Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-14 / 11. szám
1926. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 51. oldal. nem öltött gondolatából sarjadzott ki s amelyet nem szabad egy társadalmi osztály számára kisajátítani, családi, személyi érdekek szűk körére elszigetelni, hanem kizárólag úgy tekinteni, mint amely az emberiség fejlődésének, boldogulásának egyetlen biztos alapköve. Ez az igazság: szeresd az embert1 Testvérek vagyunk abban a nagy emberi társadalomban, amelyet egy szent családdá avatni a legszebb feladat. Aki ez igazságot érzi, tudja, az képes a heroizmusnak arra a bámulatos magasságára emelkedni, ahonnan — mint a földrengést jelző érzékeny műszer — felfigyel minden zajra, panaszra, sirámra, amelyek az emberiség életfájának gyökereit marják, pusztítják. Ez az a pontja a lelki magasságnak, ahonnan az örök tavasznak, dicsőséges megújulásnak enyhe szellője áramlik, érlelő melege sugárzik, így születhetik meg az a megszentelődött emberiség, amelyért nagy lelkek már annyit vívódtak, annyi soksok áldozatot hoztak. Ne gondolja senki sem azt, hogy ez a világot átfogó nagy eszme teljesen kizárja a nemzeti öntudatnak legkisebb szikráját, a haza fogalmának legparányibb részét is. Óh nem! E .kérdésben mint világító tűzoszlop, vezérlő csillag jár előttünk Krisztus tanítása, amelyben gyönyörű egységbe olvad össze az egyén nemzeti és egyetemes emberi hivatása. A Mester nemcsak az egyéni élet megszentelődéséért harcol, de a nemzetek lelki fejlődéséért, az egész emberiség megdicsőüléséért. A lelke mélyén élő testvéri szeretetnek, nemzeti géniusznak s az egész emberiség üdvösségét munkáló szellemnek sugaraiból szövődik az a csodás szivárvány, amely diadalmas ivével átölelve eget és földet, magában hordozza az emberiség békéjét és boldogságát. Az ő nyomdokain jár a nagy magyar államférfi gróf Széchenyi István is, aki nemzete erkölcsi, értelmi, anyagi felemelését nemcsak azért munkálja, hogy az csak saját fajtájának váljék javára, hanem azért is, hogy így belekapcsolódva az egyetemes emberi kultúra folyamatába, ható, irányító tényező legyen az emberiség előrevitelében, a lelki fejlődés korszakos fordulóin átment s megszentelődött emberiség kijegecesedésének megteremtésében. Az egyéni benső értékek, amelyek egyfelől fokmérői egy nemzeti társadalom fejlődési lehetőségeinek, másfelől jelentékeny pillérei az emberiség győzelmes fel szárnyalásának, nem maradhatnak csak az egyéni vonzás szűk körében, hanem egy nemzet tiszteletének, magasabbrendüségének, nagyrahivatottsága elismerésének kútforrásai s az egyetemes emberi fejlődés gravitációs pontjai. Nemzeti múltúnk könnyel és vérrel írott, golgotajárással teljes s nagyszerű hivatásunk betöltéséről tanúskodó lapjai egyfelől hangosan követelik jelenlegi nyomorúságos helyzetünk megváltoztatását, másfelől bizonyítják, hogy e nemzetnek van hite, van ereje, van joga egy felsőbb, magasabbrendü élethez. Magyar fajtánk benső, nagy értékei, erkölcsi és kulturális erői, amelyek nemcsak a belső bajok zivatarain segítettek át bennünket annyiszor, de kifelé is nem egyszer éreztették gyógyító, felemelő hatásukat, kell, hogy bevéssék a nemzetek leikébe egyfelől annak tudatát, hogy ez a faj épen azok által váltotta meg a jogot a dicsőséges feltámadásra, másfelől azt, hogy azok egyúttal zálogai és pecsétéi az emberiség diadalmas felszárnyalásának. Ezeknek hangsúlyozása különösen fontos ránk nézve ma, amikor mesterséges utón minden eszközzel, gazdasági elszigeteléssel, belső ügyeinkbe való erőszakos beavatkozással, elemi csapások ránk zúdításával akarják a lélekzetet is belénk fojtani s a magyar államot Európa térképéről letörölni. Hiszen mivé lenne az emberiség, ha akár az egyesek, akár a nemzetek szemében semmivé törpülnének az erkölcsi és kulturális értékek; mi lenne akkor az emberiség nagy és szent intézményeiből, amelyekben az emberi ész és szív üli diadalát? Micsoda irtózatos lezuhanása volna az emberiségnek, ha az erkölcsi világrend teljes felborulásával, kimosódnék az emberek leikéből a vágy az örökkévalóság után, megszűnnék az emberi lélek örök sóvárgása igazság, világosság és megszentelődés után, vagy kihalna az emberi lélekből az isteni világrendben való győzelmes hit, avagy meghalna a jövendő századaiba vetett színes reménység ?! Mivé lenne az emberiség, ha senki egy komoly gondolatot, egy mély érzést avagy egy szilárd elhatározást nem váltana ki magából azért, hogy a végeden isteni emberi realizálásával az egyetemes fejlődés örök törvényét szolgálja?! Mivé lenne az emberiség, ha az erkölcsi és kulturális értékek félrelökésével az eszmények lassan-lassan elpusztulnának s micsoda sötétségbe zuhanna alá az emberiség, ha az eszmények, mint vezérlő csillagok lehullanának az emberiség életének egéről és kialudna az ember keblében minden tiszta láng, amely-, nek fénye új élet ösvényét jelzi, sugárzó melege új kikeletet hoz?! Micsoda irtózatos felbomlása volna az emberi társadalomnak, ha a család, egyház, haza, az emberiség elvesztenék magasabb hivatásukat, szent rendeltetésüket s csak egy anyagi világnak puszta eszközeivé sűlyednének ?! Micsoda irtózatos megfagyása, merevsége volna az embernek, ha megnémulna a lelkiismeret, elsorvadna a bűnbánat ereje, meghalna a hűség, erény és becsület ?! Micsoda szomorú látvány volna egy olyan emberiség, amelyben sem erkölcsi, sem társadalmi rend nem volna s amelynek egyetlen mozgató ereje a puszta érzéki lét fenntartása? Mennyire üres, hideg és sivár volna az olyan emberi élet, amelynek nincs semmi magasabb rendeltetése, nemesebb hivatása s amely kiszakítva Isten üdvözítő világ tervéből, nem tényezője többé annak a magasabb világnak, amelynek kiépítésére hivattatott felsőbb akaratból ?! Minő megcsúfolása volna az emberi élet nagy céljának, szent rendeltetésének, ha a legnemesebb, legszentebb kötelékek is fölbomolván, az ember magára hagyatva botorkálna az élet komor sötétjén keresztül? (Folyt, kőv.) I VEGYESEK § — Dr. Ravasz László dunamelléki püspök külföldi üdüléséből hazaérkezett és átvette hivatala vezetését — Berta Ilona, az Erzsébet Nőiskola ny. igazgatója, a Magyar Asszony szerkesztője a Pápai Református Leányegyesület felkérésére Pápára jött, ahol a Nőnevelő-intézetnek volt nagy szeretettel látott vendége. Berta Ilona itteni tartózkodását szakadatlan munkában töltötte. Vasárnap délelőtt a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége helyi csoportjának gyűlésén beszélt. Este a Ref. Leányegylet estélyén Herceg Ferenc: A hid c. színművéről tartott nagy figyelemmel hallgatott előadást. Hétfőn délelőtt hosszabb id őt töltött a Főiskolai Könyvtárban, ahol különösen a Petőfi- és Jókai ereklyék ragadták meg. Délután a Nőnevelő-intézetben a növendékeknek két szép mesét mesélt, este pedig a tiszteletére rendezett tea-estélyen mondott lelkesítő beszédet. — Dr. Lampérth Gézát, a jeles költőt, főiskolánk volt kiváló diákját, a Petőfi-Társaság főtitkárává választotta. — A Leánykálvineum céljára a Pápai Ref. Nőegylet március 7-én szépen sikerült estélyt rendezett. A modern ember lelkiszükségleteiről nagyszabású előadást tartott Nyáry Pál pécsi ref. lelkész, bibliát magyarázott Czeglédy Sándor egyházkerületi főjegyző, főisk gondnok. A főiskolai teljes
