Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-08-01 / 31. szám

1926. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 135. oldal. egy-egy ilyen diákgyülésnek minden tanulságát közkinccsé lehessen tenni* Egy-néhány dolgot azonban kötelességünk az ifjúsággal foglalkozó vallásos nevelők és általában az ifjúsággal törődök számára megrögzíteni. Diákjaink öntuda­tosan várják a határozott keresztyén vezetést tanáraiktól és nevelőiktől és ennek a hiányát vagy gyér voltát sokszor keserű panaszban rójják fel. Egyben hajlandók elfogadni és alkalmazni az igazságot úgy a maguk, mint iskolájuk életére, amely az ő legilletékesebb tapasztalataik és vallomá­saik szerint megdöbbentően sok kívánni valót hagy hátra. A középiskolások között folytatott evangéliumi munka sok­kal több figyelmet és erőt érdemel, mint amennyiben általá­ban részesül és preventiv jellegénél fogva sokkal több ered­ményt igér, mint gondolnók. Épen ezért egyházunk és isko­lánk, valamint a köztük dolgozó diákegyesületek vezetősé­gének a legkiválóbb és erre a munkatérre krizmái és képzett­sége alapján a legelsőrendü munkaerőket kell kiválogatni. Többek között még azt is nyilvánvalóvá tesz egy-egy ilyen diákokkal együtt töltött hét, hogy tanárainknak a tudomá­nyos képzettség mellett lelki minősítéssel is kellemes bírnia, hogy munkájukat épen egyházaink javára megfelelően el­végezhessék A MEKDSz. főiskolás gyűlése Tahiban kezdődött, az esős időjárás miatt azonban a Szövetség székházában folyta­tódott és fejeződött be, amely annyiban volt előnyös, hogy tömörebbé tette a gyűlés menetét. Egy minden napra ki­terjedő előadássorozatban' a különböző embertípusok át­alakulását szemlélhettük Jézus kezében. Hatalmas előadá­sokban állott előttünk az a keresés, találás és eljátszott lehetőség, amely a Jézus körül élt emberek életében tükrö­ződik. A csoportgyüléseken nemek, fakultások, felekezetek szerint foglalkoztak a résztvevők a reájuk nézve fontos kérdésekkel, amelyek közül a legkiemelkedőbbek voltak a család, az alkohol, az egyházaink iránti felelősség nagy kérdései. Ebben a sorozatban tartott hatalmas előadást „Dekadencia és megújhodás“ címen dr. Ravasz László püspök úr, akinek szava napilapjaink révén az egész ország olvasóközönségéhez eljutottak és élénk vitát váltottak ki. Az esti gyűlések keretében Isten uralmának jogosultságát és lehetőségét vizsgáltuk nemzeti, gazdasági, társas életünk területén és a népeknek egymáshoz való viszonyában. A legtöbbet talán a főiskolás gyűlésen is a bibliakörök jelen­tettek, ahol az elhivatás nagy tényét szemléltük Isten nagy embereinek az életében Mózestől Pálig. Legörvendetesebb tény gyanánt erről a gyűlésről azt kell feljegyeznünk, hogy az aktiv diákság öntudatos lélekkel vette át a diákság evan­­gélizációjának felelősségét, amely eddig jó részben a végzett diákság vállaira nehezedett. Ez a tény fogja megadni a Diákszövetség következő évi munkájának jellegét és lendületét. * A tahi-budapesti főiskolás gyűlésről közöljük egyik résztvevő beszámolóját. A magyar nép Isten népe! A Magyar Evangéliomi Keresztyén Diákszövetség (Magyar Diákok „Pro Christo“ Szövetsége) junius 30-án kezdte meg nyári konferenciáját Tahiban. Egy elszánt kis csapat indult neki a több hetes esőtől teljesen elázott uttalan útnak az Ugró fensikra, hogy ott közelről nézzen szembe a diákélet nagy problémáinak, remélve, hogy az időjárás megváltozásával a természet közelségében, erdők övezte magaslatról világosabban meglátja minden követ­kezményeivel együtt ama tétel fontosságát, mit a kon­ferencia vezéreszméül tűzött maga elé, hogy: A magyar nép Isten népe! — Két nap múlva azonban a konferencia vezetősége belátta, hogy nagy felelősséggel járó vállal­kozás