Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-04-01 / 14. szám
Harminckilencedik évfolyam. 14. szám. Pápa, 1928 április 1. DUNANTŰLÍ PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-..............................*........................ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —...................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Ä FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL SKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐIGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Nekünk is szeretnünk kell egymást. I. Ján. 4 ío—ii.: „Nem abban van a szeretet, hogy mi szereltük az Istent, hanem, hogy Ö szeretett minket és elküldte az ö Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. ‘Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. A szeretet szó már az Üdvözítő idejében is az elkoptatott szavak közé tartozott. Az ajkak beszéde és az élet cselekvése nem fedte egymást. Használtak szavakat, melyek üres szívből jöttek és ép ezért nem is jutottak tovább a levegőnél. Krisztus azért jött, hogy átértékelje a szavakat is. Ezért adja Pál és János a szeretet örökkévaló, új meghatározásait, mert Jézustól megtanulták, hogy a szavak csak úgy érnek valamit, ha megfelelő tartalmuk van. Hogy mi a szeretet, azt Isten tanította meg az embereknek. A rabbik meg voltak győződve, hogy ők mindent tudnak már arról, mit jelent szeretni: buzogni a vallásért, Istenért; életet, vért áldozni, ha kell minden szentért, templomért, nemzeti függetlenségért. Ez mind szép és igaz. De „nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent“, ezt jól felfogott érdek, régi hagyomány, nevelés kívánta, ebben nincs semmi csodálatos. Az apostol szerint, ha a szeretetet meg akarjuk ismerni, akkor meg kell értenünk, hogy a csodálatos, a megszégyenítő, a könnyekre indító az, hogy Ő, az Isten szeretett minket. Azt addig is elhitte és kötelességének tartotta a világ, hogy nekünk, embereknek szeretnünk kell az Istent, az új üzenet az, hogy az Isten szeret minket. Ezt addig nem hallotta a világ. Isten mint számonkérő, itélőbiró és világkormányzó volt csak ismeretes. A porember, a vére utolsó sejtjéig bűnöktől megrontott ember hogy is várhatta volna az elképzelhetetlent. Isten a tisztát, a szentet kedveli, a bűnöst gyűlöli. S oh rettenetes valóság, mi mindnyájan a bűn útjára tértünk. Jézusban, az ő golgotái keresztjében Isten felfedte szivének titkát: „Ő szeretett minket és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.“ Nagypéntek gyásza vakító fényözönné változik. Isten szeret engem és ezt azzal bizonyította be, hogy kereszthalálra adta egyszülött Fiát. Mily rettenetesen komoly a bűn, hogy csak a golgotái kereszt áldozata tudja eltörölni, kiengesztelni, s mily emberi mértékeken felül álló Isten szeretete, amely ezt az áldozatot hozta meg értünk. Igaza van az apostol következtetésének: „ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. A nagyhét komolyságra-intő napjaiban szálljunk magunkba. Felejtsük el a vett bántalmakat. Isten megbocsátott nekünk a Golgotán. Nekünk nem szabad irigykednünk, gyűlölködnünk, „nekünk is szeretnünk kell egymást11. P> i Szentkűti Kiss Károly 1841-1928. E számok igen tág élethatárt jelölnek, mely keveseknek adatik, akik Isten e különös kegyelmében részesülnek. Szentkúti Kiss Károly életének kezdő és véghatárát jelöli e fenti két szám, akit már úgy megszoktunk, hogy szinte fájó az a tudat, hogy elköltözött közülünk. Pozbán született egyszerű kálvinista papcsaládból. Öröklött lelki diszpozícióját csak fejlesztette, növelte az a vallásos légkör, amelyben nevelték szülei s így természetes, hogy ő is a papi pályára lépett. Előbb Peszek, majd 47 éves korában a nagyigmándi gyülekezet választotta meg lelkipásztorának. Itt lelkészkedett vagy 20 esztendeig; a másik 20 esztendeig pedig mint szolgálatképtelen ember mellett segédlelkészek működtek. Sz. Kiss Károly egyike volt a lelkipásztorok közül azon keveseknek, akiket nemcsak hosszú munkaidővel, de irói vénával, irodalomszeretetettel áldott meg a mindenható, kegyelmes Isten, akit ennek következtében nemcsak saját gyülekezete, de mások is, különösen a korabeli lelkészi kar jól ismert. Nemcsak gyülekezete, de ez utóbbiak is bőségesen táplálkoztak műveiből. Sz. Kiss Károly szerető, jószivü ember volt. Akik őt ismerték, úgy emlékeznek rá, mint magát kifosztó, jószivü és az adakozásban mértéket nem ismerő emberre, ki nem tudott semmi kérdést felelet, semmi jogos kérést meghallgatás és adomány nélkül hagyni. Nem fontolgatta, hogy ki kér, miért kér, hanem ha kértek, ha tehette, ő adott. Jelszava volt: jobb adni, mint kapni. Lelki alkatának második élesen kidomborodó vonása volt az irodalmi munkásság. Akkor érezte magát jól, ha dolgozószobájában írhatott. Ide vágyott családja köréből, ide a világ zajából. Nem sarkalta feltűnni vágyás, nem kereste az ünnepeltetés alkalmait. Szerényen elhúzódott könyvei mellé s odvas padlásokon, könyvtárakban kutatott a múlt emlékei után. Igmánd és vidéke története hirdeti fáradhatlan utánjárását, adatgyűjtését, ügyes logikáját, lankadatlan munkakedvét s gördülékeny, könnyed, magyaros zamatú stílusát. E művel egyházának tartozott, amely teljesen ismeretlenül, meghallgatás nélkül, csupán a bizalom szavaira hallgatva megválasztotta lelkészéül. Sokkal nagyobb volt bibliamagyarázataiban: úgy áll előttünk itt, mint a nép nyelvén szólni tudó, a nép vallásos műveltségéhez leereszkedő szónok. Egyszerű, életből vett képei, választékos, világos stílusa, gondolatbősége
