Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-10 / 2. szám

8. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. teslelkész lett. Zsemlye Lajos az első félévben előadta az egész évi egyháztörténetet heti 13 órán, mig a máso­dik félévben ugyanennyi órán fogja előadni dr. Magda Sándor lelkész a bölcsészettörténetet és a neveléstant. — A palást-alapra újabban adakoztak: Balaton­­szőllősi egyház 40.000, balatonudvari egyház 52.000, Kis József esperes 100.000, Szűcs Zoltán lelkész Enying 200.000, enyingi egyház 100.000, Szörény egyház 20.000 koronát. További adományokat köszönettel nyugtáz dr. Vass Vince theol. akad. igazgató. — A budapesti főkapitányság elrendelte a részegek nyilvántartását, hogy visszaesés esetén súlyosabban büntet­hessék őket. — Prédikáló bankigazgató. Mint a Magvetőben olvassuk: Cs. Nagy Samu, mint bankigazgató óriási elfog­laltsága mellett is saját egyházközségének egyik legmunká­sabb presbitere, aki minden alkalommal, amikor a lelkész a fiók-egyházakban (Senta, Horgos) prébikál, a szabadkai templomban rendszeresen végzi a lelkészi szolgálatot. — A kecskeméti Protestáns Asszony és Leánykor karácsonyi vásárján a jövedelem 82,976.000 K. volt. — Debreceni Református Szemle címen Kenéz Lajos dr. szerkesztésében és kiadásában, kéthetenként új egyházi lap jelenik meg Debrecenben. Az eddigi cikkek után Ítélve ellenzéki szerepet óhajt betölteni. Más egyház­­kerület dolgába nem tartjuk ildomosnak a beleszólást, de azt megállapíthatjuk, hogy a mi viszonyaink között egy lap is nehezen tud megélni egy kerületben, nagy felelősség nyugszik tehát annak vállain, aki az erők egyesítése helyett az erők megbontását munkálja. Reméljük, hogy ezt csak­hamar belátják azok is, akik az új lap megindítója mögött állanak. — Cegléden — mint a kecskeméti Reformátusok Lapjában olvassuk — a vasárnapi iskolai munka egyre szé­lesebb és szélesebb körre terjeszkedik ki. Évről-évre sza­porodik a tanítók és a növendékek száma. Néhány évvel ezelőtt négy tanítónő vezetett vasárnapi iskolát, amelyben a növendékek száma kb. 50—60 volt. Ma 15 lelkesedéstől át­hatott tanító és tanítónő vezet kb. 400 fiú- és leánygyerme­ket. A vasárnapi iskolai tanítás eredménye szemmellátható úgy a gyermekek, mint a felnőttek között. A rendszeresen minden vasárnapi iskolában megjelenő gyermekek szinte ki­válnak a többiek közül. Lelkiismeretesebben, nagyobb szor­­gatommal és buzgósággal végzik el iskolai munkáikat. Jobban ügyelnek magukra, kevesebb meggondolatlanságot követnek el, mint a vasárnapi iskolába nem járó gyerme­kek. Odahaza pedig valamennyi szívesebb, szolgálatkészebb és engedékenyebb. De nemcsak a gyermekeken, hanem a felnőtteken is meglátszik a vasárnapi iskola hatása. Több olyan férfit és nőt látunk rendszeresen a templomba járni, aki azelőtt nem járt, mig gyermeke, vagy unokája . nem járt a vasárnapi iskolába, legfeljebb egyszer, vagy kétszer fordult meg egy évben a templomban, valamelyik nagy ünnepen. íme, Agy lesz a gyermek a felnőttek üdvösségé­nek munkása. — Az egyház vezetősége, a presbitérium híven őrködik a vasárnapi iskolák felett. Az egyház tagjai is meleg, érdeklődő szeretettel veszik körül az egyháznak ezt a szép