Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-07-26 / 29-30. szám
82. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1925. gyűlt hivek szeméből. Istentisztelet után 11 küldöttség tisztelgett püspök úr előtt. A 248 kilós harang 20 millióba került, Slezák László öntötte. A pénz összegyűjtésében az estélyek rendezésével nagy buzgóságot fejtett ki Kuti Sándor főgondnok. Az adakozók között nagy számmal voltak r. katholikusok és zsidók is. Külön ki kell emelni Magyary László kályhagyáros r. katholikus vallásu atyánkfiát, aki a harangot Budapestről a saját kocsiján ingyen hozta el. A banketten lelkes felköszöntők hangzottak el püspök urra, a felekezetek közti békességre, a tatai esperesre, a helyi ref. lelkészre, stb. — A barsi egyházmegye közgyűlése. Az elszakított barsi egyházmegye július 7-én tartotta évi közgyűlését Léván Patay Károly esperes és dr. Kersék János gondnok elnöklete mellett. Ének s az esperes imája után Akucs Lajos főjegyző olvasta fel az esp. jelentést. A lelkész- és tanítóképző ügye nagy aggodalommal töltötte el a közgyűlést. A lelkészek nyugdíjának biztosítása érdekében, központi biztosító-intézet felállításáról tárgyaltak. — Tárgyalták a népiskolai tankönyvpályázat kiírását. — Kegyelettel emlékeztek meg Jókai Mórról születésének 100-ik évfordulója alkalmából. Az elhúnyt Németh István püspöknek emlékét jegyzőkönyvbe iktatták. Az egyházmegye 47 egyháza közül eddig 41 szerzett harangot. Zselizen lelkész-tanítóságot állítottak fel próbaképen egy évre. A lévai presbiteri és lelkészi konferenciáról szóló jelentést örömmel vették tudomásul. Ünnepelték Kersék János dr. gondnokot és Szabó S. Zsigmond bajkai lelkészt, kik közül előbbi negyvenéves írói jubileumát ünnepelte, utóbbit pedig a kassai Kazinczy-Társaság rendes tagjává választották. Lelkesedéssel fogadták Kálnai Pál adományának bejelentését, ki több mint hat hold földet örökalapítványul adott a bori-i egyháznak. Tárgyalták a tanügyi bizottság és számvevőszék jelentéséi. Elfogadták a konventi jegyzőkönyvet s a közalapi és nyugdíj-bizottság jegyzőkönyvét. Ezután megválasztották a kér. képviselőket s a missziói bizottság tagjait. Az aranyosmaróti missziói egyházban a hivek gondozását az ev. testvéregyházra bízták. Ezután az esperes •mával bezárta a gyűlést. Délután bírósági ülések voltak. — Cserkész-ünnepély. Július 19-én a rákospalotai „Pál“ evangéliumi cserkészcsapat nyári táborhelyén, Kenyériben nagy ünnepélyt tartott. A református istenitiszteletet végezte Tóth Endre theol. h. tanár, a katholikust Hannig János plébános, pápai káplán. Az ünnepélyen mely az istenitisztelet után ment végbe s késő estig tartott, részt vett gróf Mikes János szombathelyi megyés püspök, gróf Cziráky György, akinek birtokán van a cserkész-tábor s azonfelül nyolc környékbeli község ezrekre menő lakossága, valamint Rákospalotáról 15—20 vendég is. — Diák-gyűlés Tahiban. Július első hetében tartotta a MEKDSz ez évi nyári konferenciáját Tahiban, mintegy 150 résztvevővel. Bibliakörökben beszélgetés folyt a következő témákról: A kér. élet alapélményei; János szociális tanítása; Az új-testamentom női alakjai; A nemzeti élet virágzásának alapjai; A kér. élet szépségei; A hétköznapi élet problémái. Előadások voltak: Napjaink prófétáiról; A modern nyugat pesszimizmusa; India apostolai és Az orosz lélek tolmácsai címen; A Biblia a modern ember kezében c. előadás-sorozatban pedig az ó-testamentum