lenne a mostoha időjárás szeszélyeinek továbbra is kitenni a konferencia tagjait s ezért julius 2-tól kezdve — leszámolván az így előálló hátrányoknak mindenikével — Budapestre tette át a konferencia székhelyét. Hat napon át a Diákok Házában folyt tovább a Tahiban megkezdett gyűlés. És bár a nagy város közelsége más miliőt teremtett a gyűlés számára, egyéni és nemzeti problémáinknak talán még jobban szemébe tudtunk nézni, összehasonlítván ama körül­belül 200 főre emelkedett konferenciázó kis társaságnak meghitt, csendes tanácskozásait a világváros örökös rohanó lármájával! * A magyar nép Isten népe! E köré az eszme köré csoportosult minden előadás, minden megbeszélés. A magyar nép annyifelé próbált már boldogulást keresni, — hiába, — itt az ideje, hogy végre megtalálja boldogulá­sának egyetlen igazi útját! Ideje, hogy azon az egyetlen úton feltalálja a rég elhagyott atyai hajlékot s meg­ismerje, hogy csak akkor fog igazán boldogulni, ha a vezéreszme valósággá válik: A magyar nép valóban Isten népe lesz. — S a magyar népet erre az útra elvezetni elsősorban a magyar diákság feladata. A magyar diák­nak kötelessége életével, munkájával egy élő bizonyság­­tétellé válni. Megmutatni komoly elhatározással, hogy nemcsak nagyhangú frázis e jelszó, de nem is kétségbe­esett fűhöz-fához való kapkodás van e szavakban, hanem hitből fakadó meggyőződés: Az egyetlen lehető­ség, amely megmenteni képes a halál országútját járó nemzetet! Ez a magyar diákság feladata! De a magyar diákság e feladatot csak úgy tudja megoldani, ha mindenek előtt önmagát állítja oda ez eszme szolgálatára, ha először önmagáról tudja hittel vallani: én az Istené vagyok! A személyes megtérés után jöhet csak a mások megtérítése, Istenhez vezetése. A „megváltás műhelyében“ a személyes megtérés, a nagy harcra való fegyverkezés, a lélek és élet felkészü­lése után belenéztünk a családi s társadalmi problé­mákba. Megnyílt előttünk, a felfegyverzett lélek szemei előtt e téreken a csodálatos perspektíva, hogy milyennek kellene lenni a magyar keresztyén családoknak, a ma­gyar keresztyén társadalomnak. S azután a nemzetünk életébe tekintettünk bele s megláttuk, hogy e keresz­tyén ország lakosságának életében mennyi a pogány­ság; mennyi az építeni való, mennyi a csodálatos jö­vendőre való kilátás! És megláttuk, hogy ebben az országban — mint Ravasz László mondta — két párt van : az életpárt és a halálpárt! És levontuk a kon­zekvenciát: a magyar diákság csak életpárt lehet! Annak az életnek a megvalósítására esküdött fel, amely életet az Úr Jézus hozott le erre a földre, amely élet­nél szebb nincsen semmi. Amely élet felveszi a harcot a halállal s győzni fog a halál felett! Mert csak az élet győzhet. Mentül többen fognak az életpárthoz tar­tozni, annál többen lesznek a Krisztus oldalán a győzte­sek s annál kevesebben a halál útján járó legyőzőitek. A feladat nagy s az életpárti diák, az életpárti magyar még mindig kevés. A maga erejével még min­dig nem tud szembe szállni a világgal! De az Urnák hatalmas ereje, mely ‘erőt ad a kisértés ellen, erőt fog adni minden ellenség ellen! — A bibliakörökben eze­ket az erőket ismertük megfcs ezekkel az erőkkel vér­teztük föl magunkat, hogy kimenvén a világba, meg­állhassunk bátran az ellennel szemben s elvégezzük a munkát, mely reánk bízatott s amelyet mi magunkra vállaltunk. Jöhet ellenünk ez a világ minden hatalmával, minden fegyverével. Mi nemr félünk! A zsoltáriró sza­vait vesszük ajkainkra: Az Úr az én pásztorom ... és ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy ... a Te jóvoltod és irgalmasságod követnek engemet életemnek minden ide­jében . . .! Ezzel az erővel megerősödve tűzzük ki a harci

Next

/
Oldalképek
Tartalom