Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1928-12-23 / 52. szám

1928. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 243. oldal. napja 1, esztendő utolsó napja 2, újév 1, esztendő első vasárnapja 1, virágvasárnap 1, nagypéntek 2, husvét 2, áldozócsütörtök 1, pünkösd 2, tavasz 1, lel­készszentelés 1, rádióval közvetített 1, hősök emlé­kezete 1, új kenyér 1, sajtó vasárnap 1, reformáció 1, ősz 1. Nyáry igehirdetése sohsem unalmas, de nem is fárasztó, mert ami lélekből jön, az mindig érdekes és megkapó. E mellett nem közönséges képességgel ke­zeli a tollat. Mindig aktuális, mert mindig az emberi élet legnagyobb kérdéseiről prédikál. Bibliássága nem abban áll, hogy folyton idéz a Bibliából, hanem, hogy a Biblia igazságait hirdeti, annak szellemét ter­jeszti, leheli minden mondata. Ezért közérthető váro­son épúgy, mint a legkisebb falusi gyülekezetben. Okfejtése világos, érvelése meggyőző és mindenik beszédből kicsendül mint az egészen átvonuló hang a gyülekezeti tagok iránt érzett meleg szeretet. Lel­keket akar foglyulvinni a Lelkek Fejedelméhez, a Krisztushoz. Nagyon köszönjük a pécsi gyülekezetnek ezt a kedves ajándékot. Nyáry esperesnek pedig adjon az Úr megsokszorozódott erőt, hogy a következő 25 esztendőben még nagyobb erővel tudja hirdetni a Krisztus végéremehetetlen gazdagságát. Kiss Géza: Az Ormányság. Budapest, 1927. 24 L Szerző főiskolánknak volt jeles növendéke. Je­lenleg a baranyai Kákics falu lelkésze. E néprajzi ta­nulmány először a Protestáns Szemlében jelent meg és az ethnographusok körében méltó feltűnést keltett. Pedig csak kis része annak, ami szerzőnél nyomda alá készen van. Kiss Géza ott született Kákicson mint az ott lelkészkedő ároni Kiss család tagja, így alkalma volt kora gyermekségétől fogva megismerni faluja népét. Elleste annak nyelvét, szokásait. Majd amikor lelki kincsekben meggazdagodva hazatért a szülő­faluba lelkésznek, mint jó pásztor pásztorolta népét, együtt volt vele örömében, bánatában és mint tuda­tos megfigyelő gyűjtötte össze mindazt a gazdag anyagot, mely most áldozatkész kiadóra vár. A családi hajlék ismertetése után leírja a falusi nép szokásait, szertartásait; temetés, tor, lakodalom, makkoltatás ,lovászság, csikászás, mind sorra kerül­nek. Milyen érdekes a nép élete, ha valaki szeretettel tanulmányozza. És hogy munkája még teljesebb, még megbízhatóbb legyen, szerző áttanulmányozta mind­azt, ami nyomtatásban megjelent tárgyáról. Melegen köszönjük ezt a derék munkát Kiss Gézának. Vajha más vidékeknek is akadna ilyen etno­gráfusa és vajha sikerülne szerzőnek művét egész terjedelmében mielőbb közzétenni. íme a magvető kiméne vetni... cim alatt tiz év lelkipásztori és igehirdetői munkájának legjava ter­mését adja közre Szabó Imre, a budapest-fasori egy­ház lelkipásztora. A két kötetből álló munka külső terjedelemben is hatalmas (386 lap), tartalma is vál­tozatos, sokoldalú, a mai ember érdeklődését a leg­nagyobb mértékben lekötő, de különös értéket az a körülmény ad ennek a kötetnek, hogy benne egy kezdő lelkipásztori szív sokszor mélyen megrázó őszinte vallomásaiba és egy mai református gyüle­kezet életébe nyerünk fölemelő bepillantást. A könyv értékes és érdekes előadásokat (Kálvin és Loyola, Az egyház szociális feladatai, A magyar jövő útja, stb.), valamennyi sátoros ünnepre több