Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-10-11 / 40-41. szám
124. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1925. dása az egyháznak, ha meg kell fizetnie, mire díjlevél szerint elkötelezve nincs, — a tanítónak, ha az egyháztól nem kapja azt az összeget, mely javadalomkiegészítő államsegélyéből, mint helyi járulék levonatik; állandó ütközési pont, mert személyes civódások és közigazgatási perek melegágya; az egyházi és polgári hatóságokat pedig szembe állítja egymással azért, mert az egyházi bíróságok az egyházi törvények és esküjük szerint is a díjlevél alapján kell, hogy Ítélkezzenek, melyben a borkollekta ezer külömböző eshetőségtől feltételezett ajándékjelleggel bír, a polgári közigazgalási bizottságok pedig azt nézik, ami a javadalmi jegyzőkönyvben van s kezükben lévén a hatalom, az egyházi bíróságok minden jogerős ítélete dacára is végrehajtják a tanító követelését. Az egyetemes konvent legutóbb tartott ülésében már foglalkozott e kérdéssel s az elnöki tanács előterjesztéssel is él az államkormányhoz; ez előterjesztés alátámasztásképen azonban legyen szabad itt is indítványoznom : méltóztassék az egyházkerület és egyetemes konvent útján felhívni a kultuszkormány figyelmét azon ellentétre, mely e tekintetben a jogerős díjlevelek és az' ezekkel törvény szerint teljesen egyenlőknek lenni kellő javadalmi jegyzőkönyvek között van s felkérem egyúttal, hogy az egyházallkotmányunkban e tekintetben ejtett sérelem eliminálásával méltóztassék az eljáró közigazgatási hatóságokat utasítani, hogy borkollektát helyi javadalomképen csak ott vegyenek fel, ahol ez a tanítói díjlevelekben nem mint esetleges ajándék, hanem mint fixirozott javadalmi tétel szerepel. Méltóztassék emellett még utasítani az érdekelt kebelbeli egyházközségeket arra is, hogy az ajándékjellegü borkollektának a közigazgatási bizottságok és kultuszkormány által, a legtöbb esetben önkényes bizottsági eljárások alapján eszközölt íixirozása ellen éljenek panasszal a m. kir. közigazgatási bíróságnál. Könyvtári kirándulás. Főiskolánk kulturális hivatásának betöltésében fontos szerepe van a Főiskolai Könyvtárnak. Könyvtárunk úgy számra, mint értékre nézve előkelő helyet foglal el. Dunántúl a mi könyvtárunk nagyságára nézve a 4. (az első a pannonhalmi, a második az esztergomi főegyházmegyei a harmadik a zirci apátságé), a református könyvtárak között pedig az egész országban a harmadik (az első a debreceni, a második a sárospataki). A legközelebbi nehéz időkben alig tudott az iskola a könyvtárra költeni és különösen a külföldi irodalom beszerzése terén sajnosán elmaradtunk. Ezekben a súlyos időkben jött azonban az a gondolat, hogy próbáljuk a régi könyveket megmenteni a biztos pusztulástól, menjünk el falura és hozzuk el a molyok és egerek elől a padláson heverő, sokszor nagy értéket képviselő kéziratokat és nyomtatványokat. Ilyen módon könyvtárunk eddig is szépen gyarapodott. Legutóbb pedig régi meghivásoknak engedve, október 6-án Nógrádverőcére és Szokolyára szálltam ki. Nógrádverőcén Oroszy Pál nyug. tanító és kedves felesége: Jakab Julia fogadtak nagy szívességgel. Oroszy úr Diósjenőn 1863-ban született, ahol apja rektor volt. Iskoláit Vácon a piaristáknál, Léván és Pápán végezte, tanítói oklevelet Pápán szerzett. Tanítóskodott Tanyon, Fokszabadin, Küngösön és 19 évig Polgárdin, 1906-ban nyugalomba ment és Nógrádverőcén telepedett le, ahol bátyja Oroszy Jenő lelkészkedett. Itt is sokat fáradott egyházi ügyekben. A drégelypalánki egyházmegye világi számvevőjének választották meg, mely tisztet 10 évig töltötte be. A főiskola iránt érzett hálájának azzal akart a rektor úr kifejezést adni, hogy a birtokában levő Pázmány: Hodegus c. mű 2-ik kiadását felajánlotta a Főiskolai