Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1927-11-13 / 46. szám

1927 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 199. oldal. — A tiszántúli ref. egyházkerület főgondnoki állására egyhangúlag vitéz Horthy István ny. altábornagy egyház­­megyei gondnokot, jelölte az egyházkerületi közgyűlés idején tartott értekezlet. Őexcellenciája a jelölést elfogadta és így egyhangú megválasztása bizonyosra vehető. — A párisi prot. theol. fakultás jubiláns ünnepségén hazánkból dr. Kováts J. István budapesti theol. igazgató és dr. Rácz Lajos sárospataki főisk. tanár vesznek részt. — A zsinatelőkészítő bizottság folyó hó 8-án tar­totta gyűlését Budapesten, a konventi székházban Baltazár Dezső és Dókus Ernő elnöklete alatt. A gyűlésen jelen voltak az egyház­­kerületek püspökei és főgondnokai s rajtuk kivül Sass Béla a két utolsó zsinat jegyzője, dr. Kun Béla és dr. Révész Imre bizott­sági tagok. A zsinat megalakulására és első tárgyalásaira vonat­kozó előterjesztéseket Sass Béla felkért jegyző tette meg, kinek javaslatait a bizottság csekély módosítással elfogadta. A zsinat mindjárt a megalakulás utáni időszakban tárgyalni fogja a lelkész­választásról és az egyházi fegyelmezésről szóló törvényt. Való­színűleg tárgyalás alá kerül már az első ülésszakban az iskolai törvény is. — Gyűlések, ügy értesülünk, hogy az egyetemes tanügyi bizottság gyűlését a konventi elnökség február végére, a konvent gyűlését pedig április 17-re kívánja összehívni, hogy így a konvent még az esetleg zsinatra kerülő tárgyakkal foglalkozhassál — A veszprémvármegyei általános tanítóegye­sület nőnevelő-intézetünk dísztermében folyó hó 11-én tartotta gyűlését, melynek fő tárgya az új népiskolai tantervnek gyakorlati bemutatása volt. A gyűlésen megjelent dr. Antal Géza püspök úr is, ki a gyűlés után a tanítószövetség országos elnökének és a veszprémvármegyei általános tanítóegyesületnek tisztelgő küldött­ségét fogadta. — Az énekeskönyvűgyi bizottság folyó hó 9-én tartotta gyűlését Budapesten, a konventi székházban, melyen az énekeskönyv kiadására vonatkozó ajánlatok bontattak fel, hogy a bizottság az eddigi szerződés lejártával a beérkezett ajánlatok alapján a legolcsóbb ajánlattevővel az új szerződést megköthesse. A bizottság a beérkezett ajánlatokat nem találta 'teljesen szaba­tosaknak s ezért a debreceni nyomda és a Bethlen-nyomda ve­zetőségét új nyilvános versenytárgyalásra hívta meg. A beérkezett ajánlatok alapján azonban a bizottság indíttatva érezte magát az énekeskönyv árának jelentékeny leszállítására úgy, hogy ez az ár­leszállítás 10—30 százalék között mozog. A leszállított árak dec. 1-től fogva lépnek életbe. — A székesfehérvári lelkészi kör értekezlete. A mezőföldi egyházmegyében felújított lelkészi körök közül a székesfehérvári f. évi október hó 30-án délután tartotta első értekezletét és vallásos délutánját a sár­keresztesi egyházközségben. A vallásos délután a temp­lomot zsúfolásig megtöltő gyülekezet előtt folyt le. Imád­kozott Babay Kálmán helybeli lelkész, művészi ének­számot adott elő nagy hatással Fodorné Babay Margit, Bethlen Gábor korát párhuzamban a mostani viszonyok­kal ismertette Varga Gábor székesfehérvári áll. főreál­iskolai tanár nagy tudásra valló szabad előadásban. Kozma Andor „Agg prédikátor“ c. költeményét lelket megragadó erővel elszavalta Ólé Sándor móri lelkész és reformációi vonatkozású bibliamagyarázatot tartott Miklós Géza székesfehérvári lelkész. — A Miklós Géza el­nöklete alatt tartott lelkészi értekezlen Ó/éSándor referálása melletta munkaprogramm megállapításáról volt megbeszé­lés s különösen a konfirmációi oktatásról. Ennek kezdő­pontjára nézve egyértelemben voltak a jelenvoltak, de a használandó tankönyv kérdésében eltérők a nézetek. E tárgyban újabb megbeszélés lesz a legközelebb Bodaj­­kon tartandó értekezleten. — A Kaposvárvidéki Lelkészi Kör Kaposvárott tartotta nov. 3-án őszi rendes értekezletét, melyen a 23 lelkészségből az alkotó tagok és tanítók népes számban jelentek meg. Megelőzőleg a Kör missziói bizottsága állította össze az egyházmegye területére bevezetendő munkákat, amelyeket a testvérkörökkel való megtárgyalás után az esperes fog min­den egyházközséggel körlevélben közölni. Templomi áhíta­ton