Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-11-14 / 46. szám
1926. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 199. oldal. Emlékünnepély Veszprémben. A hálás visszaemlékezések, melyek a folyó esztendőt a gályarabok esztendejévé tették, még mindig nem zárultak le. A küzdelemmel teljes jelen szívesen időzik a múltnál, mely neki vigasztalásul, erőforrásul kínálkozik. Szívesen újítja fel azoknak az emlékezetét, akik mártírjai voltak a Krisztusban megismert igazságnak, akik ha nem lettek volna azok, ma nem így emlékeznénk, vagy talán nem is emlékeznénk. A martiromság szolgáltatta akkor is az erőt a hitben való kitartásra, ennek a könnye, vére tette rombol hatatlanná, keménnyé a magyar protestáns egyház fundamentumát. Ha ez nincs, ha nincsenek gályarab hithősök, bátor bizonyságtevők, volna-e ma protestáns egyház, volnának-e, akik emlékeznek? Legyen hála az Istennek, hogy emlékezhetünk 1 Legyen hála, hogy az emlékezésre úgy felajzotta a lelkeket, az ebben rejlő erő jelentőségét úgy megértette a jelennel, hogy az a külső erőszak s belső vakság és féltékenység támasztotta küzdelemben alázatos dicsekedéssel gondol vissza azokra, akik ugyanennek a kettős ellenségnek voltak a mártírjai. S legyen hála Istennek, hogy ez az emlékezés nem pillanatra szóló, nem akar elszállni a szálló szóval. Idők viharával dacoló kőbe, márványba kívánkozik, hogy állandóbb, örökebb legyen a mult tanúsága: nekünk hívnek kell lenni mindhalálig, „Isten szava megáll mindenha. Nem dönti meg senki hatalma“. Az emlékezésnek ezt a szép és áldásos tanujelét adta a veszprémi református egyház, amidőn templomába márványkőbe vésette gályarabságot szenvedett lelkipásztorának, Bátorkeszi Istvánnak emlékét ezekkel a szavakkal: „Áz Úrnak 1926. esztendejében a magyar gályarab lelkipásztorok kiszabadulásának 250. évfordulója alkalmával a veszprémi református szent gyülekezet 1674 március 5-től 1676 február 12-ig gályarabságot szenvedett hitvalló lelkipásztora, Bátorkeszi István emlékezetének.“ „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.“ Máté V. rész 10. vers. S bár Bátorkeszi István és az ő emlékét hirdető márványtábla magának a veszprémi ref. gyülekezetnek a büszkesége és dicsősége, mégis az emlékezés sokkal több lelket kapott szárnyra, indított a gályarab prédikátor szellemének hódolásra. Részt kért ebből nemcsak a veszprémi ref. egyházmegye Belmissziói Bizottsága, Lelkész és Tanító-Egyesülete, az egyes gyülekezetek szépszámú presbiterei s tagjai, hanem a testvér evangélikus egyház nevében a veszprémi evangélikus egyházközség, a veszprémi és zalai evangélikus egyházmegyék képviselete is. A leleplezési ünnepélyen, mely f. hó 1-én volt, a templomot teljesen megtöltő gyülekezet éneke után Szűcs József esperes hirdette az Isten igéjét, Galatiabeliekhez Írott levél V. rész 5. verse alapján s fejtegette a meggyőződés leikével és hangján a reformációnak egyik nagy vívmányát, a hit által való megigazulás tanát, amelynek a titka: „Nem cselekedeteink érdeméért, nem is hitünk érdeméért, hanem Istennek ingyen kegyelméből a jézus Krisztusba vetett hit által.