Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-02-20 / 8. szám
larmincnyolcadik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1927 február 20. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -...............-................................-.............................................................................. FŐSZERKESZTŐ : DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. -........................ ................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL TANÁR PÁPA, FŐ- A FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A korpótlék újra folyósítása. A napilapokból azt olvassuk, hogy Búd János pénzügyminiszter az 1927/28. évi költségvetésnek az országgyűlés elé terjesztése alkalmával mondott expozéjában rámutatott arra, hogy a kultusztárca költségvetését 3,000.000 pengővel emelni kellett, mert nem lehetett kitérni a lelkész! korpótlékok „rendszeresítése“ és a nyugdíjsegítségek emelése elől. A miniszteri nyilatkozat minden esetre megnyugvást és boldog reménységet vitt a kálvinista paróchiákra, hol a gond az utóbbi tiz-tizenkét év alatt újabb meg újabb fészket rakott, mert ezzel a nyilatkozattal sugár törte át azt a sötét felhőt, mely állandóan fejünk felett lebegett. Köztudomású tény, hogy mióta ez a törvényen alapuló jogunk nem talált kielégítésre, azaz a kormány beszüntette a lelkészi kórpótlékokat, lelkészi karunk nemcsak abba a viszás helyzetbe került, hogy sok esetben fizetés dolgában alatta maradt a tanítóknak, mint azt a miniszter úr is elismerte és másoknak, kiknek nincs főiskolai képzettségük, azonban és ez a súlyosabb eset, különösen a mi dunántúli egyházkerületünkben itt-ott egyesek oly nehéz helyzetbe jutottak, hogy nemcsak kulturális szükségletek kielégítésére, könyvek szerzésére nem gondolhattak, hanem még a legszükségesebb fizikai életfeltételekre sem volt fedezetük a kongruás lelkészi javadalomból, nem is szólva a taníttató és nagyobb családú lelkészek tértiéiről. Nem is értjük azért, hogy miért vonakodott és zárkózott el a kormány mindeddig a lelkészi korpótlékok folyósításától. Hisz a református lelkész nem vállalhat mellékmunkálatokat, nem inconpatibilitásból, hanem egyszerűen, mert nincs rá fizikai ideje; a református lelkésznek nincsenek kiszállásai s ezzel összekötött napidíjai, melyekkel javadalmát fokozhatná ; a református lelkész nem részesül jutalmakban, hogy „kedves meglepetést“ szerezhetne feleségének, gyermekeinek — egy-egy pár cipővel, szóval a református lelkésznek nincs mellékes jövödelme s kizárólag javadalmára van utalva. Olyan szempontok és olyan tények ezek, melyek indokolttá teszik azt a sok feljajdulást, melyek évek óta hangzanak magánbeszélgetések s gyűlések alkalmával. Nem azért írjuk le ezeket, mintha nekünk fájna, hogy hol és kinek mennyi a mellékes jövödelme, vagy hogy ki milyen fizetési osztályban van s melyik osztályig juthat föl, hanem annak a dokumentálására, hogy eddig sem lehetett v ma „kitérni“ a lelkészi korpótlékok folyósítása elől, mert a lelkészi korpótlék különbözik minden más korpótléktól s az erről szóló törvénycikk kiegészitése a lelkészi jövödelemnek 1600 koronára (!) való kiegészítéséről szóló 1898. évi XIV. és az 1909. évi XIII. törvénycikkeknek. Ha nélkülözni kellett is a kongruát éveken keresztül, ha az adócsökkentési segélyt még mindig alacsony %-ban kapták is egyházaink s nem volt máig korpótlékunk, azért a reformátuk lelkészi kar dolgozott becsülettel, megfeszített izmokkal és lélekkel, dolgozott istenországáért, nemzetünk taipraállításáért, kiki a maga kis körében, gyülekezetében, falujában, a magyar lelkek megnemesítéséért s nem várt érte jutalmat. Most sem jutalmat kér a református lelkészi kar, nem a korpótlékok „rendszeresítését“, mintha valami új, eddig még nem létező dotáció rendszeres beállításáról volna szó, hanem törvényen alapuló, jogos igény kielégítését kéri a lelkészi illetményeknek korpótlékok útján való emelését. Semmi kétségünk sincs az iránt, hogy az országgyűlés nem fog elzárkózni az 1913. évi XXXVIII. t.-c. alapján járó korpótlékok fedezésére beállított 3,000.000 pengő megszavazásától s most már hisszük azt is, hogy 1927 julius 1-vel lesz korpótlék, amiért hálával tartozunk egyházi főhatóságainknak is, melyek állandóan fárdoztak ennek az égető sebnek orvoslásán s az' előkészítő munkálatokat már régen elvégezték. Azonban attól félünk, hogy egyelőre csak a jég lesz megtörve, mert kérdés, hogy az e cimen beállított összeg, mely az összes vallásfelekezetek lelkészeinek korpótlékjául és nyugdíj segítségek emelésére fog szolgálni, milyen % erejéig teszi lehetővé a korpótlékok folyósítását s mi lesz a továbbmenő segéllyel ? Szóval még mindig nincs teljes nappal, mégis örülünk a hajnali csillagnak, mely beleragyog igen sok kálvinista lelkész otthonába s reményt kelt, hogy eljön a nappal s vége lesz a ruhátlanságnak, a nélkülözések éjszakájának. Gy. e. A pápai belmisssziói kiskör értekezlete. A pápai köri értekezleten megjelentek a beosztott lelkészek és tanítók majdnem teljes számban, valamint a theol. akadémiai tanárok és növendékek. Éneklés, imádkozás és Kis József esperes nagy figyelmet keltő megnyitó beszéde után Jakab János egyházmegyei belmissziói előadó a következőkben terjesztette elő javaslatait : Nagytiszteletíi és tekintetes értekezlet! Egyetemes konventünk 1926. évi 18. sz. és kerületünk 238—241. számú határozatának foganatosítása céljából a pápai egyházmegye belmissziói munkálatait a következő tervben foglalom össze: I. Belmissziói kiskörök alakítása. Javaslom a beosztásra nézve: 1. Pápai kör: Győrszemere, Szerecseny, Takácsi, Pápa, Nagygyimót, Homokbödöge, Tevel, Tapolcafő és Sopron. 7 lelkész, 11 tanító. 2. Marcalmellék: Felső- és Alsógörzsöny, Acsád,
