Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-09-16 / 38. szám
Harminckilencedik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1928 szeptember 16. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ♦.................................—................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -........—........................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZJÓZSEF THEOL. TANÁR FÁRA, FC- 4ft FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AMHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Egyházi élet. (Részlet dr. Antal Géza püspök úrnak az 1928 szept. 26-án kezdődő egyházkerületi közgyűlés elé terjesztett jelentéséből.) Ez év legkiemelkedőbb mozzanata országos zsinatunk gyűlése, mely május hó 8-án nyílt meg Budapesten, a Kálvin-téri templomban tartott ünnepélyes istenitisztelettel. Istenitisztelet végeztével a zsinat testületileg tisztelgett Magyarország kormányzójánál, hogy köszönetét nyilvánítsa a zsinat engedélyezéséért s azért, hogy az állam külön képviselőjének kiküldésétől, bízva református egyházunk tagjainak hazafiságában, eltekintett. Az ünnepélyes megnyitás után rövidesen megalakult a zsinat s hozzáfogott a törvényhozási munkához, letárgyalván az iskolai és az egyházi bíráskodásról szóló javaslatokat. Vajha úgy oktatásügyünk terén, mint az egyházi fegyelmezés terén a letárgyalt és elfogadott javaslatok egyházi életünkre áldásos hatásuaknak bizonyulnának! Másik két törvényjavaslata zsinatunknak beható megvitatás végett leküldetett az egyházmegyékre: a lelkészválasztási és belmissziói javaslat s azok véleménye alapján módjában lesz egyházkerületünknek állást foglalni e törvényjavaslatokkal szemben, hogy így ezek is a közszükségletnek minél inkább megfelelő alakban kerüljenek ki a törvényhozói munkásságból. A zsinati ülésszak mintegy két heti időtartamra megszakította a mezőföldi egyházmegyében április hó 22-én megkezdett egyházlátogatásomat, melyet április 22-től május 6-ig, majd május 20-tól 24-ig tartottam meg, meglátogatván a belsősomogyi egyházmegye után legnagyobb egyházmegyénk összes gyülekezeteit. A fogadtatás szívélyessége s általában a külsőségek tekintetében ez a látogatás semmivel sem maradt a belsősomogyi egyházmegyében végzett körutam külső jelenségei mögött. A politikai hatóságok épen úgy, mint egyházunk hívei, mindent elkövettek, hogy megjelenésem mindenütt a benső szives szeretet jegyében follyon le. Minden gyülekezetben rendes istenitiszteletet tartottam s istenitisztelet végeztével a küldöttségek fogadása után az egyházak presbitériumával az előre beküldött jegyzőkönyvek alapján megbeszéltem az egyház ügyeit. Adja a Mindenható, hogy ez az egyházlátogatás, amily bensőségteljes volt fogadtatásom, épp olyan áldásos legyen a lelkekre való kihatásában. Örömmel jegyzem fel, hogy két gyülekezetben láttam azóta látogatásomnak maradandó emlékét, az egyik a nádasdladányi gyülekezet, mely pár hónappal egyházlátogatásom után buzdító szavaim hatása alatt két új harangot szerzett be, a másik a balatonfőkajári gyülekezet, ahol nemes Szalay Józsefné szül. Rozs Ilka nemes szándékát, hogy elhalt szülői emlékére az egyház templomába orgonát állítson, megjelenésem elhatározássá erősítette s az orgonát 5600 pengő értékben a gyülekezet temploma számára megrendelte. Adja a kegyelem Istene, hogy megjelenésem és igehirdetésem a szivekben, ha nem is a fenti módon megnyilatkozó, de az életre irányító és kihatásában áldásos lelki felemelkedést eszközölt legyen! Tisztelettel indítványozom, hogy fejezze ki egyházkerületünk a maga őszinte köszönetét mindazoknak, akik utamon szívesek voltak elkísérni, a mezőföldi egyházmegye nagyérdemű elnökségének, nagytiszteletü Vargha Kálmán és Miklós Géza uraknak, Pongrácz József és Győry Elemér theol. tanár uraknak, kik beszédeimet gyorsírták és a politikai hatóságoknak: Fejér és Veszprém vármegye alispánjának és az illető járások főbíróinak. Az a hatás, melyet a püspöklátogatás alkalmával magamnak is alkalmam volt tapasztalni s amelyet a múlt évi belsősomogyi egyházmegyei esperesi jelentés éppen úgy, mint az ez ,évi mezőföldi egyházmegyei esperesi jelentés kiemel, indított arra, hogy a nem csekély fáradsággal járó körutat folytatva, püspöki jelentésem elkészülte után meglátogassam még ez év folyamán az őrségi egyházmegye csekély számú egyházait, a jövő év tavaszán pedig a tatai egyházmegyében levő gyülekezeteket. Az őrségi egyházmegyében boldog emlékű elődöm, Antal Gábor járt 1899- ben, a tatai egyházmegyében tudomásom szerint nem volt a múlt században generális vizitáció s ez a körülmény különösen kötelességemmé teszi, hogy ezt a generális vizitációt a tatai egyházmegye gyülekezeteiben is megtartsam. Úgy az őrségi, mint a tatai egyházmegye közgyűlése örömmel fogadta látogatásom bejelentését és megtette, illetve határozata szerint a jövő évben megteszi az előkészületeket, hogy itteni látogatásaim is méltóan sorakozzanak a belsősomogyi és mezőföldi egyházmegyékben végzett látogatásaimhoz. Ha csak az egyházlátogatás alkalmával tapasztaltakból ítélném meg egyházi életünket, úgy feltétlenül annak a bizakodó reménységemnek kellene kifejezést adnom, hogy ez virágzó és az istenitiszteletek látogatása a legmesszebbmenő igényeket is kielégítő. Fájdalom, az egyházlátogatás csak egy-egy kiemelkedő nap a gyülekezet életében, amelyet az egyhangú napok egész sora előz meg és követ. Egyházi életünkről csak úgy alkothatunk megközelítő véleményt, ha éppen ezekben az egyhangú napokban figyeljük meg