Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-09-19 / 38. szám

164. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. oktatás érdekében. írjon fel egyszersmind az iránt is, hogy a helyi javadalmak értékegységének változtatása mindenkor az egyházmegyei hatóságaink bevonásával történjék. Kérjük egyszersmind az egyet, konventet, hogy keresse meg ismételten a kultuszminisztert, hogy a belügyminiszterrel indítson tárgyalást avégből, hogy a tanítói nyugdíjjárulékok az illető politikai községek által vállaltassanak át. A kér. közgyűlés mély sajnálattal vett tudomást a Mikes-féle pásztorlevélről s ide vonatkozólag figyelem­mel arra, hogy e pásztorlevéllel egyetemes konventünk elnöki tanácsa is foglalkozott már, a maga részéről felhívja a lelkészi kar tagjait és egyházi vezetőink figyelmét Püspök Úr e tárgyban tett intelmeire és békülékeny felfogására. Örömmel vette tudomásul a közgyűlés, a püspöki jelentés kapcsán a hitélet erősbödését, az ifjabb nemze­déknél a magasabb szellemi élet utáni vágyódást, az úrvacsorával élők számának emelkedését, az áldozat­­készségnek az adakozásokban való nyilvánulását s azt a törekvést, hogy hiveink, amint anyagi erejük azt megengedi, igyekeznek új egyházakat létesíteni. Ily egyházak alakultak Keszthelyen, Zalaegerszegen, Sopron­ban és az alakulás folyamatban van Szigetvárott. A főiskolát ismertető vetített képes előadás sikeré­ért közgyűlés köszönetét fejezte ki Fejes Zsigmond és Tóth Endre tanároknak, az esperesi karnak, a képeket bemutató theologusoknak és az összes közreműkö­dőknek. A Révész Imre centennárium alkalmából különös örömét fejezi ki egyházkerületünk, hogy úgy fiában dr. Révész Kálmán tiszáninneni püspökben, mint unokájá­ban dr. Révész Imre tiszántúli kér. főjegyzőben a nagy név méltó örököseit szemlélheti magyarországi egyete­mes református egyházunk. Mély tisztelettel és igaz nagyrabecsüléssel üdvö­zölte közgyűlésünk dr. gróf Degenfeld József zsinati elnökünket 30 éves főgondnoki és több mint 50 éves egyházi közszolgálata alkalmából. Az új kerületi névtár kiadása tárgyában tett püspöki intézkedések jóváhagyattak. Hálás köszönetét fejezte ki a közgyűlés az amerikai United Presbyterian Churchnek és Beveridge Vilmos lelkész utján az Egyesült Skót Szabad Egyháznak a vett pénzbeli adományokért. A Levente-Egyesületekre vonatkozólag felhívja kér. közgyűlés a lelkészikar tagjait, hogy az illetékes hatósá­gok és a Levente-Egyesületek vezetőivel egyetértésben igyekezzenek az ifjak vallásos és hazafias szellemben való nevelésére hatni. A kultuszminiszternek az iskolaépítésekre adott több rendbeli államsegélyért közgyűlés köszönetét fejezte ki. A középiskolai ügyek tárgyalása kapcsán László Géza Pápára alkalmazását közgyűlés helyeslőleg tudomá­sul vette. Meleg elismerésben volt része Faragó János fő­igazgatónak, aki ép ez évben tölti be igazgatói szolgálatá­nak 25. esztendejét. Elismeréssel búcsúzott a közgyűlés Csizmadia Lajos theol. akad., Gáty Zoltán és Vozáry Erzsébet tanítónőképzői tanárokból, akik szept. 