virágoskertjét. — Dr. Takács László nyug. kir. törvényszéki biró Veszprémben Virág u. 8 sz. alatti házában ügyvédi irodát nyitott. — A Magvető jugoszláviai laptársunk beszámol a bácskai német egyházak lelkészeinek Cservenkán tartott ér­tekezletéről. Mint a tudósító megjegyzi „a német egyházak konferenciáit valami elszánt, harcias komolyság jellemzi, úgy a beszédekben, mint minden egyéb kisérő jelenségben, Talán csak Baranyában hangzanak el hasonló, mondhatnám prófétai erejű, komor, bűnöket ostromló, az egyházak jelenét és jövőjét sötét színekkel festő, intő, sokszor megrendítő beszédek, mint itt“. A gyülekezet számára tartott vallásos estélyen Klepp Péter esperes Családi élet és gyermekek cimen tartott előadást. „Látnoki szemmel és hévvel mutatott rá az egy-gyermekrendszer családot, népet, egyházat pusztító kö­vetkezményeire.“ i=jj HIVATALOS I RÉSZ fei A belsősomogyi egyházmegye tanügyi elnökétől. 2/926. sz. Pályázat a beleg'i református kántortanítói állásra. A belegi ref. egyház kántortanítói állására pályázatot hirdetek. Javadalom; 1. Lakás, melléképületek, kert. 2. 20 fo­rint készpénz. 3. 10 pozsonyi mérő gabona, fele buza, fele rozs. 4. 9 magyar hold szántóföld és rét. 5. Minden telkes gazdától egy szálas fa, jelenleg a bíróság által 4 öl tűzi­fában megállapítva. 6. V* telek föld őszi és tavaszi szemes­terményeinek, réteknek közmunkája, trágyahordás, illetve ezeknek a bíróság által megállapított váltságdíja. 7. Stóla. Értékegység 37. Kötelessége: Összes tankötelesek oktatása, kántori s egyéb törvényszabta teendők, belmissziói munkákban közre­működés. A megválasztott tanító kötelezett tagja az egyház­­megyei tanítóegyesületnek. Kántori próba a választó gyülekezetben január 29-én d. e. 11 órakor. Más időben megjelenés és a kántoriakon kiviil egyéb funkció végzése választásból kizáró ok. Pályázati kérvények a szükséges okmányokkal (taní­tói s lehetőleg kántori oklevél, születési, szolgálati, házasok­nál házasságköíési s kommunmentes bizonyítványok) fel­szerelve, kellő visszaküldési bélyeggel ellátva január 29-ig küldendők hozzám. Az állás jogerőre emelkedés után azonnal elfoglalandó. Hetes (Somogymegye), 1926 január 4-én. Szabó Bálint egyhm. tanügyi elnök. ZSOLTÁROK kaphatók a Főiskolai nyomdánál, egyházkerületünk főbizományosánál. ZA zsoltárok jelenlegi árai a következők : 32° zsoltár papirkötótíben..... 30.000 K fél vászonkötésben .... 35.000 „ egész „ .... 40.000 „ 16° zsoltár papirkötésben..........40.000 „ fél vászonkötésben .... 45.000 „ egész ,, .... 50.000 ,, 8° zsoltár papirkötésben . ..... 50.000 „ fél vászonkötésben . . . , 55.000 „ egész „ . . . , 60.000 ,, 4° zsoltár papirkötésben......100,000 „ fél vászonkötésben. . . . llO.OOC „ egész „ .... 120.000 „ ÍO drb. zsoltár rendelésétől kezdve 10°/o engedmény 50 „ „ „ „ 20% Főiskolai nyomda iratterjesztése révén beszerezhetők bibliák is. Családi bibliák............................................ 60—200.000 K-ig Új testamentum..................................... 6.000 KL Új testamentum zsoltárokkal . 8.000 „ Raktáron tart Méliusz-füzeteket is, miknek drb-kénti ára 5oo K, loo csomag rendelésénél lo% engedm. Pápa, 1926. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom