Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-06-06 / 23. szám
102. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. dőlni, hogy amit szemeink szemlélnek, aminek látása szomorúvá tesz, a háború szüleménye, a háború s az azt követő forradalmak viharában csupán tetőfokra hágott a hitetlenség pusztítása : évtizedek mulasztásaival állunk szemben. Lassan és kicsiben indult meg, mint a lavina, hosszú útat tett meg, mire népünk nagy' tömegeinek az egyháztól s magától a keresztyénségtől való elidegenedése, elkeresztyénietlenedése hallatlan méretűvé vált; különösen a férfiaknak az istentiszteletektől való konzekvens tartózkodása, a szent sakramentumoknak elkülsöiesítése, közelebbről az úrvacsora mellőzése állandósult, sőt az egyházi hivatalnokok vallásos életének a megnyilvánulása is, sajnos, néhol csak a hivatalos ténykedésre szorítkozott úgy, hogy a centrifugális erők játszva legyőzhették a centripetálisakat. Az evangéliumnak a szószékre való összezsúgorodása szintén egyik jelentékeny tényezője a keresztyén társadalmi s egyházi élet elsekélyesedésének, korunk megromlásának, mert az emberek, ha külsőképen néha és itt-ott tanujelét szolgáltatják is a keresztyén anyaszentegyház kebelébe való tartózandóságuknak, de tudatalattilag elszakadtak a keresztyénségtől. Ezeknek a meggondolása arra késztet, hogy az evangéliumot a maga teljességében és minden eszközzel vigyük ki az életbe, mint a múltban is a megromlott egyházi életet s az egyháztól elidegenedett tömegeket csak az evangéliummal lehetett megjavítani, illetve a Krisztushoz újra közel hozni, a szivekben égi tüzeket lángralobbantani. Az evangélium csodás erőivel, világverő hatalmával kell az egyháztagokat megragadni, lelkileg átgyúrni, reformálni, hogy az így evangélizált emberek evangéliumi egyházat s keresztyén társadalmat képezzenek a szó legtisztább és legszorosabb értelmében, mert Isten üdvakarata elsősorban nem nagy egyesületekben, legyenek bár tekintélyes és gazdag egyházak, vagy akár nemzetek, nem bizonyos társadalmi konvenciókban, nem szociális kérdések megoldásában, hanem az embernek a megmentésében, a bűn hatalma alól való megszabadításában, az újjászületésében, azaz az evangéliumtól áthatott életében valósul meg. Ennek az emberiségnek előképe, feje, királya az Ur Jézus Krisztus. Ez az emberiség alkotja az ő gyülekezetét, amelyen nincs hatalma a gonosznak, de amely győzedelmeskedik minden gonosz hatalmasságokon. Ezért kell elsősorban nekünk, lelkipásztoroknak, de a keresztyén egyház minden komoly tagjának is azok között az emberek között, akik közt élünk, az evangéliumot terjeszteni s minden eszközt .és módot megragadni, hogy mind többen és többen megismerjék a Krisztust és azt, aki őt küldötte: az Atyát. Ă keresztyénség életkérdése, vájjon a benne rejlő magasztos értékeket és energiákat elveszni, szunnyadni engedi-e, mikor a legnagyszerűbb alkalmak kínálkoznak és surrannak ki a keze közül és zuhannak vissza reá, mint szökökútra a belőle kisuhanó viz. A keresztyénségre nézve nem lehet közömbös az, hogy milyen a társadalom képe, élete, hogy amazt kendőzik, emezt injekciózzák; a keresztyénségnek, illetve a keresztyén emberiségnek tudnia kell, hogy a társadalmi bajok csak úgy lesznek orvosolhatók, az osztálygyülölet csak úgy enyészik el, a szeretet csak úgy állíthatja fel trónusát a szivekben, ha az utánuk való vágy személyes úton indul ki minden lélekből, tehát nem törvényhozás, vagy rendszabályok, hanem az elmék megújulása, hit és Istenhez való térés által, csakis ha minden ember a maga kötelességét teljesíti Isten és emberrel szemben, azaz a vallásos ránevelés által. Ennek pedig csak egyetlen egy eszköze van: az evangélium. A belső tényezőkön, okokon kívül így vezet bennünket népünk romlásának látása is arra, hogy a szegény, szánalomraméltó, hitetlen, istentelen tömegnek az evangélium hirdettessék minden módon és eszközzel, szóval és sajtó útján. Mert az evangélium a keresztyénségre nézve létének postulátuma, a megromlott emberiségre nézve megmentésének eszköze. Evangélizálás nélkül hiábavaló a materiálista világnézet ellen való küzdelem, a néprétegek moralizálása, minden filantróp munka, mivel ezek is csak úgy és akkor lesznek eredményesek, ha élő vizeknek forrása buzog bennük, ha az evangéliumból táplálkoznak. Ahol az evangélium igazán alkalmas és alkalmatlan időben hirdettetik, az agyaglábú világnézetek összeomlanak, az erkölcsi élet megtisztul, a társadalmi viszonyokat szanáló művek eleven erőt nyernek: ott mindenütt győz Krisztus s megalapítja országát, vagyis ő lesz minden mindenekben, ott mindenütt kifejlődik az igazi, komoly vallásos élet. Győry E. A Keresztyén Diákok Világszövetségének VI=ik délkeleteurópai konferenciája. Szófiától mintegy 80 kilométernyire, sziklás, erdős hegyek között, a rodopei havasok tövében Bania-Kostenetzen tartotta a Keresztyén Diákok Világszövetsége Vl-ik délkeleteurópai konferenciáját. Megjelentek: Ausztria, Bulgária, Csehország, Görögország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Oroszország, Románia. A mozgalom idősebb barátai révén képviselve volt Svájc s az Egyesült Államok. Magyarországból 6-an voltunk s összesen mintegy 60-an jöttünk össze, hogy közös meglátásokat szerezzünk arról, hogy Isten hogyan akarja munkálni az Ö országa ügyét a különböző nemzetek között. A konferencia programmja 3 nagy előadást, azonkívül német, orosz nyelven tartott bibliaköröket, megbeszéléseket és beszámolókat foglalt magában. A résztvevők kétharmada görögkeleti volt. Dacára a különböző nemzetiségnek és vallásnak, megkapóan érezhető, volt, hogy a közös Király mindnyájunkat egyesít az Ő láthatatlan egyházában ; azoknak szivét, kiket a földi ország révén egymás ellenségévé tett az emberi bűn. — Bármennyire betakart bennünket a testvériség szent köntöse s bármenynyire tette derültté egünket a kellemes együttlét öröme, mégis Isten lelkének jelenléte rámutatott sötétlő emberi, nemzeti bűnökre s egy-agy felhő, egy-egy súlyos kérdés viharzott át a lelkűnkön. — Megható volt Frank orosz professzor bizonyságtétele, ki a szociális újraépülésről szólván, Oroszország mai helyzetét Isten büntetésének ismerte el, mert nála nélkül akarták azt megoldani. Hasonlókép a legmagasabb szempontokat juttatta érvényre Kullmann előadása: Nemzetiség és a vallás. Rámutatott a túlzott nationalizmusra, némely nép lelkét eltöltő s féktelen gyűlöletet szító uralomvágyra, melyek a közelmúlt legfájóbb sebeinek okozói voltak. Mindez abból fakadt, — mondotta — hogy a népek nem tudják egymásban meglátni az Isten arcát. Egy út van, Istenhez térni s honfitársainkat is e meglátásra nevelni. Hromadka prágai professzor éles szemmel, nagy filozófiai készséggel mutatta ki a mai ember lelkének technikai cizilizációjából fakadó átkos önteltségét s mutatott a helyes, Istenhez vezető útra. A megbeszélések során, midőn a szervezésről volt szó, a kolozsvári theológia kiküldötte, rámutatott jelenlegi helyzetükre, a magyar kisebbség helyzetéből fakadó nagy nehézségekre. Néhány pillanatra komor csend ülte
