Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-09 / 2. szám
1927. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7. oldal. müséggel öntötte ki a vérét, mint dáridóin a piros bort a földhöz csapott serlegből. Itt vágtat előttünk a szultán özönhada, a ruméliai, az anatóliai hadtest, Szülejmán ragadozó keselyű arca, itt száll a janicsárok fekete felhője, de mindezeken túl mostani saját tragédiánkat nézzük és értjük meg összeszoruló szívvel. A neveket másként mondják ma; a zörgő páncélok helyett tábori kék posztóba öltöznek a halottak, lándzsák helyett kattogó gépfegyverek csöve néz ki a ligetből. Török helyett szláv tenger tépdesi ma a gátat. De nézzétek ez a nagy temetkező, ez a véres leckét büntetésből újra meg újra leiró, felejtő és lázadozó tanítvány, ez még mindig a mohácsi nemzet. Mi ide nemcsak emlékkoszorúkat hoztunk. Másfélmillió református lélek nevében töprengő kérdést dobunk föl az égig. Ha valahol belátunk a sorsunkat forgató örök akarat titkos műhelyébe, akkor — úgy érezzük — most és itt kell a jövendő sürü felhőjének szétszakadni előttünk. Most kell visszhangot adni ennek a nagy hallgató rétnek, minden Mohácsnak, egész mögöttünk lobogó történelmünknek: Segítség nélküli és lecsonkított törzs, pellengérre kötözött magyarság: mi lesz velünk? Van-e holnapunk? Micsoda értelemfölötti bölcseség olvasható ki ebből a bennünket beterítő katasztrófából ? Én azt hiszem, a magyarság azért nem értette meg mostanában teljesen a maga Mohácsait, mert eljöttek ugyan ide költői és egypár virágot hazavittek a Csele patak mellől; eljöttek történészei és megmutatták, hogy az egyetlen fehérlelkü hős: Tomory is balkezü és fejvesztett vitéz volt; de nem állt itt még a magyar lélek a bünbánat fekete köntösében a Bibliával kezében. Pedig az egész Mohács egyetlen régi üzenetnek illusztrációja. Sötét ábra ez, mely a büntetésnek és szeretetnek egységét mutatja meg. Ide nemcsak pacsirtaszó kell, nem is csak tudós értekezés, hanem alázatos és bűnbánó csönd a lelkekben, mely hallgatja azt a tanulságot, mit az ünneplők saját zajuktól nem tudtak meghallani. Nekünk, református magyaroknak egyetlen nagy igazságot kell, mint egy fehér csontok közé rejtett aranykürtöt megzengetni és ez: hogy a magyarság kiválasztott és erre a földre predesztinált nép ; Arra van elhíva, hogy egy róla elgondolt ősképet kiábrázoljon, egy reá kiszabott munkát elvégezzen; ez az ő végzete úgy sodorja, mint a csónakot a sebes tavaszi áradat; a benne ülő gyermekek gyorsíthatják vagy akadályozni próbálhatják az útját, de meg nem állíthatják, mert a végtelenség havasaiból indult el magyar végzetünk folyója. (Folyt, köv.) * Leánykálvineumi estély Felsőörsön. 1926 deeember 12-én a felsőörsi, 275 lelket számláló kicsiny gyülekezet tagjai az estalkony áhítatos csendjében leánykálvineumi ünnepélyre sereglettek a templomba. A XC. zsoltár 1. és 2. versének égig szárnyaló akkordjai eléneklése után Somogyi Zoltán szenegáli lelkész, egyházmegyei tanácsbiró alázatos, buzgó imádságban vitte a lelkeket Isten trónja elé s Lukács X. 20—25. versei alapján a felebaráti könyörületes szeretetről szólott szívből szivekhez; ragyogó színekkel varázsolta az áhítattal hallgató közönség elé az árvákon segíteni kész szeretetnek azt a csudás erejét, mely annál gazdagabbá tesz bennünket, minél több és minél nagyobb áldozatot hozunk. Utánna Vámos Gábor alsóörsi esperesi segédlelkész, Fazekas Mihály felsőörsi lelkész harmóniumkisérete mellett a templomot s a lelkeket betöltő