“ Karika Erzsébet szentgáli tanítónő a Gályarabok énekét szavalta meglepő hozzáértéssel és nagy hatással. Az emlékbeszédet dr. Szász Ferenc, a veszprémi ref. egyháznak ritka buzgósággal megáldott főgondnoka mondotta. Gondos, nagy figyelemmel hallgatott előadásában rámutatott a gályarabság előzményeire, annak nyomorúságaira, Bátorkeszi István szenvedéseire s mint a hithüség példányképét, úgy állította a mai nemzedék elé Bátorkeszi Istvánt, aki nem csak prédikálta az evangéliumot, de arról életével is bizonyságot tett. Szilassy Sándor magyarbarnagi lelkész, Szűcs Józsefnek „Bátorkeszi István emlékezete“ cimü gyönyörű költeményét szavalta, teljes és tökéletes visszaadásával a költeményben lefektetett gondolatoknak. Ezenkívül még Hatvány Lajos, a pápai tanítóképző-intézet zene tanárának művészi orgonajátéka, a Leányok Énekkara Gáty Ferenc hitoktató vezetésével s Vitéz Mészáros István veszprémi egyháztag lélekemelő szóló éneke tették mélyebbé az ünnepély hatását, melynek megható jelenete volt az, mikor a veszprémi evangélikus egyházközség és a veszprémi evangélikus egyházmegye nevében Mohácsi Lajos, marcalgergelyi lelkész, Héring János veszprémi lelkésszel és a veszprémi evangélikus egyház tekintélyes küldöttségével, a zalai evangélikus egyházm. nevében Nagy Lajos szentantalfai lelkész, esperes, Fenyves Ede mencshelyi, Zsirai Lajos nagyvázsonyi lelkészek társaságában üdvözölték a veszprémi református egyházat és egyházmegyét s mintegy vallást tettek a múlt közös szenvedéseiben gyökerező testvériségről, a jelen közös küzdelmeire, a jövő közö s feladatain való eltökélésről. Az üdvözletét Szűcs József esperes meleg szavakkal viszonozta, amely után az ün - nepély Kovács Lajos fehérvércsurgói lelkész bensőséges imájával s a Hymnus és a 139. dicséret 3, 4., 5. versének eléneklésével befejeződött. Hisszük azonban, hogy hatásaiban meg-meg ujul s egyre folytatódik. Az igazi emlékezés az, mely az ősök példájának követésében bizonyítja meg magát. Erre kell, hogy lelkesítsen Bátorkeszi István emléktáblája . . . különben hiába ünnepeltünk! Vámos Géza. VEGYESEK 1 — Személyi hir. Dr. Antal Géza püspök f. hó 10-én iskolai és kerületi ügyek intézése végett Pápán járt. — A Vigadóban rendezett országos reformációi ünnepélyen oly sokan vettek részt, hogy a közönség tekintélyes része nem félt be az óriási terembe. Ezek számára a Deák-téri ev. templomban rögtönöztek ünnepélyt, melyen beszédtartásra dr. Raffay Sándor ev. püspök a Vigadóban felkérte az épen Salgótarjánból megérkezett Püspök urunkat, aki a kérésnek készséggel tett eleget. — Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület nov. 11-én fényes ünnepség keretében ünnepelte Rákosi Jenő 84. születése napját. Jelenvoltak az ünnepélyen Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter, Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter, Bárczy István v. b. t. t., Sándor Pál nemzetgyűlési képviselő, Marczali Henrik, Schober Béla, Tabakovits Dusán és még számosán a kereskedők, közgazdászok és a sajtó köréből. Az ünnepi beszédet az ez alkalomra felkért dr. Antal Géza püspök tartotta, aki ez idő szerint az OMKE legrégibb választmányi tagja. Nagy figyelemmel hallgatott beszédében szólt arról, hogy a kereskedelem és az etika nem állanak egymással hadilábon. Majd Rákosi Jenőt, mint tragikus hőst aposztrofálta, „mert lehet-e nagyobb tragédiát elképzelni az egyesre nézve, mint összeomlani látni mindazt, amiért több mint félszázadon át szóval és tollal a buzdító, intő, figyelmeztető cikkek egész sorozatával küzdött.“ Az ünnepély későbbi folyamán Hegedűs Lóránt a felekezeti megértés szükségességét hangoztatta. — Külföldön pápai theológusaink közöl a következők tanulnak az idei tanévben: Benedek Sándor és Maller Kálmán Bőseiben, Boda József Berlinben, Németh János Montpellierben, Szűcs Árpád Zürichben.
