Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-09-23 / 39. szám
1928 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 173. oldal. Egyházi élet. (Részlet dr. Antal Géza püspök úrnak az 1928 szept. 26-án kezdődő egyházkerületi közgyűlés elé terjesztett jelentéséből.) A püspöki székház belső berendezésének különös érdekességet és értéket ad az a körülmény, hogy a székházban nem lesz egyetlen női kézimunka, melyet úgy kellett volna megvásárolni, mert az összes női kézimunkákat egyházkerületünk asszonyai és leányai készítették el az ügy iránt való nemes lelkesedésből. Kiadta a jelszót erre a pápai Református Leányegylet vezetősége, mely fáradságot nem kiméivé, magában a pápai Református Leányegyletben, de azon kívül is, kerületünk számos egyházában közremunkált abban, hogy a belső berendezés a mi kerületünk asszonyainak és leányainak munkája legyen. Illesse érte elismerés és köszönet mindazokat, akik ebben a munkában tevékeny részt vettek s ezek sorában és élén Geőbel Ilona nőnevelő-intézeti tanárnőt, a pápai Református Leányegylet elnöknőjét, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy ez a munka megindult és oly szép eredményre vezetett. Látva azt a meglepő sikert, amelyet a céltudatos irányítás és vezetés rövid néhány hónap alatt e téren elért, önkéntelenül is felmerül lelkemben a gondolat, hogy nem volna-e kívánatos ezt az akciót továbbra is fenntartani, sőt egész egyházkerületünkre kitérjedőleg megszervezni. Mezőföldi egyházlátogatásom alkalmával ismételten kifejezést adtam annak az óhajomnak, hogy serdülő és felserdült leányainknak nemesebb foglalkoztatásáról gondoskodjunk, mert mig fiaink részint az énekkarban, részint a levente-egyesületekben egy bizonyos fokig megfelelő elfoglaltatást találnak, leányaink számára nincs olyan tér, amelyen az ő tovább nevelésükről és valláserkölcsi eszmekörben való megtartásukról gondoskodás történhetnék. Nagy örömmel látom azt a visszhangot, melyet ez a nézetem a mezőföldi egyházmegye nagytiszteletü Esperesének jelentésében keltett s szószerint aláírom azokat, amiket ő jelentésében ide vonatkozólag a következőleg mond: »Minden egyházközségben lehet és kell is leányegyesületet szervezni. Ha valakinek, a serdülő, vagy már felserdült leánykának van legnagyobb szüksége a kellő gondozásra. Igaz, hogy e tekintetben elsősorban az édes anyákat terheli a legnagyobb elkötelezés és felelősség, de éppen olyan kötelesség az is, hogy a közös édes anya a test szerinti anyák segélyére álljon az úgy egyházi, mint társadalmi és nemzeti szempontból is igen nagy fontosságú dologban. Alig lehet gyönyörűségesebb és Istennek tetszőbb munkát elképzelni, mintha a papnék, tanítónők s ezeken kívül a legtöbb gyülekezetünkben feltalálható műveltebb lelkű uriasszonyok összeállanak avégből, hogy jó modor, szép beszéd, oktatás és példaadás által Isten kertjének virágaivá formálják át azokat a könynyen hajlítható fiatal lelkeket, kik magukrahagyatottságukban oly sokszor fertőbe kerülnek s mindnyájunk lelkiismeretének tehertételeivé válnak«. (Lásd esperesi jelentés 6—7. oldal.) Tisztelettel kérem a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlést, hogy utasítsa az egyházkerület lelkészi karát, hogy a serdülő és felserdült hajadon leányok valláserkölcsi szellemben való tovább nevelésére oly jótékony hatással levő leányegyesületeket szervezzék meg s ezek által is munkálják egyház zunk fejlődését és felvirágzását. Tisztelettel javaslom, hogy kérje fel a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés a pápai leányegyesületet, hogy e szervezeteknek egymással szorosabb kapcsolatba hozására vonatkozólag tervezetet készítsen és terjesszen a legközelebbi egyházkerületi közgyűlés elé. Egyházlátogatásom alkalmával nagy megnyugvással láttam, hogy a mezőföldi egyházmegye gyülekezeteinek legtöbbjében s az őrségi gyülekezetek egy részében is meg van szervezve az énekkar. Van olyan gyülekezet, ahol az énekkar már több évtizedes múltra tekinthet vissza s ahol az ily énekkar működésének áldásos hatását a gyülekezet immár évtizedek óta élvezi. Ismételten volt alkalmam rámutatni arra a nagy fontosságra, amellyel a gyülekezeti énekkarok bírnak s éppen ezért kérem a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlést, adja az esperesi karnak különös utasításul, hogy az énekkarok szervezését lehetőleg minden gyülekezetben állandóan gondoskodásuk tárgyává tegyék s ha kell, az egyházmegyei közgyűlés határozatával is kényszerítsék a gyülekezeteket, illetve az énekvezéreket arra, hogy az énekkarokat megszervezzék. Nem hallgathatom el, hogy vannak gyülekezeteink, ahol a fentebb kért intézkedés nyomban keresztül nem vihető, ahol a gyülekezeti tagok számának csekély volta lehetetlenné teszi énekkar szervezését. Ilyen helyeken esetleg a férfikar hanghiányét vegyes íkarral lehet pótolni s ily módon mozdítani elő a gyülekezetben az éneklés megkedveltetését. Fájdalom, vannak fogyó gyülekezeteink, melyeknek fogyó népessége arra kényszerít bennünket, hogy ne csak az énekkaroknál vegyük tekintetbe a gyülekezeti tagok számának csekélységét, de tekintetbe vegyük az iskoláztatás terén is és a gyülekezet által alig fenntartható elemi iskolának fenntartását az által tegyük számukra lehetővé, hogy lelkésztanítóságokat szervezünk. Múlt évi jelentésemben már jeleztem, hogy az egyetemes konvent e tárgyban engem bízott meg a tárgyalásoknak a kultuszminisztériummal való megindítására, most tisztelettel jelezhetem, hogy e tárgyalások, amint azt a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1928. évi április hó 13-án 41.793/928. VIII. ü. o. szám alatt hozzám intézett levele mutatja, elvileg megegyezésre vezettek. Amidőn ezt az elvi megegyezést örömmel hozom a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés tudomására, tisztelettel jelentem, hogy a konvent 228. számú határozata értelmében a tárgyalásokat a kultuszminisztériummal az ő általa kívánt részletes tervezet elkészítése után is folytatom s reményiem, hogy ebben az évben sikerül azt egyházunk érdekeit kielégítő módon befejezni. Ezzel meg lesz adva a lehetőség, hogy törpe gyülekezeteinkben is, vagy azokban, amelyek — fájdalom — azon az úton vannak, hogy rövidesen törpévé válnak, megtarthassuk úgy lelkészeinket, mint iskoláinkat. Az őrségi egyházmegye püspöki meglátogatása. Szept. 10-én d. u. indult Püspök úr és kísérete négy autón Egyházasrádócra. A körmendi járás területére érve a ■ járás nevében Tulok Lajos körmendi főbíró üdvözölte. Egyházasrádóc határában 30 biciklista és 20 tagú egyenruhás lovas bandérium várta a Főpásztort, akit a község szélén felállított díszkapunál a csendőrség, tűzoltók, fegyveres levente-osztag, magyar ruhás leányok sorfala közt Czotter István körjegyző üdvözölt a község nevében. Salamon Irénke az iskolásgyermekek nevében köszöntőt mondott és virágot nyújtott át. Az egész falu népe lassú menetben kisérte a vendégeket a ref. paróchiára, ahová a
