Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-11-07 / 45. szám

194. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926, magasabb eszményről? Öröm, az, kizárólag a magunk kéjvágyának élni s ennek mindent feláldozni? Óh ke­resztény ifjak! ez nem igazi öröm, ez a bűnnek elkábító orgiája azokban az esztendőkben, melyek az erőskezü Mátyás uralkodását követték. A Prédikátor nem ilyen örömöt ajánl az ifjaknak, hanem azt az örömöt, mely a magasabb célok után való törekvés után a lelkekben fakad, mely nem mámorban és élvezetekben, hanem a szív tisztaságában áll, mely nem felejtkezik meg arról, hogy mindenkor az Úr szine előtt kell járnia. A mohácsi vész, mely nemzetünk sorsát ketté törte, melynek hatása a következő évszázadok történetében egész napjainkig érezhető, hisz mi lett volna ebből a nemzetből, ha Mátyás alatt kivívott hatalmi positióját megtarthatta volna! a mohácsi vész csak kimondott íté­let volt arra a nemzetre, mely ezt a maga bűnével ki­hívta és megérdemelte. Ha szomorú ennek a 400 év előtti gyászos eseménynek emlékezete, de rejt ez magá­ban vigasztalást is. Óh mert az a rettenetes lecke, amely­ben a nemzet a mohácsi vész csapása alatt részesült, nem maradt a lelkekre hatás nélkül. Szomjas szivek, epekedő vággyal fordulnak Isten felé és keresik az ő orcáját, mely a bűnös örömök között el volt rejtve előlük. Prédikátorok ajkán megszólal a megtérésre és meg­­jobbulásra hivó isteni ige és ezt az igét a vágyó keblek örömmel karolják fel s örömmel alakítják át életüket az Isten parancsolatai és az evangélium kívánalmai szerint. A megbocsátó isteni kegyelemben való bizakodás erőt ad a csüggedt Ielkeknek, s megindul a lelkek és a nemzetépítés nagy munkája, újra kinő a fű, felsarjad a vetés s 100 esztendő alatt magához tér a halálos csapás következtében már-már holtnak vélt nemzet s újra tényező lesz az európai népek sorában. Külföldi követek újra megjelennek az erdélyi fejedelmek udvarában s uralkodók keresik a kis ország szövetségét, hogy politikájukat en­nek támogatásával érvényesíthessék. Az Isten igéje hirdetésének nyomán megjelenik nemzeti nyelvünk az irodalomban, önálló magyar műveltség nyomait látjuk feltűnni mindenütt, főurak és fejedelmek tudósokat gyűj­tenek maguk köré, tudni vágyó ifjak százait küldik külföldi egyetemekre, hogy onnan visszatérve, minél hatalmasabb hirdetői lehessenek a evangélium tanának. (Folytatás és vége következik.) Püspöklátogatás Salgótarjánban. Örömünnepe volt a salgótarjáni református egy­háznak. Régótá várt, szeretett főpásztora: dr. Antal Géza püspök látogatta meg a kerületéhez tartozó, számra nem nagy, de annál lelkesebb, hitbuzgó salgótarjáni egy­házát. A püspök október 30-án, a délutáni gyorsvonattal érkezett: kíséretében voltak: Nagy István esperes, dr. Fodor Vilmos egyházmegyei gondnok, Kovács Sebestyén József balassagyarmati lelkész, Tóth Lajos theol. igaz­gató, Pongrácz József theol. tanár, Gegus Dániel és Szenthe Kálmán, egyházmegyei tanácsbirák. A főtéri állomáson Szabó Dezső ref. lelkész üd­vözölte. Hatásos beszédében kiemelte, hogy miként a bányász leszáll a fold gyomrába, hogy onnét a fekete magyar gyémántot napvilágra hozza, úgy az egyház le­száll a lelki élet bányájába, hogy onnét a magyar haza iránti lángoló szeretetet, a testvéri együttérzés melegét, a szunnyadó hitet felszínre hozzuk, hogy ennek nap­sugaras fénye világosságot árasszon itt a magyar