Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-08-12 / 33. szám
Harminckilencedik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1928 augusztus 12. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EG YHÁZKER Ü L ET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...................................—.................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .......................................................... ELELÖS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁRA, FŐ- « FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL SKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- ®t© IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A ielkészválasztási törvény módosítása tárgyában a mezőföldi egyházmegye köz= gyűlése elé terjesztett egyesített javaslat. A mezőföldi ref. egyházmegye közgyűlése a kebelbeli lelkészegyesület és esperes úr által véleményezésre felkért lelkészi és világi közgyűlési tagok többségének véleménye és javaslata alapján a zsinat előkészítőbizottság lelkészválasztási albizottsága által az Egyházitörvények II. t.-cikkének módosítása, illetve megváltoztatása tárgyában készített és a zsinat elé terjesztett s véleményadás végett az egyházhatóságokhoz letett „Törvényjavaslat a lelkészi állások betöltéséről“ című munkálatot a tárgyalás alapjául sem tartja elfogadhatónak, mert: 1. a való élettel ellentétes; minden törvényt a gyakorlati élet hoz létre — maga az élet kívánja meg, hogy a különféle esetek: a nemzetközi, állami, magán vagy egyházi' élet jogviszonyai egységes elvek, azaz törvények által szabályoztassanak. De csak az a törvény lesz maradandó és életképes, amely az életből született, amely a gyakorlati élet talaján épül fel s így lesz az az élet különféle megnyilvánulásainak, jogviszonyainak kodifikációja. A fenti törvényjavaslat pedig az egyházi élet egyik fontos megnyilvánulását: a lelkészválasztást a gyakorlati való élettel ellentétesen akarja szabályozni, amikor eddig nem ismert, az egyházi élettől idegen szabályokat akar behozni, a most alkalmazásban levő úgyszólván mindenkinek a vérébe átment és legnagyobb részben megfelelőnek, jónak tartott törvény és intézkedések helyett. Éppen ezért a gyakorlati egyházi élet tiltakozik ezen törvényjavaslat elfogadása ellen és ha hatalmi szóval reá oktrojáltatnék, félő, hogy a gyakorlati érvényesítésekor egy-egy eszerint lefolytatandó lelkészválasztás alkalmával olyan reakciót szülne, amelynek következményei kiszámíthatatlanok, amelyekért a felelősséget senki el nem bírhatná. 2. Visszafejlődést jelent jogfosztó intézkedéseivel. A szavazati jogot elsősorban és legteljesebb mértékben református egyházunk alkotmánya adta meg tagjainak, még a nőknek is. Ennek a jognak az élvezésében nőtt fel a mai egyházfenntartó elem, híveinknek a legnagyobb büszkesége volt mindig a róm. kath. püspöki rendszerrel szemben a zsinat presbiteri egyház-alkotmány, amely a népszavazás révén teljes demokratikus irányba fejlődött és erősségévé lett egyházunk fenntartásának a jog és a kötelesség összhangba hozásával. Ma az egész világon jogkiterjesztésért folyik a küzdelem, — az egyházi életben eddigieknél is nagyobb teher és kötelezettség vár egyházunk tagjaira, ilyen körülmények között jogfosztó törvényjavaslattal előállni lehetetlenség és játék a tűzzel úgy a politikai, mint felekezetközi viszonylatban. 3. A javaslat szövegezése nehezen érthető, kuszáit, az alkalmazást és végrehajtást megnehezíti. Az egyházi törvénynek különösen világosnak, egyszerűnek, könnyenérthetőnek és rövidnek kell lenni, mert ennek végrehajtásában nemcsak jogászilag képzett egyének, hanem egyszerű emberek is résztvesznek. Ez a javaslat pedig ellenkezőleg hosszú, stílusa az érthetetlenségig nehézkes, §-ai egymásnak ellentmondók: tehát nem használható. 4. Az egyházmegyei és kerületi lelkészelhelyezőbizottság — amely a valóságban csak jelölő-bizottság — mint újítás felesleges és hosszadalmas működésénél fogva káros. A lelkészválasztást, illetve a választás előkészítését az egyházkerületig kiterjeszteni nagyon felesleges és céltalan. A püspököt újabb teendőkkel terhelni egyéb nagyfokú elfoglaltságai mellett nem célszerű, azok a kerületi tisztviselők pedig a maguk egyházmegyéjén túl a lelkészek működését nem ismerik, még nevüket sem nagyon, hogyan tudnának tehát olyan javaslatot tenni, hogy a legmegfelelőbb ember juthasson a gyülekezetbe. Ha pedig a megyétől kérnek jelentést és tanácsot, akkor végeredményben a jelölés vagy minősítés az egyházmegyén befejezést nyerhet. A választásra illetve irányításra a felsőbb hatóság befolyása más módon biztosítható, amire később lesz javaslat. Tudunk eljárást, mikor a segédlelkészek elhelyezését a püspök neve alatt a titkár végezte, nem kívánatos ennek a rendes lelkészekre is általánosítása és törvényileg biztosítása. Meg kell kímélni a püspököt azoktól a protekció keresőktől, akik maguk vagy mások érdekében zaklatnák és gyanusítgatásnak tennék ki. A mi gyülekezeteink legnagyobb átlagban egyforma jellegűek, oda mindegyik lelkész alkalmas, a különlegesebb helyzetűeknek pedig van intelligenciája, amely a maga befolyását mindig tudja érvényesíteni (Cegléd). Ne legyen meg a látszata sem az oktrojnak, mert rendszerint az ellenkezője szokott bekövetkezni. 5. A gyülekezeti választó-bizottság nem kifejezője az egész gyülekezet hangulatának és így nem is lehet helyettesítője a választók gyülekezetének. A lelkészválasztási jogáról a gyülekezet le nem mond, a megfosztás nem most, hanem az előforduló esetekben éreztetné hatását. De igen sok gyülekezetben ez a kisszámú választó-bizottság nem is merné magára vállalni a felelősséget, amint a presbitériumok is a fontosabb, még a hatáskörükbe tartozó ügyeket is szívesen utalják a közgyűlés elé. A bizottság tagjainak a presbitérium által történő ajánlása sok ellentétes véleményt váltana ki, a presbitérium és a gyülekezet szembeállítására vezethetne. A kevés választónál a korrupció sokkal nagyobb mértékben fordulhat elő, mint nagyobb számú választónál, tehát a választás tisztaságát épen nem biztosítaná, sőt jobban veszedelmeztetné, kivált ott, ahol a mai irányzatnak megfelelőleg a demagógok, a s£á-
