Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-12 / 14-15. szám
48. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1925. mint a Vallomások s ugyanaz a lázas önigazolásra való törekvés jellemzi, mint amazt. Lelkivilága azonban egy fokkal sötétebb. A Vallomások Rousseauja még harcol, még benne tartja magát a küzdelmes élet forgatagában, inig itt, az „Álmodozások“-ban, az emberi társadalomért fanatikus biztonsággal harcoló filozófus már csak magános sétáló, kinek elboruló elméjében a múlt és jelen kinzó egysége él és éppen a múlt ad erőt , ennek az összetört elmének, néhány tiszta pillanat megragadására. Tíz sétán megfogant álmodozásba foglalja itt Rousseau múltjának törekvéseit és élményeit. Az első sétán ellenségeiről elmélkedik, a másodikon megemlékszik a menilmonti lejtőn történt balesetéről és ennek lelki utóhatásairól, a harmadikban gyermek- és ifjúkori emlékei lépnek elébe s ezzel együtt első reformáló tettei, a negyedik sétát a hazugságról, az ötödiket életmódjáról, a hatodikat a jótékonyságról, a hetediket és nyolcadikat saját jellemének lényegéről való eszmélkedés és egyéb reflexiók töltik ki. A kilencedik sétán ismét visszaszáll a gyermekkor tiszta örömei közé, hogy ezzel mintegy előkészítse az utolsó séta alkalmával élete legbensőbb élményéről, Warensnéhez való viszonyáról való megemlékezését. Rövidre fogva ez a tartalma az Álmodozás-oknak, záróakkordja Rousseu személyes tragédiájának. A nála egészen szokatlan sztoicizmus köpenyét takarja itt maga elé védelmül az őt ért támadások ellen. „Minden elvégeztetett számomra a földön, — mondja egy helyütt — sem jót, sem rosszat nem lehet itt többé velem cselekedni. Semmi remélni- vagy félnivaló sem marad többé számomra fenn e földön s én szegény, szerencsétlen, de Istenhez hasonlóan szenvedésmentes .halandó, nyugodt vagyok az örvény mélyén.“ A túlérzékeny ember magára kényszerítetj álarca ez, mely mögött azonban tovább ég a kapott seb s minden takargatás csak újabb fájdalommal jár. Ezen az álarc-objektivitáson azonban folytonosan áttör az örök lírai mozgalmasságú ember, az igazi Rousseau, aki az egész modern romantikának és minden fiatalos nekilendülésnek mindig élő szimbóluma. A lehiggadt sorok mögül is állandóan a nagy társadalom-átalakító hitteljes arca néz felénk. Ez a Rácz Lajos sikerült fordításában megjelent könyv azok számára, kik Rousseau többi munkáit is ismerik, erőteljes támaszpontul szolgálhat a genfi filozófus egyéniségének teljesebb megismeréséhez. Dr. Kerecsényi Dezső. Válasz a könyvismertetésre. Nagytiszteletü Szerkesztőség! A Dunántúli Protestáns Lap 1925. év március 15.-i számában „Figyelő“ aláírással megjelent könyvismertetésre vonatkozólag önigazolás céljából a következőkben van szerencsém tisztelettel válaszolni: Hogy a Tóth Ferenc-féle mindennapi iskolások számára irt és átdolgozott Kis Káté egyike a legjobb tankönyveknek, az nemcsak egyéni véleményem, de több kartárstól és lelkésztől hallott állítás, melyet bizonyít az is, hogy a kötelező használatra előirt, könyvek között szerepel. Kétségtelen az is, hogy a 12 éves gyermekek számára irt Agenda nem egyéb, mint amannak rövid összefoglalása, ugyannyira, hogy a teljesen elhagyott és az összevont kérdések mellett azzal azonos kérdések is szerepelnek itt, tehát ennek átdolgozásában eredetiség csakugyan nem lehet, amint hogy én nem is törekedtem s nem is törekedhettem arra, hanem csupán, hogy nyelvezetileg közelebb álljon a ma gyermekéhez, melynek jogosultságát bizonyítja, hogy többet ne említsek, a 12. és 23. kérdés. Hogy érdemes volt-e e tankönyv az átdolgozásra az újabb Ágendák mellett, tekintve a gyakorlatban levő azon szokást, miszerint az Ágenda-tanulást rendszerint a tanév második felében kezdik, a többi tankönyvek pedig terjedelmüknél fogva egy egész évre szólnak, sőt némelyik oly célzattal készült, hogy a konfirmálásnak a 16—18. évre kitolása esetén kéznél legyen: véleményem az, hogy