be­szédet, prédikációkat, előadásokat, sorozatos biblia­magyarázatokat, alkalmi beszédeket tartalmaz. Meg­rendelők december hónapban még az előjegyzési árban — fűzve 8, kötve 12 P — kapják a szerzőnél (Vilma királyné út 7.), januárban már csak könyv­­kereskedőnél 20o/o-kal drágábban. Mutatóban lapunk mai számában közöljük a kötetből »a papné lelki élete« c. előadást. Nyugtázás. Főtiszteletü dr. Antal Géza püspök úr negyven­éves jubileuma alkalmából a kerület hölgyei által ajándékozott papi egyenruha költségeihez a követ­kezők járultak hozzá: Dr. Darányi Kálmán államtitkár (Budapest), Pápa város 100—400 P; Özv. Ihász La­­josné (Hathalom), Demjén Márton (Veszprém) 50— 50 P; Komáromi Ref. Egyház 41 P; Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok (Budapest) 40 P; Balogh Imre (Lajoskomárom), Kovács Nagy Ferenc (Mór) 30—30 P; Maller Kálmán (Bana), dr. Cseh-Szom­­bathy László (Pápa) 25—25 P; Fülöp Józsefné (Kör­mend) 24 P; Dr. Kőrös Endréné (Pápa), Pápai Ven­déglősök Szövetkezete, Hetessy Kálmán (Pápa), Ru­­tassy Mária (Pápa), dr. Kis Albert (Szeged), dr. Fürst Sándor (Pápa), dr. Szily Jánosné (Adony), Balassagyarmati Egyház, Mezőlaki Ref. Nőegylet, Ref. Egyház Csurgó, Ref. Egyház Csurgónagymarton 20—20 P; Jákóy Pál (Hajmáskér) 19 P; Nagy István (Szokolya), dr. Adorján Gyula (Pápa), Ref. Egyház (Kaposmérő) 15—15 P; Varga Róza és Gyenge Erzsébet gyűjtése (Pápa) '14.50 P; Ref. Lelkészi Hivatal (Dunaalmás) 13 P; Tóth Sándor (Császár) 12.50 P; Dr. Uzonyi Kálmán (Pápa), Fejes Zsig­mond (Pápa), Varjú József (Kömlőd), Matolcsy Sán­dor (Kaposvár), Kis Tivadar (Pápa), Elekes Gyula (Réde), Halka Sándor (Erdőcsokonya), Szűcs Lajos (Pápa), Faragó János (Pápa), Galambos János (Tata), Hochschorner Jenő (Pápa), Böröczky Lajos (Pápa), Szombathelyi ref. gyülekezet, Ligárt Olga (Pápa), Ref. Egyház (Csákberény), Baráth József (Gyermely), Szabó Bálint (Hetes), Raidl Ferenc (Pápa), Molnár Gyuláné (Balatonkenese), Ref. Egyház (Kömlőd), Pongrácz Józsefné 10—10 P; Pilismaróti Ref. Egy­ház 9.30 P; Schmidt Béla (Istvándi) 8 P; Fekecs István (Nagykorpád) 7.20 P; Lampérth Lajosné (Réde) 7 P; Szabó Aladár (Ajka), Lőke Károly (Szó­rnod) 6—6 P; Takácsy Dániel (Zádor) 5.08 P; Kiss Zsigmond (Pápa), Kőszeghy Jenőné (Pápa), Szőlőssy Miklós (Pápa), Héjjas Zsigmond (Komlósd), Giczy Gáborné (Pápa), Giczy Róza (Pápa), Máté Lajos (Somogyvisonta), Horváth Lajos (Kéttornyulak), Izsák Magdus (Budapest), Batta Béla (Szigetvár), Ref. Lelkészi Hivatal (Tárkány), id. Tóth Albert (Nagy­­gyimót), Rab István (Pápa), Ref. Egyház (Fehérvár­csurgó), Liber István (Kisdobsza), Kovács Sándor (Pápa), dr. Jílek József (Pápa), Gyenese János (Pápa), Miklós Géza (Székesfehérvár), László Zsigmond (Nagysáp), Bujtár János (Somogyviszló), Böröczky Gézáné (Pápa), Geöbel Ilona (Pápa), Szűcs Dezső (Pápa), Barabás Árpád (Tapolcafő), Páhány József (Dáka), Jílek Ferenc (Pápa), Ólé Sándor (Mór), Végh János (Adorjánháza), Sárosi István (Gige), Ref. Egyház (Padrag), Ref. Egyház (Kastélyos­­dombó), Szűcs Dezsőné (Csajág) 5—5 P; Szüts Károlyné (Balatonkövesd), Ref. Lelkész (Rinyakovácsi) 4—4 P; Barsy Sándor (Bököd) 3.50 P; Kosa Károly (Pápa), Mészáros János (Tótszentgyörgy), Kutassy Ferencné (Tác), Kovács Károly (Görgeteg), Keztyús Lajos (Debrecen), Szűcs László (Héreg) 3—3 P;

Next

/
Oldalképek
Tartalom