Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1925-11-08 / 44-45. szám

1925. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 135. oldal. — Az Adria biztosító társulat által a főiskola és nőnevelő-intézet részére létesített három alapítvány összegét a társaság a múlt évben 1—1,000.000 K-ban folyósította. Ezt az összeget most az igazgatóság önként felemelte 2— 2.000.000 koronára s a 6.CK)0.ü00 koronát a kerületi és fő­iskolai pénztárba a múlt hó folyamán be is küldötte. Ez újabb eredménye annak az akciónak, amelyet ft. püspök úr a kerületi kapcsolatban eszközlendő biztosítások intenzív fejlesztése érdekében kifejt. á HIVATALOS RÉSZ j|=Í A dunántúli református püspöki hivataltól. Felhívás. Gróf Széchenyi István emlékét november 3-án ün­nepli megalapításának száz éves évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia. A legnagyobb magyar em­lékének felújítása nemzetnevelő hatással bir s éppen ezért felhívom összes tanintézeteink (a pápai főiskolánk, a csurgói ref. reálgimnázium, pápai nőnevelő-intézetünk, elemi isko­láink) tantestületeit s elöljáróságát, hogy Széchenyi emlé­kére egy, az iskola elöljárósága által meghatározandó na­pon, lehetőleg november havában emlékünnepélyt tartsanak. Az ünnepélyre a nagy közönség is alkalmas módon meghí­vandó. Az ünnepély napjára iskolai szünetet engedélyezek. Komárom, 1925 október hó 27-én. Értesítések. A nagyvarsányi (Szabolcs vm.) ref. egyház templom­építés céljaira a belügyminisztérium 2tö.511/1925 B. M. VIII. szám alatt kelt rendelete alapján országos gyűjtésre engedélyt kapott. Értesítem egyházkerületünk lelkészi hiva­talait, hogy a gyűjtést az egyházkerület egyházaira nézve is engedélyezem s felhívom egyházunk tagjait, hogy a kisded gyülekezetei templomépítési szándékában adományaikkal tá­mogatni szíveskedjenek. Komárom, 1925 október hó 30-án. 3000/1925. sz. A nt. lelkész uraknak, illetve a presbitériumoknak szives tudomására hozom, hogy a kerületi gabonaadó meg­váltási árát a kerületi elnökség további intézkedésig 350.000 (háromszázötvenezer) koronában állapította meg. Komárom, 1925 november 7. 3001/1925. sz. A pestszentlőrinci ref. egyház részére templomszen­telés céljára a belügyminisztérium az egész ország területére gyűjtést engedélyezett. Értesítem egyházkerületünk nt. lel­készeit és presbitériumait, hogy a kerületi elnökség a gyűj­tést egyházainknál is engedélyezi s a pestszentlőrinci egy­ház törekvését híveink jóindulatába ajánlja. Komárom, 1925 november 7. Dr. Antal Géza ___________ püspök. A belsősomogyi egyházmegye tanügyi elnökétől. 400. tüb./1925. sz. Pályázat kántortanítói állásra. A szennai egyház kántortanítói állására pályázatot hirdetek. Javadalom: 1. Lakás melléképületekkel, kerttel. 2. 25 forint készpénz. 3. 20 pozsonyi mérő megtisztított búza. 4. 30 akó bor. 5. „6 hold szántóföld, 2 hold rét, erdő- és legelő joggal. 6. Őszi és tavaszi szemestermények közmun­kája, rétek letakarítása. 7. Gazdák egyharmadától egy-egy kocsi fa. 8. Malomfuvar, trágyahordás. 9. Stóla. Érték­­egység 78. Kötelessége: Összes tankötelesek oktatása, kántori s egyéb törvényszabta teendők, belmissziói munkákban közre­működés. A megválasztott kötelezett tagja az egyházmegyei tanítóegyesületnek. Kántori próba a választó gyülekezetben december 1-én délelőtt 11 órakor. Más időben megjelenés s a kántoriakon kívül egyéb funkció végzése választásból kizáró ok. Pályázati kérvények a szükséges okmányokkal (tanítói s lehetőleg kántori oklevél, születési, szolgálati, házasoknál házasságkötési s kommunmentes bizonyítványok) felszerelve kellő visszaküldési bélyeggel ellátva hozzám küldendők november 29-ig. Hetes (Somogymegye), 1925 november 25-én. Szabó Bálint egyhm. tanügyi elnök. IHÁZ-ELADÁS. I Pápán, az Esterházy-uton fekvő modern, minden tekintetben úri, villaszerű, ■ kitünően épült — 5 parkettos szobából és mellékhelyiségekből álló s beköltözhető ■ úri lakást magában foglaló — ház, továbbá ■ a Deák Ferenc utca 2. szám alatt fekvő úri ház szabadkézből eladó. — I Érdeklődni lehet dr. Adorján Gyula pápai ügyvédnél Pápa, Deák Ferenc-utca 4. sz. ZSOLTÁROK kaphatók a Főiskolai nyomdánál, egyházkerületünk főbizományosánál. A. zsoltárok jelenlegi árai a következők : 33° zsoltár papirkötésben............................... 31.600 K fél vászonkötésben .... 37.300 „ egész ,, .... 41.700 „ 16° zsoltár papirkötésben ...... 43.800 „ fél vászonkötésben .... 47.500 „ egész ,, .... 59.800 „ 8° zsoltár papirkötésaen............................... 58.600 „ fél vászonkötésben .... 64.300 „ egész „ .... 74.500 „ 4° zsoltár papirkötésben 113.800 „ fél vászonkötésben .... 119.300 „ egész „ .... 144.300 „ > ÍO drb. zsoltár rendelésétől kezdve 10% engedmény 50 „ „ „ „ 30% Főiskolai nyomda iratterjesztése révén beszerezhető bibliák is. Családi bibliák............................................ 60—300.000 K-ig Új testamentum..................................... 8.000 K Új testamentum zsoltárokkal . 10.000 „ Raktáron tart Méliusz-füzeteket is, miknek drb-kénti ára 5oo K, loo csomag rendelésénél lo°/o engedm, Eladó ingatlanok. Pápán, a Nagyhantai öreghegyen 4 kis hold föld (szőlő, gyümölcsös, kert és szántó) beköltözhető villaszerű épülettel együtt, továbbá a Szentilonai-utca 19. számú ház szabadkézből eladó. Bővebb felvilágosítás nyerhető dr. Adorján Gyula ügyvéd irodájában Pápa, Deák Ferenc-utca 4. Pápa, 1925. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom