnyezőn! S az ajkain — jaj! rajtuk őszi csend ül — Ma kikeleti örömének csendül Ének, mely betölt földet és eget: Jer áldott vendég, várunk Tégedet! Mint Pál apostol egykor útrakelvén, Járt hitet osztva s hitet keresőn: Jer, szólj nekünk az édesapa nyelvén Feddőn, dorgálón — mégis szeretőn!
