Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-21 / 8. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. 32. oldal. Dicsőség Istennek, ki a vértanuk lelkét megerősítette, hogy a képzelhetetlen kínokat és megaláztatásokat rendületlenül kiállhassák. Dicsőség Ruyter Mihály tengernagynak, ki a hithősöket a kin és gyalázat tengeréből kiszabadította. Dicsőség a vértanu-gályaraboknak, kik hívek voltak mindhalálig s elnyerték az életnek koronáját. Szégyen és gyalázat mindazokra, akik a mi vértanúinknak halhatatlan babérkoszorúját elhomályosítani, vagy megtépdesni igyekeznek. Dr. Révész Kálmán püspök. Ének a gáfyapaBokEÓk — 1926. — fiffíeh sötét Söníönfafak I ©Köpött, méfijen a Töfd a fait; özénvedíeh súlyos vereséget, testük sajgóit, csontjuk égett; ©c akkor is, fáíkaíaífanuf, ©nizfe kű ntjájáf az Qfr, ^dnsBorogfak kóvaf fedett ©süén^eken, szikfok fefeíí; @1 vént feroskaszfd keresztje, c0fTdsok ntjomáf vércsepp jefezte: £De ott is, fdíkafaítanuf, gondot visefí rájuk az far. elúfíiarsogtdk szegéiig rakok ©Bús énekét zúgó ftakok, § feszítőén a neftéz fapáfof, Szeges korkdes kusukka vágott: £s kozzdjuk, fáíkaíaíkanuf^ «£egközefekk itt uofí az flfr . . . fyCem, nem kőzet! — f)iüindig Jeten: (áraiig sugár vak éjjeten, e)zem, metg a kótnezön tavaszt tát, ©Bifíncsekef tépő szakadsdeg (ânggaf, ki ajtót menugke itgií, ^rcpajzsa tűrés, kardja kit.-— ©flak maggarok, — íerfies, kínos ©Kafváriáí járunk mi most; ©rvéitges vizeken kinátja láncos padját a szörngü gátga, 3 nincs itt kiken reméngtenünk, égész vitdg tör ettenünk. fDe Usfen az, ki megkísért, Juesiiji, emet, — ő tudja, mért; © kenne tűrni és remétni, Szivet, fiifeí et nem cserétni, IH vértanuk, ti szent rakok, Hamisatok, tanítsatok! f)lCedggasszag fUince. Emlékezzünk! (1676-1926.) A gályarab prédikátorok története annyi nemzedék távolságán át mint ragyogó lélekkápráztató mondavilág veti reánk gazdag sugárzatát. Az mit sem jelent, hogy e gályás mondakörnek nincsen mindeneket eltörpítő vezéralakja; — sőt szememben még növeli a történelmi sugárkoszorú fényét, hogy maga a nemzedék volt tulajdonképen a kor igazi hőse. A gályarabok voltak a magyar történelem első „névtelen félistenei“, — nem csupán, mert hitük mellett hazájukért is szenvedtek, hanem mert csekély elesett kivételével halálig hívek maradtak a lelkűkben égő eszményhez. A történelemnek voltak korszakai, amikor a nagy alakok úgy emelkedtek a törpe emberöltő fölé, mint a lapályból hirtelen fölmagasló hegyorom a vakondtúrások fölé, — itt a nemzedék maga volt nagy. A nyers erőszak bakócsapásait ép oly hősi lélekkel viselte, mint a lassú, hideg, számító ostrom csüggesztő, alattomos tőrdöféseit. Emlékezetünk egy pillanatra mintha gyászba öltöztetné lelkünket, — de a büszkeség mégis erősebb és diadalmasabb érzés, mert az erkölcsi erő csodálatából születik. Carlyle szerint a reformáció igazi történelmi kivirágzása a puritanizmus. Ezt az igazságot legyen szabad megtoldanom azzal, hogy a reformációban jelentkező lelkiismereti erő a gályarab prédikátorok nemzedékében érik egyéni erkölcsi erővé. Akkorra már a reformáció és protestantizmus nem csupán világhatalmi erőtényező, hanem a lelkeknek igazi, nélkülözhetetlen alkateleme és tápláléka, mint a testi szervezetnek az oxigén. Azáltal vált tömeg erővé, — mert nemcsak a műveltség és társadalmi kiváltságok boldog birtokosaiban élt, hanem belejutott a legalsóbb néprétegekbe, azokat is áthatotta világosságával és melegével. Prédikátorainknak csekély százaléka volt nemesi vagy polgári származású s jobbágysorból eredő lelki tanítók oly erényekről tesznek bizonyságot, hogy mellettük elhalványodnak a sokszor rideg rendi zárkózottságban élő, osztályérdek jármát hordó nemes urak és polgárok. Az ő lelkűket valami nagy, földi érdekbuckák és kisszerű torzsalkodások felett álló egyetemes eszmény tölti el, amiért odaadnak mindent, ami a világi mérlegen érték: gazdagságot, békés lakást, dicsőséget, családi boldogságot. Az evezőpadhoz láncolva tekintetök a magasba irányúi, ahonnan eszményöket megvalósulva várják a földre, annak viszontagságai és álmai közé. Bennök feltalálom a történelmi hősöknek minden lényeges jellemvonásait, a hogy Carlyle örök értékű essayiben megszövegezte. Meg van bennök a közvetlen élő kapcsolat a véghetetlen Istennel; hiszik és tudják, hogy nem magukért, kedvteléseikért küldettek e világra. Isten követei