Könyvtárnak. A nevezett mű könyvtárunk értékes kiegészítésére szolgál és örömmel mentem, hogy személyesen hozzam él. Hodegus példánya igen szép állapotban, teljes préselt bőrkötésben maradt ránk. Oroszy úr Ígéretét megtoldotta és nekünk ajándékozta még Mikes Kelemen leveleinek gyönyörű, fólió alakú diszkiadását, mely azért is érdekes, mivel a mezőföldi egyházmegye tanítótestülete ezzel lepte meg Bózsa Péter polgárdi tanítót — Antal Gábor jeles tanulótársát — 50 éves tanítói jubileuma alkalmából. Bózsa Vilmát — Péter leánya — Oroszy úr vette nőül és így került a szép könyv az ő tulajdonába. A könyvbe szépen rajzolt ajánlás is van, melyet az összes mezőföldi tanítók aláírtak. Ezenkívül 3-ik műnek Hunyady Ferenc prédikációs kötetét adta és bírjuk Ígéretét, hogy ezután sem fog a főiskoláról megfelejtkezni. Nógrádverőcéről Nagy István esperes úr lekötelező vendégszeretete folytán kocsin mentem át Szokolyára. Az esperes úr már többször küldött be régi könyveket és számítottam arra, hogy ott még több is lesz. Nem is csalódtam, mert ez alkalommal is 16 drb. régi könyvet, 10 drb. régi kéziratot és nagy csomag harctérről írt levelet és levelezőlapot kaptam a könyvtár számára. Különösen érdekesek a 19-ik század elejétől való görög és héber exegesis stúdiumok. Ezekből még nem volt könyvtárunknak. A harctéri levelezés ékesszólóan bizonyítja, hogy Szokolyán a szeretet és bizalom fűzik össze a gyülekezet tagjait a lelkipásztorral. Este az egyház régi történetéről beszélgettünk, elővettük az anyakönyveket, amelyekből ime itt közlöm a szokolyai papok névsorát: Pécsi János 1615. Gere János. Neográdi János. Mányoki János, 25 esztendeig volt prédikátor. Az ő fia a hires festő: Mányoki Ádám, aki szintén Szokolyán született. Zombori János. Meghalt 1709-ben. Szathmári Pál, 1724. Gyarmati János emeritussá lett 1732-ben. Komáromi András. Meghalt 1738-ban. Fábián Őri Péter, szokolyai pap volt 21 évig, egyszersmind a tractus nótáriusa, „de 1766-ban Vátzon pápistává lett, annyi promotiot nyert, hogy Vátzon az Ispotályba bevétetett“. (Ez az idézet Salíay György ipolypásztói prédikátor és traktuális nótárius ily című művéből: Delineatio Ecclesiarum Reformatarum Kenerabili Dregel Palankensi Fractui ingremiatarum való. NB. én (ti. Nagy Mihály, lásd később a névsorban) ezen történetnek jól utána járni szándékozván, behivattam magamhoz Csomó István 79 esztendős és Boros Mihály 82 esztendős élő öregeket, akiktől kitudakoztam,r hogy vájjon emlékeznek-e ezen említett prédikátorra ? És azt vallották, hogy ők igen jól emlékeznek és még az is jut eszükbe; hogy ez a F. Őri Péter, minekutána már pápistává lett, egyszer Szokolyára koldulni is eljött, de ekkor a lakosok őt nem igen szívesen fogadván, ezt többé nem cselekedte. Azt is vallották ezen két tisztes öregek, valamint erre mások is „sokan emlékezének, hogy a Matriculát is ezen említett F. Ősi Péter sikasztotta el, mely Matriculában pedig sok oly régi nevezetes dolgok meg voltak írva, melyeket most a későbbi maradéknak olvasni vagy tudni „gyönyörűség nélkül lehetetlen volna.“ Major István 1759—1778 márc. 13. Szalay Mihály 1778 márc. 19. — 1827 szept. 7. Nagy Mihály 1828 márc. 23. — 1830. Árkai Kantsur András 1830 márc. 21. — 1849. Az osztrákok agyonlőtték. Állítólag a templom tornyába kincseket rejtett el. Az itteni jegyző árulta el. Kálniczky Pál 1849 dec. 20. — 1897 febr. 21. Nagy István 1897 márc. 11-től máig. Az egyház szentedényei között van egy ezüstkehely, melyen a következő felírás olvasható: De Martinam id est ecclesiae orthodoxae Szokolyinae anno 1598. Régente -t. i. a község neve Martnau volt. Akadtunk egy használatból kivett urasztali kenyérosztó tányérkára is, melyet a Főiskolai Régiségtár számára hoztam el letétként.