kívánatos volt. Ezen feltevésemet megerősíti dr. Antal Géza — jelenben püspök urunk — hozzám irt válasza, mely így hangzik: „A gondolatot magát nagyon megszívlelendőnek tartom, s ha körülményeim engednék, szívesen hozzáfognék a munkához. Fájdalom, külföldi tartózkodásom alatt erre alig jut idő, bár nincs kizárva, hogy mégis sikerül néhány nyugodt órát ennek a szivemszerinti munkának végzésére fordítanom. Az eszmét főleg azért tartom szerencsésnek, mert ezt a kis kátét gyülekezeteink kicsinye, örege ismeri*“ Én ugyanis, mint lelkészemet kisegítő konfirmándusoktató, nem tudtam elviselni, hogy tanulóink a 100 éves nyelvezetű, egyébként — szerintem — teljesen megfelelő könyvvel terheltessenek, amidőn nyelvi változtatással azt tetemesen megkönnyíthetjük, s Írtam dr. Antal Géza, akkor theológiai tanár úrnak, kegyeskednék ezen Ágendát is a Káté mintájára átdolgozni. De mivel azt ő határozottan meg nem ígérte, akkor gondoltam rá magamat az átírásra. A „Krisztus társasága“ kifejezést az egyház, eklézsia, Krisztus anyaszentegyháza kifejezés mellett a változatosság kedvéért használtam. A „meggyőződésem szerint“-et egyszerűbbnek gondoltam a réginél. Az eredeti 17. kérdés helyett használt „Mi a Jézus Krisztusban való hit?“ kérdés és felelet szóról-szóra az átdolgozott Tóth—Antal: Kis Káté 90. pontjával azonos. Úgyszintén „a hit jó cselekedet nélkül megholt állat“, (92.) „természeti, emberi és polgári jogaikat“, (II. 107.) „Micsoda eszközökkel él a Szentlélek az ember megjobbítására“, (106.) „mind a két jel“ (126.) szövegezés is. Mert „nem lehet nagyobb a tanítvány az ő mesterénél*! A teljes mondatban felelés pedig olyan általánosan elfogadott pedagógiai elv, melyet manapság minden kátéiró megvalósít. Egyébként készséggel akceptálom „Figyelő“ jóakaratu megjegyzéseit, s mély tisztelettel ajánlom szóban levő könyvecskét az egyházkerületi tanügyi bizottság jóindulatába. E könyv átírásánál sem hiúság, sem anyagi érdek nem vezetett, egyedül, hogy — habár kismértékben is — magyar kálvinista tanügyünk hasznára legyek. Tálos József. Hastie Vilmos: A református gondolkodás alapelvei. Angolból fordította és jegyzetekkel ellátta Budai Gergely budapesti theol. m. tanár. A Kálvinista Szemle kiadása. Budapest, 1925. Alapára: 650 K. Hat előadást tartalmaz ez a kötet. Ezek közül az első, a bevezetés, a református theológia történetének áttekintését adja, kimutatva a református theológia önállóságát és különbségét a lutherivel szemben. Különösen figyelemreméltó itt a Ritschl theológiájának bírálata. A második a református egyház protestáns princípiumának, mint egyházreformáló princípiumnak a meghatározása és igazolása Schweizer szellemes meghatározása alapján, mely szerint a lutheránus egyház protestálása a római ellen anti-Judaicus, mig a református egyházé antipaganus. Ezzel szemben, hogy ha alapelvet keresünk, fel lehetne vetni, hogy micsoda alapelv indította a lutheri theológusokat ilyen, a reformátusokat pedig amolyan irányú protestálásra, tehát végeredményében micsoda alapelv képezte ennek a negatívumnak a forrását, amit azonban a szerző nem vet fel így, hanem csak megemlíti, hogy a skót reformátusok megértették azt úgy, hogy nem csupán negativ princípiumnak tartották. Ez a pozitívum pedig a láthatatlan egyház fogalma. Előttünk úgy tűnik fel, hogy inkább ez az igazi alapelv mindazzal együtt, amit a szerzó az 59—62. oldalakon kiemel s ama negatívum nem alapelv, hanem csak levezetett alkalmazása az alapelvnek. A harmadik előadás a református egyház protestáns princípiumának alkalmazását Írja le a jelenlegi (skót) egyházi viszonyokra a katholikusokkal való polémia, az egyház belső megtisztítása s az egyház és állam viszonya terén. Ez utóbbival kapcsolatban a saját egyházának álláspontját más (református) felfogásokkal szemben mindenáron igazolni akarván, sokszor nagyon merész megállapításokat tesz. (Pl. 90. 1.) A negyedik előadásban, anélkül, hogy az
