Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-09 / 41. szám
176. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927. A tatai egyházmegye tiltakozott a kultuszminiszter azon rendelete ellen, mellyel a tanítói javadalmakhoz 10 százalék helyett 40—50 százalék hozzájárulást állapít meg. A kerületi közgyűlés égetően szükségesnek tartja a tatai egyházmegye panaszával rokon, sok bántó kérdésnek megnyugtató megoldását s ezt nyomatékosan kéri az egyetemes konvent elnökségének s az egész püspöki és főgondnoki karnak teljes figyelmébe. Püspök úrnak a komáromi templom és torony építése körül kifejtett odaadó munkásságáért közgyűlés köszönetét nyilvánította. A pápai egyházmegyének a vasárnap megünneplése tárgyában hozott határozatát a közgyűlés pártolólag terjeszti fel a konventhez. Nagy figyelemmel hallgatta közgyűlés Bakó Lajos balatonfőkajári lelkész felszólalását, melyben rámutatott arra, hogy amikor a háborús katonai szolgálatot teljesítőket minden téren megkülönböztetett elbánásban részesítik, a lelkészi kar azon tagjairól, akik szintén harctéri szolgálatot teljesítettek, egészen megfelejtkeznek. Szerinte ugyan a harctéri szolgálat is csak kötelességteljesítés volt, melyért nem jár külön elismerés, de ha már más pályákon ez meg van, a lelkészi pályán működő, harctéri szolgálatot teljesített egyénekről sem szabad megfelejtkezni. Közgyűlés felhívta felszólalót, hogy ez ügyben a rendes úton az egyházmegye útján terjesszen részletés javaslatot kerületre. Az őrségi egyházmegye azon javaslatát, hogy a katonai gyülekezetekről készült szabályzat egészíttessék ki azzal, hogy viszont katonai lelkészek nem katonai gyülekezetekben és személyek között az illetékes lelkész, vagy egyházi hatoság engedélye nélkül semmiféle lelkésszolgálatot nem végezhetnek, kerület pártolólag terjeszti fel intézkedés végett az egyetemes konventhez. A mezőföldi egyházmegye óvást emelt az ellen, hogy az új Ágendás könyv megjelenése alkalmából, ha szórványosan is, az eddigi istentiszteleti és szertartási renden változások történtek, hangsúlyozza, hogy az istentiszteleti cselekvények sorrendjét egyedül a törvényhozó zsinat változtathatja meg. Az egyházkerület óva inti a lelkészeket, hogy minden olyan újítástól, mely az érvényben levő közgyakorlattól való eltérés által a hívek lelki életében visszatetszést szülne, tartózkodjanak, A nógrádszakálli és szalmatercsi fiókegyházak megalakulását közgyűlés örömmel veszi tudomásul. Özv. Csira Józsefnének, aki a kaposvári ref. egyháznak 2400 P évi járadék fejében 50.000 P értékű ingatlant adományozott, melyben a gyülekezet leányinternátust létesít, közgyűlés elismerését és köszönetét nyilvánította. A stóladíjak megállapítása kapcsán közgyűlés felhívta Bakó Lajos egyházkerületi képviselőt, hogy javaslatot terjesszen a jövő közgyűlésre a régi nemességet kutató anyakönyvi adatok díjazását illetőleg. Az egyházi pénzügyek rendezésére alakult nemzetközi szövetség 1928. évi glasgowi gyűlésének meghívójával kapcsolatban közgyűlés óhajtja, hogy ott a magyar ref. egyház méltóképen képviselve legyen s egyik képviselőnek dr. Antal Géza Püspök urat ajánlja. Az egyházi gyűjtések egységes irányítása s megrendszabályozása tárgyában megbízza közgyűlés Vargha Kálmán aljegyzőt, hogy ez ügyben javaslatot dolgozzon ki s azt oly időben terjessze fel, hogy az a tavaszi intéző-bizottsági gyűlésen letárgyalható legyen. Az egyke leküzdésére javaslatok készítését rendelte el a közgyűlés, melyek