1-én nyugdíjba vonultak. A vagyoni ügyek tárgyalása kapcsán elrendelte közgyűlés a folyó évi zárszámadáshoz pengő értékben kimutatott vagyonleltár készítését és beterjesztését. Az OFB utján az egyházaknak juttatott földek hasznosítása tárgyában jóváhagyatott a tavaszi kér. intéző-bizottsági ülés határozata. Köszönetét mondott közgyűlés dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnoknak, a pápai egyházmegye gyülekezetei részére adott 20 milliós adományáért, Tóth Lajos nyomdafelügyelőnek és Nánik Pál nyomdavezető­nek a Főiskolai Nyomda eredményes működéséért és felkérte az egyházmegyéket, hogy minden nyomdai szükségletüket a mi nyomdánknál szerezzék be. Az Adriánál való biztosítások ügyének felkarolását közgyűlés a lelkészi és tanítói kar figyelmébe ajánlotta. Tóth Kálmán mezőtúri s.-lelkész Amerikában nyert lelkészi oklevelének honosítását közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette. Tóth Endre és Vasady Béla theológiai előadókat az igazgató-tanács javaslatára közgyűlés ez iskolai évre is alkalmazta. (Folyt, köv.) Az ORLE konferenciája és kongresszusa Hajdúböszörményben. Már a nyári hónapok első napjaiban észre lehetett venni a hajdúböszörményi egyház életén belül azt, hogy ez a nagy református egyház és általában véve ez a nagy hajdúsági város valami szokatlan arányú esemény pontos és lelkiismeretes előkészítésére készül. Minden vasárnap gyülésezések, rendező-bizottságok alakulnak, az egyház két lankadhatatlan lelkipásztora: Bakóczi Endre és Sóvágó Gábor sorra felkeresik a gyülekezetek tagjait ş mindenütt szives vendéglátást kérnek az érkező vendégek számára. Örvendezéssel haladnak lépten­­nyomon tovább; kérésük nyílt fülekre s nyílt szivekre talál, senki sem zárkózik el előle s a rendező lelkészek biztos örvendezéssel állapíthatják meg; jöhetnek az ORLE tagjai és vendégei bármennyien, Hajdúböszörmény­ben nem fognak csalatkozni. Augusztus 22-én meg­érkezett Hajdúböszörménybe az ORLE agilis és kon­ferenciák szervezésére és vezetésére predestinált, kiváló főtitkára: Csikesz Sándor, debreceni theol. professzor is, aki megtette még a legszükségesebb intézkedéseket. Augusztus 25-én délben és este jött azután a konferen­cia résztvevőinek hatalmas tábora. A vonatok érkezése után a kocsik hosszú láncolata megindult az ORLE vendégekkel a város felé s rövid pár perc múlva hatalmas porfelleg jelezte már, hogy az Országos Református Lelkész-Egyesület tagjai és hozzátartozóik (circa 5—600-an) Hajdúböszörménybe megérkeztek, hogy e világ porából felemelkedve egy szívvel és egy lélekkel keressék a Krisztussal való lelki közösséget. A konferencia egész menete és tendenciája kristály­­sürítettséggel kifejezésre talált Szabó Imre budapesti lelkész egyik megállapításában: A lelkipásztor legna­gyobb karrierje az, hogyha mindennap jobb lelkipásztorrá tud lenni. A tanácskozások és előadások legnagyobb része a lelkipásztori munkának és a lelkipásztor szemé­lyes hitéletének elmélyítésére igyekeztek megadni a leg­fontosabb irányelveket és módszereket. A konferencia mindennap istentiszteletekkel kezdő­dött. D. e. és d. u. előadások és tanácskozások voltak, este újra istentiszteletek. A konferencia elnökévé Csikesz Sándort, alelnökeivé pedig Juhász László, Kátai Endre, Bartha László espereseket, dr. Révész Imre egyház­kerületi főjegyzőt, dr. Vass Vince és Marton János theol. tanárokat és Forgács Gyula sárospataki lelkészt válasz­tották meg. A konferencián a következők tartottak elő­adásokat: dr. Révész Imre „Mohács és a reformáció“

Next

/
Oldalképek
Tartalom