Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-23 / 4. szám

1927 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 15. oldal. @©@®(^®®®@@@(^s@<^@@<§®@®@®®®@®©@®®®®®©© ® © 1 VEGYESEK 8 @ @ @®®®®®@®®®®@@®S)©®®S)®®®®®®®;@®®®®®®®S)®g)@® — Köszönet. Veszprémvármegye részéről felsőházi taggá történt megválasztásom alkalmából egyházkerületünk­ből oly sokan voltak szívesek felkeresni üdvözletükkel, hogy minden egyes üdvözlésre külön-külön válaszolni nincs módomban. Kérem fogadják mindazok, kik irántam érzett szives jóindulatuknak ezúttal is kifejezést adtak, leghálá­­sabb köszönetemet. Dr. Antal Géza. — György Endre ny. miniszter, a ruszinszkói egyház­­kerület főgondnokaa, hosszas betegeskedés után elhunyt. A megboldogult nagy szolgálatokat tett hazánknak és egy­házunknak. 1925-ben egyike volt ama keveseknek, akik még éltek a Református Egyházak Világszövetségét megalapító edinburghi világgyülés tagjai közül s mint ilyent a Cardiff­­ban jubiláló Világszövetség meleg szeretettel és lelkesedés­sel köszöntötte a gyűlésen jelenlevő aggastyánt. — Kis Ernő nyug. főgimn. tanár, pápai főgimnáziu­munknak volt igazgatója, a főiskola történetének megirója, f. hó 22-én délelőtt hirtelen elhunyt, A megdoldogultról jövő számunkban részletes megemlékezést közlünk. — Dr. Virágh Gyula a tatai ref. egyházmegye tanácsbirája, egyházkerületi képviselő 68 éves korában Tatán meghalt. Komárom vármegye tb. főorvosa, a tatai járás orvosa volt hosszú éveken keresztül. A kormányzó egészségügyi tanácsossá nevezte ki érdemeinek elismeréséül. Buzgó, bibliás ember volt, aki az élet küzdelmeihez az erőt az örök erőforrásból merítette. Temetése óriási részvét mellett ment végbe f. hó 14-én. Kb. 100 koszorú vette körül ravatalát. A gyászszertartást Lőke Károly az egyhm. esperese és Magyaródy Dénes s.-lelkész végezték. A sírnál közéleti tevékenységének méltatását Karcsay Miklós Komárom- Esztergom vármegyék főjegyzője foglalta össze, míg orvos­társai s barátai nevében Paletta tatabányai kórházi főorvos vett tőle búcsút. A megboldogult felesége emlékére a császári, dunaalmási és ajatai egyháznál szép alapítványt tett, fia nevét pedig a pápai főgimnáziumnál örökítette meg alapítványával. — Főiskolánk tanárikara január 21-én meleg ünnep­lésben részesítette Püspök urat abból az alkalomból, hogy Veszprém vármegye felsőházitaggá választotta meg. A ta­nárikar jókívánságait Tóth Lajos főisk. igazgató tolmácsolta. — Iskolalátogatás. Pápai főgimnáziumunkat Dsida Ottó tankerületi kir. főigazgató e héten látogatta meg. — A tanítónőképzőintézetben Sarudy Ottó tanítóképzőintézeti főigazgató szintén e héten végezte szokásos látogatását. Ez alkalomból Pápára érkezett dr. Antal Géza püspök is, aki a főigazgatókkal tartott bizalmas értekezleteken elnökölt. — Református Nagygyűlés. A Hit és Szolgálat Mozgalma 1927 május hó 21—22. napjain Budapesten Református Nagygyűlést rendez. A hely és rendezés szempontjából sok tekintetben nagy nehézségeket okozott s mégis igen nagy jelentőségű és áldásos mohácsi refor­mátus naggyülés gazdag tanulságú előzménye után min­denfelé él a lelkekben a vágy, hogy a fővárosban le­gyen egy külsőségeiben impozáns, szellemi erejében gazdag és fényét messze árasztó Református Nagygyűlés. Az előkészületek erősen folynak a gyűlés előkészítésére. A Hit és Szolgálat Mozgalma már megnyerte a Nagy­gyűlés diszelnökeiül Baltazár Dezső, Révész Kálmán, Ravasz László, Antal Géza és Soltész Elemér püspököket. A budapesti egyházrészek és a budapesti evangéliumi egyesületeket is felkéri a Hit és Szolgálat a rendezés munkájában való részvételre. Lapunk állandóan tájékoz­tatni fogja olvasóinkat e nagy jelentőségű esemény részleteiről. Addig is ajánljuk e szivünk szerint való ügyet minden református testvérünk imádságába és állandó szeretetébe. — A budapesti theológia most lefolyt nagysikerű konferenciáján