Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-03-30 / 12-13. szám
Harmincötödik évfolyam. 12—13. szám. Pápa, 1924 március 30. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ....................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .................................................— ................................................. FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖA1UNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Egy presbiteriumi határozat. És kötélből ostort csinált. (János 2—is.) Sok tusakodás után szántam rá magamat, hogy az esetei a hivatalos lap útján a nyilvánosság elé hozzam. De minthogy egyházközségem is egy sejt a szervezetben, úgy gondolkodtam, hogy a mi kis egyházközségünk lelki működése belekapcsolódhatik a kerület vérkeringésébe. Különben is közérdekű vonatkozásánál fogva erkölcsi kötelességemnek ismerem, a dolgot egyházkerületem fórumán nyíltan feltárni. Több szem többet látl Ha a sejt életműködése beteg és veszélyes, az intakt organizmus küszöbölje ki egészséges vérével a rossz vért! Az eset egyszerűen a következő. A kaposszentbenedeki presbitérium, mint egyházközségi fegyelmi bíróság, a böjti úrvacsorától a lelkész előterjesztései után eltiltotta azon egyháztagokat, akik, mint spiritiszták, tiltott üléseket tartanak, a lelkész tanítását, intelmeit, általában a ref. egyház hitvalláson alapuló vezetését megtagadják s konfirmációi fogadalmukat megszegve, olyan tévtant követnek, amely a ref. hitelvekkel szemben Szentlélek ellen való káromlás, az életre nézve veszedelmes és a gyülekezetben meghasonlást támaszt. . . Ezen határozat bűnbánati vasárnapon a szószéken kihirdettetett s az úrvacsorát a következő vasárnap 3 egyháztag nem vehette fel. Megjegyzendő, hogy a spiritiszta egyháztagok az eljárás megindítása előtt imakörben egyesítettek s a lelkész részéről speciális lelkigondozásban részesültek. A fenyíték a meg nem térő, makacs és engedetlen 3 egyháztagra vonatkozik. Az már most a kérdés: Joga van-e a presbitériumnak, vagy ha ez a testület bármi vonatkozásnál fogva alkalmatlan szerv az egyházfegyelem gyakorlására, joga van-e a lelkipásztornak a saját felelősségére, egyedül a lelkiismeret, a lelkipásztori magasztos hivatás alapján, valamely egyháztagtói az úri-szentvacsorát megvonni ? Összeütközések esetén melyik tényező álljon félre: a sakramentum kiszolgálójának a lelkiismerete ? vagy az eljogadó lelkiismerete ? Melyik a magasabbrendü érdek: a hivatalos egyház hite ? vagy az egyéni hit? Nem véletlenül, ok nélkül és ötletszerűen állítom e kérdéseket egyházközségünk közvéleménye elé. A változó élet és a viszonyok, a vallásos lélek forrongása vetik a felszinre. A jelek arra mutatnak, hogy a templomok vitorláit kedvező szelek csikorgatják s észre sem vesszük innen-onnan, hogy .az egyházi élet közepébe az öntudatra-ébredés karja hasonló, vagy épen ezen kérdéseket állítja tengelyeknek. A Bs. R. E. egy választmányi ülésén, az elnöki megnyitóban az »egyház hiteu eszméje kondult. Egy másik lelkész az „egyéni hitu csengőjét húzta meg feleletül. Erők feszítik ez egyháztársadalom fagyos kebelét. Itt szomszédságomban a lelkipásztort gyülekezetének romlása s az ösztönszerüen védekező papi tisztének érzése arra kényszeríti, hogy egy úrvacsorázni óhajtó egyháztagot a szent asztal előtt megállít s hozzá a lelkiismeret után való nyomozással különleges kérdést intéz s csak azután • szolgáltatja ki a jegyeket. Egy másik gyülekezetben már egyházat követ a tiszteletlen egyháztag. Magam felől biztos vagyok abban, hogy ha nem támaszkodhattam volna az egyháztanács által kimondott fenyítékre, a forma szerinti jogi alap nélkül is alkalmaztam volna azt a saját felelősségem alapján. S ha felettes hatóságom azért jónak látná viszont fegyelmezni engem, készségesen elszenvedném a fenyítéket. Sőt az az én szerény nézetem, hogy a hatósági szervek láncában a fegyelmezést a felső tagozatban, mondjuk a lelkipásztoron keli megkezdeni. Pál apostol szerint: Az egyházi szolga ellen vádolást bé ne végy, hanem két, vagy három tanúbizonyság alatt. Akik pedig ö közülök vétkeznek, mindenek előtt feddjed meg, hogy egyebek is félemljenek meg. (Tim. I. 5 18—20-) Az E. T. oly büntetést, mint aminőt a kaposszentbenedeki presbitérium alkalmazott, nem ismer és az előirt fenyítékeket gyakorolni alsó fokon is az egyháztanács joga. Ez tény. De új szabályokat az élet farag. A szükség törvényt bont. Az úri-szent-vacsórótól eltiltásra, sőt az egyházból való kirekesztésre, jogalapot nyújt az ősi gyakorlat, az egyháztörténelem, Kálvin példája, az apostoli levelek és a templomtisztogatás esetében maga a Krisztus is. Nemde ostor volt a kezében ? S szelídsége és alázatossága isteni haraggá változott, de nem tudta eltűrni, hogy az Atya imádásának hajlékát latrok barlangjává tegyék 1 k. j.
