Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-25 / 52. szám
222. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927 Felejthetetlem marad számára, amint a nagy gyülekezet erőteljesen elénekelte „minden énekeskönyv nélkül“ a XC. és a XLII. zsoltárt, ebből az éneklésből „megérezte, hogy a református hitnek minő jelentése van e nép számára“. Kiemeli, hogy a presbiterek tekintélyes része a földmíves osztályból került ki, akik közül sokan a konferenciára feljövet egész éjjel utaztak és a következő éjjel ismét hazamentek. „Az ilyesféle nem mindenütt volna lehetséges“. A konferencia másik nagy eseményének a debreceni kirándulást tekinti. Azzal végzi, hogy a magyar ref. egyházzal való összeköttetésnek ez a mindeneken felülemelkedő jelentősége mellett a konferencia tulajdonképeni tárgyalásai háttérbe szorultak. Thiébaud neuchateli tanár nagy örömmel ir a szerkesztő felhívására budapesti tapasztalatairól. Azt mondja, hogy eddig Svájcban a skót vendégszeretet volt a hires, de ezután a magyar vendégszeretetet is tisztelethely illeti meg. Meghatotta őt a magyar kálvinista templomok puritán egyszerűsége, a hatalmas, komoly zsoltáréneklés. Bár egy szót sem értettek a magyar beszédből, mégis otthon érezték magukat. Meglátták, hogy ez az egyház sokat szenvedett és most is szörnyű csapások súlya alatt nyög. Nagyon tetszett neki, hogy a magyar rendezőség figyelmessége a társaság nagy részét egy szállodában helyezte el, ahol mint egy család tagjai melegen összebarátkoztak a különböző nemzetiségű delegátusok. Elismerő szavakkal emlékezik meg a felejthetetlen dr. Websterről. Megkapta őt a volt New College-diákok felszólalása a Gellért-szállóban tartott ebéd alkalmával, amikor kedves pártfogójukat, Traillné asszonyt Edinburgból ünnepelték és beszámoltak arról, mit köszönhetnek skóciai tartózkodásuknak. Dr. Drummond R J., országunk és egyházunk régi barátja szerint a konferencia legelső és legmaradandóbb benyomása az a szívből fakadó üdvözlés és fogadtatás, melyben a delegátusokat a magyar nép minden rétege részesítette. Kiemeli, hogy jó volt az erős egyházaknak hallani azokról az egyházakról, melyek sokszor jelentéktelen kisebbséget képeznek túlnyomólag római katholikus vagy görögkeleti egyházak között és viszont e kisebbségek megerősödtek látván, hogy vannak szerencsésebb körülmények között élő egyházak, melyek képesek őket nehézségeik közepette támogatni. Senkisem fogja a résztvevők közül elfelejteni a budapesti kálvintéri urvacsorázást, sem a debreceni nagytemplom óriási néptömegét. Kiemeli, hogy a sok éíő ember neve mellett a konferencián leggyakrabban hangoztatott név egy halotté volt: Kálvin Jánosé. A walesi Davies, aki Debrecenben oly nagy lelkesedést váltott ki a presbiteri diszgyülésen Arany Walesi bárdok c. költeményének idézésével — itt elárulhatom, hogy a fordítás a pápai születésű Loew New- Yorkban élt és meghalt műfordító munkája és a másolatot a pápai főiskolai könyvtár példányáról vittem fel Budapestre Davies barátunknak — elmondja, hogy ő már három részletes tudósítást irt a konferenciáról walesi nyelven. Elismerő szavakkal adózik az új főtitkárnak, Hamiltonnak. Rá nézve a fő, amit Walesbe magával vitt, az volt, hogy felfedezte a magyar református egyházat. Találkozott már magyarokkal azelőtt is, olvasta egyházunk történetét, de a valóságban látni bennünket, találkozni lelkészeinkkel és presbitereinkkel, ez valóságos kinyilatkoztatás volt számára. Olyanoknak talált bennünket, akikből hősök és mártírok támadnak. Megragadta őt dr. Merle d’ Aubigné záróbeszéde, melyben a szétszakított és szenvedő magyar egy házakat bátorította: „Jézus nem mondotta, hogy egy veréb sem esik le a földre,, de szavát adta, hogy azok közül egy sem esik le az Ő Atyjának tudta nélkül“. Paul belfasti theológiai igazgatót az ragadta meg, hogy a Református Világszövetségnek fontos szerepet kell betöltenie az európai protestantizmus életében. „Kálvin volt a mi evangéliumi protestáns hitünk nemzetközi államférfia és mégha többé nem is fogadjuk el minden nézetét a tan tekintetében, a Református Egyház nem utasíthatja vissza a felelősséget, amely örökségének alkotó eleme“. Nagybritannia és Írország és Amerika presbiteriánus egyházai sokat tanulhatnak a Világszövetségtől és rájuk nézve is nagy haszonnal jár a szövetséggel való kapcsolat; Európa kontinensén ez a szervezet csaknem szükségszerűség; az európai protestantizmus bene esse-jéhez, sőt sok helyen esse-jéhez lényeges feltétel. A magyar vendéglátáshoz hasonlót sohasem látott. „Azt hihette volna a vendég, hogy ő gyakorol szívességet, nem pedig elfogadja azt.“ Bredt marburgi tanár a Reformierte Kirchenzeitungban közölt érdekes beszámolót. Kifogásolja, hogy az egyes tételek megvitatására kiszabott idő igen rövid volt s ezért tudományos szempontból az eredményt csekélynek tartja. Elismeréssel adózik a magyar fordítóknak, akiknek fordítási készsége szerinte a meséssel volt határos Debrecen igen megragadta őt is és kívánatosnak tartja, hogy a nagy református központok között a kapcsolat erősbödjék. A magyar református „püspökökkel“ igen megelégedett T. i. Németországban is a protestáns egyházban erős mozgalom volt a püspöki cim bevezetése érdekében. „Megismertük a református püspököket Magyarországon és biztosíthatunk mindenkit, hogy sohasem találkoztunk valódibb presbiteriánus szellemmel, mint épen náluk. A hierarchicus gondolatnak tudatos elutasításában határozottan tovább mennek, mint némely evangélikus egyházfejedelmek Németországban, akiknek pedig semmi püspöki címük sincs.“ p i Zsinati tagválasztások. A jövő év májusában összeülő zsinatra minden kerületben megtörténtek már a választások. Lapunk 37. számában közöltük a tiszáninneni zsinati képviselők névsorát, a 45. számban olvasható a saját kerületünk képviselőinek névsora s kiegészítésül közöljük a még hátralevő két kerület zsinati képviselőinek neveit is: A dunamelléki egyházkerületben a 310 érvényes, lajstromos szavazás útján beérkezett szavazatból az egyházközségek rendes képviselői gyanánt Iflkészi részről Kátai Endre 309, Kiss Zsigmond 309, Vincze Elek 309, Varga Sándor 309, dr. Szabó Aladár 309, Kerecsényi Zoltán 308, Mocsy Mihály 308 és Szalai Ferenc 301 szavazatot kaptak; világi részről dr. Kálmán Jenő 309, Huszár Dezső 309, Benedek Sándor 309, Jalsoviczky Sándor 309, Mándy Sámuel 309, dr. Benedek Zsolt 309, dr. Némethy Károly 309 és gróf Ráday Gedeon 308 szavazatot kaptak. Á tanintézetek rendes képviselői gyanánt a főiskolák részéről dr. Kováts J. István 308, a középiskolák részéről Ravasz Árpád 309, az elemi iskolák részéről Kiss Gyula 307 szavazatot kaptak. Az egyházközségek pótkepviselői gyanánt — a rendes képviselőségnél nyert szavazatok leszámításával —