kedves hangon énekelte a Hozsánna „Mester a bősz vihar dühöng“ kezdetű énekét. Majd Fazekas Mihály helybeli lelkész (egyik előadó az utolsó percben jelentette közbejött súlyos akadályok miatti elmaradását) mély átérzéssel felolvasta legifjabb Szász Károly: A hitetlen cimü költeményét. Az est központja volt Vámos Géza balatonfüredi lelkész előadása a Kálvineumokról. Megrázó erővel ecsetelte a legárvább árvák sorsát, a Kálvineumok szükségességét, azokat a borzalmakat s megejtő kísértéseket, melyek a hajléktalanná váló, túlnyomó részben anyagiakban koldus-szegény lelkészárvákra várnak. Szent komolysággal gyújtotta lángra a hallgatóság lelkében azt a nagy felelősséget, mellyel református híveinknek viseltetniük kell amaz árvák sorsa iránt, kiknek atyja lelkének minden melegségét a rábízott nyáj lelki boldogságáért érzett nagy felelősség áldozatos tüzében égette el! A könnyekre fakasztó előadás után a helybeli lelkész harmóniumkisérete mellett újból Vámos Gábor alsóörsi esperesi segédlelkész éneke ragadta meg a lelkeket, aki a Hallelújából „Bár térhetnék haza“ kezdetű éneket énekelte. Végül dr. Szász Ferenc egyházmegyei világi tanácsbiró, a veszprémi egyház főgondnoka, e lelkes világi papunk ajkáról csak úgy buzogott elő, mint mélyvizű forrás kristálytiszta vize, a magasba szárnyaló záró imádság. A CXXII. Zsoltár 2. versének éneke zárta be a megható szép ünnepélyt s a közönség a 186. dicséret hangjai mellett lélekben gazdagodva távozott az Úr csendes hajlékából. A Leánykálvineutn javára kitett perselybe 506.000 korona gyűlt össze, melyet Horváth Lajos helybeli kath. prépost 100.000 koronás adománya 606.000 koronára egészített ki. A vidéki résztvevők meghozatalára és visszavitelére ingyen fuvart teljesítettek : Vámos János és Mészáros György egyháztagok. @ ___ ___ @ VEGYESEK | — Dr. Erdős József debreceni egyetemi tanárt, aki 70-ik életévét töltötte be, a vallás- és közoktatásügyi miniszter visszatartotta a tényleges szolgálatban. A kiváló tudóst ez alkalomból a Theológiai Szemle szerkesztősége jubileumi számmal tisztelte meg, melyet bensőséges ünnepség keretében nyújtottak át dr. Erdősnek. A hosszú és értékes tudományos tevékenységre visszatekinthető tanárt mi is meleg szeretettel köszöntjük és élete további részére is Isten gazdag áldását kérjük. — Gyászhír. Bibó Károly dr., Veszprémvármegye nyugalmazott alispánja, január elsején 60 éves korában meghalt. A megboldogult mint a veszprémi egyházmegyének világi tanácsbirája és a veszprémi gyülekezet presbitere, az egyházi élet terén is áldásos munkásságot fejtett ki. A veszprémi ref. templomban felállított ravatal mellett dr. Antal Géza püspök, a temetőben pedig Tihanyi Kiss Sándor tábori lelkész hirdette a vigasztalás igéit. Áldás emlékére. — A Református Egyházak Világszövetségének budapesti gyűlése 1927 szeptember 3-án kezdődik Budapesten és 10-én Debrecenben zárul. Az előadások tárgyai a következők lesznek: A szövetség megszervezése a kontinensen; Viszonyunk a római katholikus egyházhoz; Viszonyunk a görögkeleti egyházhoz; A protestantizmus egysége a kontinensen : Az egyház szellemi függetlensége (az egyház és állam viszonya); Az igehirdetés a református egyházban; Az egyházak nehézségei a különböző kisebbségi szerződések alatt; Bel- és külmisszió stb. A gyűlést előkészítő konventi bizottság január 6-án ülésezett Budapesten dr. Ravasz László elnöklete alatt. A gyűlésen kerületünk részéről dr. Antal Géza püspök úr és Pongrácz József theol. tanár vett részt.