alapján dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok fog munkálatot készíteni a tavaszi intéző-bizottság elé. Felhívja kerület az egyházmegyék belmissziói bizottságait, hogy amennyiben még nem alakították volna meg a kisköröket, azokat a munkaév kezdetén alakítsák meg. A kiskörök más-más helyen tartsák értekezleteiket, egy-két órát a helyi gyülekezet evangélizálására is szentelve. Felhívta közgyűlés a gyülekezetek lelkészeit a már megjelent Forgács-féle Belmisssziói Útmutatóra és utasította őket, hogy a gyülekezeti munkákat, amennyiben még nem kezdték volna meg, az Útmutató szerint már ez évben kezdjék meg. A belmissziói munkák fokozatos bevezetésére nézve felhívja közgyűlés az egyházmegyék espereseit, hogy egyházlátogatásuk alkalmával terjesszék ki figyelmüket a vasárnapi iskolákra és gondoskodjanak, hogy mindenütt végeztessék gyermekpastoració, tartassanak gyermekistenitiszteletek és szerveztessék vasárnapi iskola. A megjelent Útmutató mellett ajánlja kerület a lelkészeknek a Reformációt és a Virágoskertet. A konfirmációi előkészítés intenzivebbé tételét kerület szükségesnek látja, e végből elrendeli, hogy a konfirmációi előkészítés advent első hetétől áldozócsütörtökig tartson, minden egyes alkalommal szentirásolvasással, továbbá, hogy a pápai egyházmegyéhez hasonlóan az összes egyházmegyékben az imétlő-iskolákban e tekintetben is foglalkozzanak a növendékekkel. Adventtól husvétig legalább két hetenként vallásosesték tartandók. A szekták iratterjesztésének ellenőrzése és megakadályozása szempontjából az iratterjesztők csak úgy jelenhetnek meg egyházainkban, ha előzőleg érintkezésbe lépnek a meglátogatni szándékolt gyülekezet lelkészével. Felkérte kerület Püspök urat, hogy az Örömüzenetet az idén is küldje meg a szórványok részére. Az elemi iskolai tanügyi pontok referálását ez alkalommal Szabó Bálint hetesi lelkész végezte oly közmegelégedésre, hogy Szűcs József esperes külön felszólalásban emelte ki a közgyűlés teljes megelégedését és örömét fejezte ki a gondos előkészítésért és a szakszerű javaslatokért a most bemutatkozott új referensnek. A pápai egyházmegye előterjesztésére közgyűlés felhívja az iskolafenntartó gyülekezeteket, hogy felekezeti általános ismétlő-iskoláiknak közép jellegű gazdasági ismétlő-iskolává alakításához csak a legmegindokoltabb esetben járuljanak hozzá s ehhez az engedélyt az egyházmegyei hatóságtól minden esetben kikérjék. A hitoktatókat közgyűlés nyomatékosan figyelmezteti a vallásos nevelés minél intenzivebb felkarolására és elmélyítésére. Elrendelte közgyűlés, hogy az iskolábajárás alól csak elkerülhetetlen esetben adassák felmentés, a tanév mindenütt 10 hónapos legyen. A tanítóság kifejtett eredményes munkásságáért elismerés nyilvánítása mellett felhivatnak a tanítótestületek a női kézimunka intenzivebb tanítására, évenként legalább 2—2 szülői értekezlet tartására, az ének- és tornaversenyeken való részvételre, iskolai ünnepélyek rendezésére. Balassa Kálmán veszprémi igazgató-tanítónak, a tanügyi bizottság eddigi előadójának, a bizottságban kifejtett buzgó s odaadó munkálkodásáért közgyűlés elismerését nyilvánította. A belsősomogyi, mezőföldi és tatai egyházmegyék részéről az új népiskolai tankönyvek tárgyában panaszok érkezvén, közgyűlés megnyugvással értesült Püspök úr jelentéséből, hogy a konventi tankönyvbizottság már is megtette a tankönyvrevizió alkalmas előkészületeit. Közgyűlés elrendelte, hogy amig az önálló refor