vége­ken a hideg, sötét, közönyös magyar éjszakában. A püspök válaszában a magyar feltámadás gondolatát elevenítette meg s egyszersmind azon óhajának adott kifejezést, hogy a város lakosságát felekezeti különbség nélkül a hazaszeretet szent kapcsa fűzze össze. A pályaudvarról a püspök, kíséretével, az acélgyár vendég-szállójába vonult, ahol a tiszteletére megjelent küldöttségek üdvözlését fogadta, amelyeknek sorát a testvér egyház képviseletében dr. Csengődy Lajos ev. lelkész ékes szavakkal tolmácsolt üdvözlése nyitotta meg. Utána az izr. hitközség képviseletében Rauchverger Mór hitközségi elnök, a város nevében dr. Förster Kálmán polgármester, a katonai parancsnokság, csend­őrség és vámőrség nevében Husenblász Károly alezredes, az állami tisztviselők nevében Zelenka Ottó kir. járás­­birósági elnök, a Salgótarjáni kőszénbánya r.-t. nevé­ben Schreiner bányafőgondnok, a Rimamurány-salgó­­tarjáni vasmű r.-t. nevében Liptay B. Jenő kormány­főtanácsos gyárigazgató, az iskolák nevében dr. Szabó Lajos gimn. igazgató, az ipartestület nevében ifj. Ţima­­róczky Sándor és az Omke nevében Haás D. Ármin üdvözölték, amelyekre a püspök külön-külön, meleg bensőséggel válaszolt. Este 7 órakor Liptay B. Jenő kormányfőtanácsos a püspököt és kiséretét, valamint a salgótarjáni társa­dalmi élet néhány vezető emberét vendégül látta az acélgyár tiszti kaszinójában. Ezután a hazafias estély kezdődött, amely előkelő és szépszámú közönség rész­vételével az acélgyári olvasóegylet nagytermében folyt le. A műsor a Rákóczi-nyitánnyal kezdődött, amelyet Ursutz József karmester kiváló művészi vezetésével az acélgyári zenekar adott elő a megszokott virtouzitással. Dr. Nógrádi Pap Dezső ügyvéd poétikusan megirt prológjában az őszbe hanyatlott természet és a trianoni békeparancs folytán bilincsbe vert magyar nemzet fel­támadását hirdette. A prológ két utolsó verszakát mi is közöljük: Valahol, messze egy csillag világít: Ez a csillag, a magyar bizalom! A mi bizalmunk szilárd, mint a gránit, Porrá nem zúzza semmi hatalom. Nagy nemzeteknek pajzsa: az erős hit, Amelyen nem győz semmi sors-csapás. Bár megcsufolják, százszor megvesszőzik: A Golgotáján van feltámadás! . . . Ti, kik a hitnek örök balzsamával Uj erőt adni hozzánk jöttetek, Akiknek lelke ott virraszt, ott szárnyal A kétkedők, a csüggedők felett; S apostolokként járva szerte-széjjel: A magyar rögbe szórtok új magot: Üdvözlünk lelkünk szent szeretetével, Mint derengő táj a kelő napot. A műsor egyik főpontját dr. Molnár Imre dal­énekes, a nemzeti zenede tanárának énekművészeié ké­pezte, aki a XVII. és XVIII, századból régi magyar dalokat és népdalokat adott elő kiváló művészettel. Ezt követte az estély legkimagaslóbb mozzanata, dr. Antal Góza püspök ünnepi beszéde. Mély gondolatokban bővelkedő, szabadon elő­adott beszédében gróf Széchenyi Istvánról, a leg­nagyobb magyarról emlékezett meg. Elénk tárta gróf Széchenyi örökéletü alkotásait, párhuzamot vont közte és a magyar nemzet másik szellemi óriása és vezére Kossuth Lajos között, az egyik oldalon a lassú, körül­tekintő, a másik oldalon a lázas, lüktető, megalkuvást nem ismerő hazafias munkálkodást szimbolizálva. Meg­indító szavakkal ecsetelte Széchenyi tragikumát, lelki összeomlását, amelyet előidézett a nemzet sorsán való folytonos töprengés, egy magába szuggerált önvád, hogy akaratlanul nem ő volt-e az oka a világosi

Next

/
Oldalképek
Tartalom