maradandó értékeiről; Pál apostolról. Megbeszélések tartattak a magyar nemzeti lélek mérlege, Az elvérző magyarság, A lelkiség országútjai címeken. Esti előadások tárgyai voltak: A diákélet felelőssége, A bűn realitása s Krisztus követése a mindennapi életben. Vasárnap istenitiszteleten vettek részt Tahitótfaluban az összes résztvevők. Esténként tábortüzes áhítatok voltak. Külön fiú- és lánygyüléseken, külön szakgyüléseken speciális problémákat fejtegettek. Pápáról résztvett 8 theológus és 3 diákleány, dr. Fass Vince theol. igazgató és Tóth Endre theol. h. tanár. Dr. Vass az előadók közt is helyet foglalt. Szintén előadóként szerepelt dr. Cseh- Szom-bathy László egészségügyi tanácsos is. Sok áldás forrása volt ez egy hét a gyűlés minden résztvevőjére. — A pápai ref. egyházmegye lelkészei értekezletre gyűltek össze julius 15-én a pápai elemi iskola nagytermében, Győry János takácsi lelkész elnöklete mellett. — Foglalkozott az értekezlet Forgács Gyula : „Egyházi törzskönyv“veinek bevezetésével, melyet Rápolthy László csöglei lelkész ismertetett. Az értekezlet ezidőszerint nem tartja időszerűnek annak bevezetését, bár elismeri annak előnyeit. Bállá Dezső kupi lelkész határozatai javaslatát, mely szerint a templomi igehirdetést egyedül lelkészek s theológusok, vagy theológiailag képzett egyének végezhetik, a praeorans és kántortanitók pedig, addig is, mig a theol. ismereteket egy erre a célra rendezett tanfolyamon megszerezhetik, csak ima- és bibliaolvasást végezhessenek —- elfogadták, egyszersmind megkeresik a felsőbb hatóságot, hogy a theol. akadémia hallgatói számára tegyék lehetővé a tanítói és kántortanítói képesítés megszerzését, hogy így ezek közül kerüljenek ki a kántorok és praeorans tanítók. Ezzel kapcsolatban Fodor Gyula mezőlaki lelkész megpendítette a ref. tanítóképző ügyét, s az értekezlet elvben nagyon kivánatosnak tartja ref. tanítóképző felállítását. Több apróbb határozati javaslatot fogadtak még el. így a kormányrendeleteknek a kerület hivatalos lapjában való közlésére, az iratterjesztés intenzivebb munkájára vonatkozólag. Állást foglalt amellett is, hogy a nagy ünnepeken, szombaton és bűnbánati héten esküvő ne tartassák. Értekezlet után a lelkészi kar a templomba vonult, hol a gályarabok emlékének ünnepéllyel áldozott. — Beiratkozás. Teológiai akadémiánkon az 1925/26. tanév szeptember 15-én fog megnyittatni, az előadások szept. 16-án kezdődnek. A beiratkozás ideje szeptember 14. Ezt megelőzőleg 11—12-én alapvizsgák lesznek. Az első évfolyamra jelentkezők érettségi bizonyítványukon kívül a lelkészi pályára alkalmas voltukat igazoló orvosi bizonyítványt, lelkészüktől és vallástanáruktól ajánlólevelet és rövid életrajzot tartoznak augusztus 25-ig a theol. igazgatósághoz beküldendő felvételi kérvényükhöz csatolni. HIVATALOS RÉSZ A belsősomogyi egyházmegye tanügyi elnökétől. 1669/1925. szám. Értesítés. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 49665/1925. II. ü. o. szám alatt értesítette egyetemes konventünk elnökségét, hogy a családi pótlék 1925 julius hó 1-től kezdődőleg havi 10 aranykoronában irányoztatok elő. 1925. évi julius havára a családi pótlék az eddigi havi öt aranykorona összegben utaiványoztatott, de előre láthatólag már f. évi augusztus havára a 10 aranykorona családi pótlékok egészen a julius havára járó családi pótlék különbözettél együtt utalványoztatnak. Komárom, 1925 julius hó 10-én. Dr. Antal Géza püspök.