Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-03-18 / 12. szám
46. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1928 rületet bocsátott rendelkezésre. Ugyancsak hálás köszönetét nyilvánította a földmivelésügyi m. kir. miniszter urnák a püspöki kert létesítése körül nyújtott hathatós támogatásért, a pápai m. kir. földmivesiskolának és a székesfehárvári m. kir. kuitúrmérnökségnek, hogy szakerőikkel a terveket elkészíttették, de legelső sorban püspök úrnak azért a messzetekintő és önzetlen tevékenységéért, amelyet a püspöki kert létesítése körül eddig is kifejtett. A munkálatok végrehajtásához a szükséges 4000 pengőt az építési pénztár terhére megszavazta. Püspök úr előterjesztette, hogy miután egyházkerületünk közgyűlése a pénztári teendők ellátásával a Pápai Hitelbankot bízta meg s így a kér. pénztár magánfelekkel úgyszólván minden érintkezést beszüntetett, önkénytelenüi felmerült az a kérdés, hogy vájjon van-e szükségünk a pénztár helyiségére s nem lehetne-e azt más célra engedni át. Megtett lépései eredményeképen jelenti, hogy a Pápai Hitelbank hajlandó az egyházkerületi könyvelő részére a maga intézeti helyiségében külön szobát bocsátani rendelkezésre, ahol a könyvelést zavartalanul végezhetné s ezzel a könyvelés céljából a kér. pénztárhelyiségnek további igénybevétele magától megszűnnék. A pénztár jelenlegi helyiségére igen nagy szükség van gyűjteményeink elhelyezése szemponjából, amelyek, bár nagy értéket képviselnek, ma nincsenek kellő biztonsággal elhelyezve. Ilyen gyűjtemények: az éremgyüjtemény, a háborús gyűjtemény, amelyek most a könyvtár nyitott helyiségeiben vannak, a régi magyar könyvek gyűjteménye, a metszetgyüjtemény, mely utóbbira különösen káros hatással van, hogy a főiskola azon szárnyépülete, amelyben könyvtárunk elhelyezésre talált, nincs alápincézve s így a penészesedés veszedelme forog fenn. Intézőbizoítság’,hálás köszönetét nyilvánítja püspök úrnak, hogy körültekintő intézkedésével nagyértékü gyűjteményeink számára megfelelő helyet biztosítania, másfelől a főiskolai könyvtár szűkös elhelyezésén egy új helyiség szerzésével enyhíteni sikerült. Előterjesztését teljes egészében magáévá tévén, köszönetét nyilvánítja a Pápai Hitelbanknak, hogy egyházkerületünk könyvelője számára egy helyiségét díjtalanul átengedni szives volt és utasítja a főiskolai könyvtárnokot, hogy április 1-től kezdődőleg a püspök úr által megnevezett gyűjteményeket a főiskolai és kér. pénztár felszabaduló helyiségében helyezze el. Intézőbizottság köszönettel vette tudomásul püspök úrnak b. e. Németh István úr arcképe megfestése körül tett lépéseit; gazd. tanácselnököt felhatalmazza, hogy az arckép leszállítása után Komáromi Katz Endre festőművész uruak 800 pengő tiszteletdíjat utaljon ki és egyben kéri püspök urat, hogy Czike Lajos volt főiskolai gondnok arcképének elkészíttetésére a szükséges lépéseket megtenni szíveskedjék. Intéző bizottság felhívta az egyházmegyék espereseit, hogy mindazokban az egyházközségekben, ahol az egyházi alkalmazottak járandóságait a díjlevelek a a mai napig is pozsonyi mérőben, ölben, akóban stb. állapítják meg, a presbitériumokat utasítsák a díjlevelek szabályszerű átszámítására, annál is inkább, mert a törvényileg kiküszöbölt mértékek használata ellentétben állván az 1907. V. leikkel, kihágást képez és szigorú büntetés alá esik. Dr. Tóth Endre, theol. akadémiánk tanára püspök ur megbízásából dec. 15. jan. 21. közötti időben kutatásokat végezvén a dunántúli egyházker., közelebbről pedig a főiskola történetére vonatkozólag a budapesti Országos Levéltárban és a budapesti ref. theológia Ráday-könyvtárában, munkálatai eredményéről jelentését előterjeszti, amely szerint a kutatás mindakét helyen rendkívül eredményes volt s úgy főiskolánk, mint egyházkerületünk történetére nézve bőséges anyagot hozott napfényre. Minthogy azonban a szinte beláthatatlan mennyiségű anyag lemásoltatása rengeteg idő- és pénzáldozatot jelentene, tisztelettel kéri egyházkerületünk intézkedését arra nézve, hogy a főiskolai könyvtár részére egy levéltári fényképezőkészülék szereztessék be, amelynek segítségével nemcsak tetemes időt és pénzt lehetne megtakarítani, de vele az az előny isjárna, hogy az általa eszközölt felvételek révén a főiskolai könyvtárban az eredeti okmányok pontos és hü fotográfiája foglalna helyet. Egyházker. intéző bizottság örömmel és elismeréssel vévén tudomást dr. Tóth Endre tanár ur sikeres levéltári kutatásairól, határozatiig kimondotta, hogy a kért levéltári fényképező készüléket a főiskolai könyvtár számára beszerzi s a vételár kiutalására gazd. tanácselnököt felhatalmazza. Intéző bizottság az egyházi gyűjtések egységes irányítása végett Vargha Kálmán eker. aljegyző által készített s lapunk jövő számában közlendő Szabályrendelettervezetet magáévá tévén, egyet, konventre felterjeszteni rendelte. Intéző bizottságunk örvendező együttérzéssel értesülvén arról az egyhangú lelkesedésről és szeretetről, amellyel a testvér tiszántúli egyházkerület egyházai boldog emlékű gróf Degenfeld József megürült székébe vitéz Horthy István tábornokot, a heves-nagykunsági egyházmegye gondnokát választották meg, határozatiig kimondja, hogy vitéz Horthy István ur ő nagy méltóságát s a tiszántúli egyházkerületet ez örvendetes alkalomból kifolyóig melegen köszönti s egyben az uj főgondnoknak anyaszentegyházunk érdekében kifejtendő tevékenységére a jó Isten gazdag áldását kéri. Egyúttal kijelölte azokat a kerületi tagokat, akik az uj főgondnok junius 26 i ünnepélyes beiktatásán kerületünket képviselik. Üdvözölték a kér. és főisk gazdasági tanács új elnökét: dr. Baranyay Ferencet. Az elnöklő főgondnok javaslatára Tisza István budapesti szobrára három éven át 1000—1000 P-t, Darányi Ignác szobrára 500 pengőt szavaztak meg. Fontos tárgya volt a gyűlésnek az egyke kérdése. Ez ügy referense, dr. Jókay-Ihász Miklós valóságos tanulmányban adta elő nézetét és javaslatait. A munkát oly értékesnek találták, hogy nemcsak a konventre felterjesztését, de kinyomatását határozták el, melynek költségeit maga az előadó vállalta el. Végezetül az egyházi elnök távollétében Balogh főgondnok úr tett nagy lelkesedéssel fogadott javaslatot arról, hogy dr. Antal Géza püspök tiszteletére, ki ez év őszén éri el áldásos működésének 40. évfordulójához, ez év szeptemberében jubiláris ünnepet rendezzenek. Az előkészületek megtételére kerületi bizottságul a pápai egyházmegye esperesét: Jakab Áront, gondnokát: Jókay-Ihászt kérték fel, helyi bizottság szervezése tárgyában pedig a pápai egyházi elöljáróságot keresik meg. — Az intéző-bizottság tagjai megtekintették a Jókai-utcai épülő püspöki székházat és Dudás Kálmán tervező műépítésznek a helyszínén teljes elismerésüket fejezték ki. — A Theológia Tóth Ferenc Önképzőkörének pályatételek jutalmazására dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok, országgyűlési képviselő 20 P-t volt szíves adományozni. Fogadja a nemesszívü adakozó e helyen is az Önképzőkör köszönetét.