dr. Vass Vince theol. tanár „a kálvinizmus erkölcsi elveinek alkalmazása közéletünkben“ címen, a papnék konferenciáján Cseglédy Sándorné „titkon ajtómat behajtva“ címen tartottak előadást. Dunántúlról kb. tizen vettek részt a konferencia tanácskozásain. — Tanulóifjúságunk vallásos nevelése szempont­jából jelentékeny lépés történt f. hó 17-én Budapesten, ahová az „Erő igazgatósága“ értekezletre hívta össze a vallástaná­rokat és a hitoktatókat. Az értekezleten dr. Ravasz László püspök elnökölt s mintegy 25 vallástanár, hitoktató és érdek­lődő vett részt a tanácskozásban, amelynek tárgya volt: a középiskoláinkban folyó bélmissziói tevékenység egységbe hozatala és irányítása. Abban történt megállapodás, hogy amit eddig a két diákmozgalom csak mellékes munkaág gyanánt karolhatott fel, az az elmélyítő és öntudatos tevé­kenységre serkentő evangelizálás önállóvá legyen, vegye kezébe ezt egy minden vonatkozásában önálló szerv, amely az egyletnél szabadabban mozgó, de mégsem széteső ala­kulatban szolgálja egyházunk lelki építését. A szerv neve lesz : Református Középiskolai Diákmisszió Bizottság, s mint ilyen, kapcsolatot tart fenn az Orsz. Ref. Tanáregyesülettel, valamint felajánlja szolgálatait az egyház legfőbb tanügyi hatóságának, az Egyetemes Tanügyi Bizottságnak. Az ügye­ket egy központi bizottság fogja intézni, amelynek segítsé­gére lesz egy u. n. tanácsadó testület. A különböző munka­ágakat 2—3 tagból álló más-más szakosztály fogja ellátni s az intenzivebb irányíthatás céljából tervbe van véve egy tit­kári állás szervezése, amennyiben erre támogatást remél­hetni az egyházkerületektől s fel lehet kelteni az érdeklődő közönség áldozatkészségét. A tanácsadó testületbe egyházunk ez irányú tevékenységében kipróbált buzgóságu munkásai választtattak meg a tanárok és lelkészek sorából, a köz­ponti intéző bizottság tagjai lettek a következők: Szele Miklós, Deme László, dr. Juhász Vince, Karácsony Sándor, Kis István, Kádi Nagy József, Nagy Sándor Béla, Pap Géza, dr. Somogyi József, Szabó Miklós, Szalonnás János, Szőke Imre, Szőnyi Sándor, Töltési Zoltán és Sajó Margit. Az egész munkának vezetését pedig Rácz Kálmán kezébe tette le a konferencia. Az így megalakított szervezet a Tanár­­egyesület vallástanári szakosztályával tanácskozás végett valószínűleg a húsvéti szünidő alatt fog összejönni Buda­pesten. — A hatalmas európai konferencia, melyet aug. 7—14-ig Budapesten tartanak az európai nemzetek C. E. szövetségi mozgalmai, nagy méreteivel kezd már kibonta­kozni. 16 különböző nemzet képviselői legalább 90 elő­adást fognak rajta tartani. A külföldi országokban óriási érdeklődés mutatkozik már is, melyet fokoznak az Európa szerte mindenfelé Budapestről tartott vetítettképes előadá­sok, a magyar nép eredetéről, nyelvéről, történelméről s Budapestről a legkülönbözőbb nyelveken megjelenő cikkek. A konferencia előkészítési és rendezési költségeire a budapesti ref. egyház 600 pengőt (7,500.000 K.) segélyt szavazott meg. Több egyház vallásos estélyt készül ren­dezni, hogy hozzájárulhasson az európai konferencia költ­ségeihez. A Bethánia-Egylet vezető tagjai a lehetőséghez képest szívesen vállalnak szerepet ily estélyeken, vagy kül­denek programmvázlatot. Az ily irányú hivatalos segélyek és magánadományok a konferencia főtitkárának címére kül­dendők. (Csia Sándor dr. Budapest, VII., Angyal-utca 7/a.) — Adomány. A vetítettképes előadások alkalmából Medgyasszay Vince esperes, lepsényi lelkész és Szűcs Zoltán enyingi lelkész, 40—40 pengőt voltak szívesek a főiskola céljaira adományozni, mely nemesszívű cselekede­tért e helyen is hálás köszönetét mond a Főiskolai Igaz­gatóság. — A Jókai-kör január 16-iki estélyén Pongrácz József theol. tanár „a közkönyvtárakról“ tartott felolvasást, Mátyás Lajos főisk. szenior pedig Endrődi-költeményt szavalt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom