Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-06-26 / 26. szám
1927. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 109. oldal. helyen, különösen a reformátusoknál, a gyülekezet szabad hozzájárulással, önkéntes adományok útján tartja fenn templomát, lelkészét. Az egyház egyensúlyát vesztett anyagi helyzete komolyan éreztette hatását a papokkal is. Közülök az elkényelmesedetteket egyrészt a nép revolucionisztikus gondolkodása, a végigseprő szellemi forrongás, másrészt a bizonytalan ma és kétséges holnap kényszerítette a hivatalnoki élettel való leszámolásra. S bár egy körlevélre, mely e kérdést foglalta magában: „Van a lelkésznek még önálló jelentősége a modern kulturéletben ?“, a legtöbb helyről „igen“ volt a válasz, mégis az 1920-i thüringiai tartománygyülés a lelkészek segélykiutalási kérelmét azzal a megokolással utasította el, nem szükséges, mert a lelkész semmi kulturálisan fontos munkát nem végez (der Pfarrer leistet keine kulturell wichtige Arbeit). Ha pedig a magas gyűlés is végzést tudott hozni, nem csoda, ha hasonló nívójú népgyülések vörös torokerdejéből feldörög a vakság: „Le a papokkal, le az egyházzal“, vagy legjobb esetben „ki az egyházból“. A bolsevista lángok „még ma is“ félelmesen nyaldossák körül a parochiákat. Tépázzák a talár nimbuszát, pellengérre állítják hordozóját. Sokan hagyták el az őrhelyeket, hogy a megélhetésért, a mindennapi kenyérért napszámosok legyenek s mint az élet testi robotosai palást helyett munkászubbonyt öltsenek. Az altonai ref. pap könnyezve beszéli, hogy 27 esztendőt töltött gyülekezetében s több mint negyedszázados szolgálat után, hogy magát s családjába nyomortól megmentse a kikötőben raktári írnok lett. Ő még szerencsés volt, mert kapott állást s jószivü hívei is segítették időnként alamizsnáikkkal, de sokan egyátalán nem jutottak munkához. Közben végezte lelkészi funkcióit is, mig a tartományi egyház segélyével három évi tengődés után most oda jutott, hogy meg bir élni lelkészi állásából más külön kereseti források nélkül. Akadtak olyanok is, kik még ma sem tértek vissza az elhagyott nyájhoz, hanem a szükségkényszerítette második pályaválasztást jobbnak találva az elsőnél, mint élelmes ügynökök, életre való kereskedők, jó hivatalnokok emlékeznek vissza a megpróbáltatások napjaira, — melyek tán szükségesek is voltak az egyházra. Kellett a külső összeomlás, hogy a nagy intőjel által létrejöjjön a belső megújhodás. Kellett az elhidegülés az egyház iránt, hogy öntudatra ébredjen benne a felelősség hívei iránt. Kellettek a nagy tanulságok, hogy megalázódjanak hivatali hatalmasságok s az egyház papi ügyvivői legyenek a hívek lelki gondozói s kimondhassák: nem a gyülekezet a papért, de inkább a pap a gyülekezetért s így mindketten Isten országáért. . . így lép az egyház is a modern eszmeáramlatok és szélsőséges politikai hitvallások harcában a küzdőtérre. Konferenciák, újságok, komoly tanácskozások proklamálják a harcot, mit felvett az egyház tagjaiért. Különösen két fontos kérdés foglalkoztatja a gyakorló-, de meg a tudományos vezetőket: az ifjúság és a nép evangelizálása. Az az ádáz tusa, melyet az egyes pártok folytatnak a fiatalság saját hálójukba való kerítéséért, nem lehet közömbös az egyházra sem. Sőt, mert egyenesen létkérdés, igyekszik minden lehetőt megtenni ifjú tagjainak kebelében tartására. Határozottan vallja, hogy a gyermekek életébe — kiket megkeresztelt — nemcsak joga, de kötelessége belenyúlni. Érettük felelősséggel tartozik. Ezen az úton joga van az iskolaügybe is beleszólni, s minden lehetőt megtenni egyrészt az u. n. világi (weltliche, weltanschaulichte) iskolák felállításának, vagy szaporításának megakadályozására, másrészt a gyermekeknek az ilyen vallásnélküli iskoláktól való visszatartására. Braunschweigban pld. e tavasszal az iskolaév kezdetén a tanulók 10%-a weltliche iskolába iratkozott be. Itt aztán nem kell félni a szülőknek attól, hogy ártatlan, jól nevelt csemetéik lelkét a vallás és egyéb ósdiságok s babonák korhadt tanával s tanításával megmételyezik. Ez ellen különben néha maguk a kis „felvilágosodottak“ is tiltakoznak, ha véletlenül elcsúszik a tanító nyelve és Istenről talál beszélni. „Nem igaz, nincs Isten, ő nem hiszi és az apja is megtiltotta, hogy higyje és tanulja.“ így ők, a kicsik. A nagyobbak, kik már szakszervezeti tanításban is részesülnek, nem elégednek meg az elvek negativ érvényesülési módjával, ők már a felvonulások alkalmával 12 éves érett ésszel nemcsak a tanítói önkénykedés, fenyítések ellen hordozzák kiáltványaikat, hanem a tanítás módjának megjelölése mellett a fehér lepedőkre vörös betűkkel felmázolt követelések a szabad dohányzás s alkoholfogyasztás jogaiért is kiáltoznak. S erre a magasabb rendű, a vallás bilincseitől függetlenített nevelésre méltóan ütik bélyegüket azok a kirándulások, melyekkel a serdülő kor mindkét nembeli ifjúsága éjjel 11, 12 óra körül lezajló illedelmes hazavonulása alkalmával hívja fel magára csukott ablaku szobában a jelen nevelés problémáin rágódó modern pedagógusok figyelmét. Világos, hogy itt égető szükség van az egyház beavatkozására. Miként tette a múltban, hogy csinálja most, arról a nagyszerűen organizált, virágzó keresztyén ifjúsági élet beszél, melyről azonban egy későbbi alkalommal emlékezünk meg. Boda József. (Vége következik.) Letették a komáromi templom alapkövét. A komáromi ref. egyház még a múlt évben elhatározta, hogy az egyház tulajdonát képező Kun-féle kúriának a piac térre eső szárnyát lebontatja és annak helyére felépíti templomát, melynek tervrajzát Dudás Kálmán budapesti műépítész, a Magyar Tudományos Akadémia műszaki tanácsosa készítette s melynek kivitelével az egyház Farkas Árpád és Káldi Mihály győri építési vállalkozókat bízta meg. F. hó 19-én tartotta az egyház templom alapkőletételi ünnepélyét. Ez alkalommal az ünnepi istenitiszteleten Győry Elemér pápai theol. tanár prédikált Máté VII. 24—27. alapján, szólva a kősziklára épült házról. Az istenitiszteletet díszközgyűlés követte, melyen Püspök úr köszöntötte az ünnepélyen a kultuszminiszter képviseletében megjelent dr. Jalsoviczky Károly min. tanácsost, a protestáns ügyosztály vezetőjét, ki könnyezve válaszolt az üdvözlésre. Köszöntötte továbbá Püspök úr az alapkőletételen megjelent Dudás Kálmán műszaki tanácsost és az építési vállalkozókat is. A díszközgyűlésen Püspök úr lelkesítő szavaira az egyháztagok f. évi adójuknak ötszörösét ajánlották fel „rendkívüli adó“ címen a templom belső berendezésére és harangok szerzésére. Az alapkőletételi ünnepély a díszközgyűlés után V4I2 órakor kezdődött, melyen 63-ik dicséret 1. versének eléneklése után főtiszt. Püspök úr tartott meghatottan és meghatóan beszédet, megemlékezve az egyház múltjáról, a jelenéről és jövőjéről. Beszéd után az egyház elnöksége, a presbiterek és iskolaszéki tagok által aláirt, hitvallásszerü okmányt elhelyezték az alapkőbe, miközben az ifjúsági énekkar Sulacsik Lajos pénzügyi főtanácsos vezetésével alkalmi éneket adott elő. Az elhelyezett alapkövet Püspök úr a Mindenhatónak ajánlotta buzgó imádságban. A lélekemelő ünnepélyt a XC. zsoltár 1. versének eléneklése zárta be.
