Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-12 / 14-15. szám
46. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1925. kor nyelvén akarja megszólaltatni, de ez a felfogás csak elenyésző kisebbség tévedése, mindenfelé, ahol él az emberi szivekben az evangélium, meg volt és meg van a törekvés, hogy a Bibliát minél közelebb hozzák a mai emberhez. Ezt a törekvés szülte a különböző átdolgozásokat — akár az angol, akár a német, akár a magyar revideált Bibliára gondoljuk —, de ez adott életet világszerte az új fordításoknak is. Különösen a világháború óta egymásután jelennek meg az új Bibliafordítások, a régebbiek pedig új, javított kiadásokban. Ennek egyik magyarázata bizonyára abban keresendő, hogy a háború fokozott mértékben oda kényszerítette az embereket Krisztushoz. Az egyházak követhettek el tévedéseket és ennek következtében sokan kiábrándulhattak belőlük, de Krisztus nem jutott csődbe, Ö most is az, akinek mondotta magát: az Isten Fia. Az emberek tömegesen keresik az élő Krisztust és ezért van oly keletje az új fordításoknak: szükség van rájuk. Nagybritanniában évről-évre új kiadást érnek meg Moffatt és Weymouth fordításai. Amerikában egész vitairodalmat termeltek Góodspeed és Ballantine új-szövetség fordításai. Olaszországban most fejeződött be Luzzi tanár fordítása. Mi dunántúliak, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a mi országunkban is mindig erősebben jelentkező vágyat, a Bibliának a mai nyelven való olvashatására, egyházkerületünk egyik legtudósabb és legdolgosabb lelkésze, Czeglédy Sándor próbálta kielégíteni. Mikor a múlt évben skót barátaink Magyarországon jártak és felhívtak Budapestre, hogy beszélgessünk a magyar viszonyokról, én ez új fordítás első, nyomdából kikerült példányát mutattam be nekik, mint beszédes jelét a mi törekvéseinknek és élni akarásunknak. Esztendők fáradságos munkájának, a kor szükségleteit meglátó és azt kielégíteni akaró testvéri szeretetnek, az Isten Igéjének szépségeibe és mélységeibe elmerülő hitnek együttes gyümölcse ez a fordítás, mely hogy megjelenhetett, azért is dunántúliakat illet az elismerés és tisztelet. A fordítás céljáról maga a fordító számol be az Előszóban. Szolgálatot akar tenni a Biblia állandó magyar tanulmányozói számára. Segíteni akar megoldani egyházi életünk legnagyobb s legégetőbb problémáját: megszaporítani a bibliás magyarok számát s meghódítani újra az Ur szent igéje számára a Bibliától elidegenedett tömegeket. Sajnos, nincs terünk, hogy részletesen foglalkozzunk a fordítással. Mint összbenyomást, megelégedéssel írjuk le, azt szereztük, hogy a Biblia e köntösben sokkal érthetőbb és közvetlenebb, mint az eddigi fordítások. Különösen intelligenciánk körében tapasztaltuk, mennyire megragadta őket a Biblia újszerűsége. És ez már nagy eredmény, mert a megszokott bibliafordításnak ép az az egyik kisértő hatása, hogy annyiszor hallottuk, hogy átsiklunk felette, mig itt az új szöveg felhívja figyelmünket az utánagondolásra. Akik ízelítőt akarnak, ajánlom, olvassák el az Apostolok Cselekedeteit, talán ebben a könyvben lehet legjobban meglátni, hogy összevetve más fordításokkal, mily sikerült ez az új fordítás. Egyes helyek fordításáról lehetnek eltérések, — fordító tudja ezt legjobban — de ő amit tudott, megtette, felhasználta a rendelkezésre álló legjobb, újabb külföldi fordításokat* és a legmodernebb kommentárokat. Reméljük, hogy az első kiadás rövidesen elfogy és akkor az új kiadás megfelelőbb alakban és jobb papiroson jelenhetik még. Addig is olvassa és tanulmányozza *e fordítást mindenki, aki érdeklődik az Isten örök Igéje iránt, meg fogja látni, hogy a vele való foglalkozás gazdagabbá teszi életét és köszönettel gondol a fordítóra, aki e gazdagodást lehetővé tette. _________ Pongrácz József. * Weymouth, Moffatt, Segond fordításai; magyarban a Sós István féle r. kath. fordítást használta. Az egyházfegyelem kérdése a debreceni lelkésztestiiletben. Mindnyájan megegyezünk abban, hogy református egyházunk megújhodásának egyik nélkülözhetetlen föltétele az egyházfegyelem felújítása. Azonban még eddig ezt a nagyon bonyodalmas kérdést aránylag nagyon kevés helyen és alkalommal vették az újabb idők lelkészi és egyéb konferenciái behatóbb vizsgálat alá. Most a debreceni lelkésztestület öt ülésen keresztül foglalkozott ezzel a kérdéssel. A négy elsőn dr. Révész Imre ismertette a kérdés múltját, főképen magyar vonatkozásban, lehetőleg elsőrangú forrásokból, különös figyelmet szentelve annak a saját kutatásai alapján földerített ténynek, hogy maga a debreceni nagy egyház volt talán egész országos egyházunkban az a gyülekezet, amelyik az ekklézsiakövetés gyakorlatához a legtovább, egészen a múlt század hetvenes évéig ragaszkodott. Szintén egykorú, nagyon érdekes megnyilatkozások alapján ugyanez az előadó megpróbált reávilágítani az egyházfegyelem elhanyatlásának az okaira is, amelyeknek legfőbbikét a racionálista és morálista szellem elharapózásában, a jót tudni, a jót cselekedni egyenlet dogmává válásában, az egyháznak Krisztus teste helyett valláserkölcsi testületként való felfogásában találta meg. Az ötödik ülésen Szele György és Uray Sándor lelkipásztorok és dr. Ferenczy Gyula, nyug. egy. tanár, nagyon érdekes rövid referátumokban fejtették tovább a kérdést: az első a debreceni egyház legutóbbi fél századának hithüségi és erkölcsi kataszterét mutatta be, a második az egyházfegyelem debreceni újraélesztésének szükséges és lehetséges voltát fejtegette, végül a harmadik ennek az újraélesztésnek akadályait tárta föl. Az előadások és az azokhoz fűződő eszmecsere nyomán az a nézet alakult ki a Lelkésztestületben, hogy céltudatos, lassú és tapintatos munkával, késedelem nélkül