Szabó József lelkész imádkozott és olvasott a Szentirás­ból. 10 órakor az egyház tanácstermében kezdődött az érte­kezlet Kovács József lelkész elnöklete alatt, a lelkipásztorok lelki reformációjáról szóló elnöki megnyitóval. Az előterjesz­tések között szerepeltek: a) Sári Imre hencsei lelkész tag­társnak, a Kör eddigi jegyzőjének komáromi lelkésszé tör­tént eltávozásával meleg szavakkal elbúcsúztatása és a jegy­zői tisztnek Sárosi István gigei lelkész megválasztásával való betöltése; b) a Kör pénztárának megvizsgálásával So­mogyi György szomajomi lelkész bízatott meg; c) Zákányi József homokszentgyörgyi lelkésznek a Körhöz bejelentett csatlakozását örömmel fogadta az értekezlet. A tárgysorozat pontjait a Kör sorrendben tárgyalta. 1. Tudomásul vette a misszió-bizottság előterjesztéseit. 2. A BsRE évi közgyűlé­sével kapcsolatban tervezett presbiteri konferencia sikerének biztosítása. 3. Kormányzati kérdések során foglalkozott az egyetemes egyházi közpénztár felállításának eszméjével és bírálta a jelenlegi pénzügyigazgatás helytelenségeit. 4. Réthy László és H. Nagy Sándor beszámoltak az ORLE közgyűlé­sén szerzett benyomásokról. 5. Elnöklő lelkész indítványára egy 700 pengős ágyalapítványt tett a Kaposvárott felállítandó leányinternátus javára és a pápai nőnevelő-intézet jubiláns ösztöndíjalapítványának támogatását minden tag erkölcsi feladatává tette. 6. A m. kir. Nemzeti Munkavédelmi hivatal szervező munkájának elősegítését hazafias kötelességének ismerte. 7. A Kör könyvtárának megfelelő elhelyezését az elnök gondoskodásába helyezte. Az értekezlet elnök záró szavaival és áldásával nyert befejezést. — Harangszentelés Iszkaszetgyörgyön. Folyó évi október hó 30-án szentelte föl Szűcs József esperes az iszkaszentgyörgyi ref. egyháznak közadakozásból szerzett két új harangját, igen szép egyházi beszéddel és szentelő imádsággal. Ugyanekkor avatta föl a Lorántfy Zsuzánna Nőegylet által adományozott keresztelőkészletet Miklós Géza székesfehérvári lelkész, Túnczos Béla hely­beli lelkész pedig fölolvasta az egyházközségnek s a harangok beszerzésének a történetét. Délután meg val­lásos előadás volt a templomban Szűcs József esperes és Kutassy Dezső mohai lelkész közreműködésével, mindkét alkalommal nagyon népes gyülekezet előtt. Az egyházi Dalkör több énekszámot adott elő Nagy Zsig­­mond kántortanító vezetésével elismerésre méltóan. Di­cséret illesse a gyülekezetei az utóbbi néhány év alatt kifejtett nagy áldozatkészségért s lelkészét és tanítóját a tapintatos vezetésért s az egyházi élet föllendítéséért. — Reformációi emlékünnep a székesfehérvári ref. egyházban. Okt. 31-ikét, mint minden évben, az idén is nagy ünnepléssel ülte meg a székesfehérvári eklézsia. Dél­előtt 10 órakor istentisztelet keretében méltatta Miklós Géza lelkész, a reformáció jelentőségét, délután pedig a templom­ban tartott ünnepen elöimát mondott Miklós Géza, Wagner R. „Tanhäuser“ .c. operájából Erzsiké imájá-t orgonakiséret mellett elénekelte Kardos Ilus, Mit köszönhet az emberiség a reformációnak ? címen figyelemre méltó s lelkes szabad­előadást tartott Karácsony Sándor budapesti középiskolai tanár, énekelt a Ref. Dalkör, saját költeményét elszavalta Pálfy István, a Ref. Konfirmáltak Egyesületének ifjúsági elnöke s bibliamagyarázatot és záróiniát mondott Papp Géza budapesti vallástanár. A gyülekezet igen nagy érdeklődést tanúsított s kiváló figyelemmel hallgatta az előadásokat. — Református missziói nap Homokszentgyörgyön. Október 9-én, vasárnap, egész napra kiterjedő programmal jól sikerült ref. napot rendezett a Belsősomogyi Ref. Egye­sület vezetősége, Kovács József egyhm. belmissziói előadó és Zákány József lelkipásztor rendezésében a homokszent­györgyi gyülekezet szépen fejlődő egyházában. Délelőtt isten­­tisztelet volt, melyen imádkozott és bibliát olvasott Szabó Béla somogyhatvani lelkész, gyülekezeti karének Liber István helybeli tanító vezetésével énekelt. Prédikált Kovács József; keresztelt Zákány József. Istentisztelet után bizalmas pres­biteri tanácskozáson Kovács József ismertette az egyesület szervezetét, céljait. Felhívására a presbitérium testületileg és személyenként belépett az egyesületbe és a Nagy Lajos-

Next

/
Oldalképek
Tartalom