Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-20 / 12. szám
Harmincnyolcadik évfolyam. 12. szám. Pápa, 1927 március 20. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •..............................*....................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -........................................................ ......................................-............................ FŐSZERKESZTŐ : DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ...............................................................— FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- # FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®í® IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Papság és rendőrség. Más címet is írhattunk volna e cikk fölé, amely bizonyára sokkal otthonosabbnak tűnt volna fel egy egyházi lap első oldalán. A kegyelem és törvény szavakkal például szintén jelezni tudtuk volna mindazt, amit most mondani szeretnénk. A papság hivatása u. i. a kegyelem hirdetése, a rendőrség kötelessége pedig a törvény betartásának szigorú ellenőrzése. E pontos különbségtétel tudatosítását pedig a legutóbbi erkölcsrendészeti intézkedések teszik újra szükségszerűvé. A napokban egy barátom társalgás közben félig humorosan, félig komolyan a következő megjegyzést tette: „A belügyminiszter legutóbbi erkölcsrendészeti intézkedése újabb jele annak, hogy a rendőrség kezdi mindinkább átvenni a papságnak szerepét. Eddig csak a papok babráltak bele az emberek magánügyeibe, ime, most már a rendőrség is mindinkább erre az útra tér“. Milyen érdekes: a régi, évezredes probléma új köntösben, új keretek között! Mert nincs voltaképen más megoldás egy ily nyilatkozat után, mint a törvény és kegyelem egymáshoz való viszonyának tisztázása. Van-e szükség mind a kettőre? Képes-e a törvény az embereket az erkölcsös élet teljes magasságára felemelni, avagy csak a kegyelem tudja ezt megtenni? És ha csak a kegyelem erői által lesz képessé erre az ember, úgy van-e tovább szükség a törvényre is ? Más szavakkal : van-e szükség a papság mellett rendőrségre is, a rendőrség mellett a papságra is, avagy nem fogja az emberiség erkölcsi fejlődése illetve visszafejlődése idővel akár a papságot, akár pedig a rendőrséget szükégtelenné tenni még pedig azáltal, hogy egyik a másiknak szerepét és hivatását teljesen magára vállalja? A régi dogmatika a törvénynek hármas használalát különböztette meg: az első közülük az usus politicus seu civilis, melynek segítségével az állam bizonyos külső fegyelmet tart fenn polgárai között. Erre természetesen minden időben és minden országban szükség van, máskülönben visszaállana a Hobbes által leirt bellum omnium contra omnes állapota, mikor is egyik ember a másiknak ellensége (homo homini lupus). A második használati típusa a törvénynek az usus legis pedagogicus, amikor t. i. a bűn ismeretére vezet el bennünket. Ezt emeli ki Pál apostol különösképen akkor, midőn különböző helyeken így ír: „a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad“. (Róma 7 :7.) „A törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg Ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.“ (Róma 3 :20.) „Törvény nélkül holt a bűn.“ (Róma 7:8.) A törvény harmadik használati módja az usus didacticus seu normativus. Ez a szerepe azonban már csak az újjászületett emberekben van meg. Az ilyenek ugyanis már nincsenek a „törvény alatt, hanem kegyelem alatt vannak“. (Róma 6: 14.) Az ilyenek tudják, hagy „a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára“ (Róma 10:4.), és boldogan vallhatják Pál apostollal: „a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazoljunk meg. És minekutánna eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagyunk a Krisztus Jézusban való hit által“. (Gál. 3 :24—26.) A törvény tehát elveszítette minden kárhoztató erejét azokra nézve, akik ingyen kegyelemből újjászülettek. Didaktikai és normativ jelentősége azonban ezekre nézve is fennáll mindaddig, mig csak be nem töltik a törvényt úgy, mint azt Krisztus tette, aki jnem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem hogy betöltse azt. (Máté 5: 17.) Az új erkölcsrendészeti intézkedéseknek sincs tehát kárhoztató erejük azokra nézve, akik már a kegyelem alatt vannak. Mert az ilyenek valláserkölcsi élete szükségtelenné tette volna és teszi a rendőrség munkáját. Az újjászületett embereknek istennel való életközössége szükségképen maga után vonja azt a benső irányulást, mellyel a teljes törvény betöltésére törekszenek. De mert ilyenek kevesen vannak, ellenben annál többen azok, akik még mindig a törvény alatt élnek, minden keresztyén ember s így minden papi ember is csak örömmel üdvözölheti a belügyminiszter erkölcsrendészeti intézkedéseit. S nekünk, papoknak, nincs mit féltenünk a rendőrségtől. A kegyelem mindig felette marad a törvénynek s a mi hivatásunk a Krisztusban megjelent idvesség hirdetése, a belső érzület fontosságának kiemelése szemben a törvény rideg betűjével. Igehirdetésünk egyoldalú, racionális irányban való eltolódását jelenti az, ha lesülyedünk a puszta erkölcsprédikátor szerepére s megfelejtkezünk arról, hogy az erkölcsi törvények és parancsok felhalmozásában kimerülő prédikáció még nem egyenlő azzal, amit tőlünk az evangéliumot szomjuhozó lelkek várnak: a Krisztus váltsághalálában ingyen és magától adódó isteni kegyelem hirdetésével. A rendőrség mellett mindig szükség lesz a papságra is, a törvény megsértőinek ellenőrzői mellett a kegyelem hirdetőire. A rendőrség sohasem veheti át a papság szerepét, annál az egyszerű oknál fogva, mert neki egyetlen kötelessége a külső legalitás betartásának ellenőrzése. A „moralitás“ mélységéig lehatolni sohasem tud. A legtitkosabb lelki motívumok előtte mindig rejtve maradnak. Épen a törvény betűje miatt sohasem fog tudni az érzület- és lelkület-formálás hivatásának magaslatáig felemelkedni. Erre Isten különösképen elhívott szolgaserege: a papság rendeltetett. A kegyelem hirdetői. Rájuk viszont a rendőröknek is mindenkor szükségük lesz. Vasady Béla.
