Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-02-24 / 8. szám
1924. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 31. oldal. láthatatlan világ van. De ha felnyílik a hitünk szeme, akkor meglátjuk azt. A hit az, amelyik megmenti az én szivemet, a mások szivét és szegény Magyarország jövendőjét. Amerikai levelek. Az amerikai magyar. Az otthoni ember, — éppúgy mint az átlagos született amerikai — alig tudja megérteni azt a különös valakit, akit Magyarországon „amerikásnak“, itten pedig „hunky“-nak szoktak nevezni. Nem is csoda- Két ország gyermeke s egyiké sem egészen. Haza már hiába menne, — nem tudná megszokni az otthoni életet — itt pedig, ha nem ez az ország nevelte fel egészen, sohasem fog megmelegedni Vagabundus, kinek léte fájdalmas gondolatokat ad a magyarnak és — sokszor vesződséget okoz, de mindig jó munkát végez a nagy igaz-állam végtelenül fejlett, csodás gépezetében. Nagy általánosságban két típusa van az amerikai magyarnak. Az egyik 15—16 éves kora után jött Amerikába. Megmarad magyarnak, amit azonban legtöbbször csak abban juttat kifejezésre, hogy „hazafiasán“ verekedik és „ásó-kapáig“ hű viszonyban él az alkohollal. Általában azonban lehet rá hatni; komoly és példás (azaz példát adó) életű lelkészeink meg nem becsülhető munkát végeznek érettük és velük. A másik típus azokból áll, akik vagy gyermekkorukban kerültek ki Amerikába, vagy már itt születtek. Nevezzük őket általában „második generációdnak. Ezek amerikaiak. Magyarságuk már csak ritkábbsűrűbb vendégszereplés. Az angolt rendszerint jobban beszélik, a magyart néha nagyon gyengén. Az érzéseik még magyarok s a magyar egyházat, egyesületeket el nem hagyják, de ő-velük kapcsolatban már egész más problémák és teendők állanak a lelkész előtt. Órájuk eo ipso nem lehet hatással az a lelkész, ki 15—20, vagy több évi ittléte alatt nem tanult meg angolul és legfőbb evangélizáló eszköz gyanánt a pipaszárt használja — mert sajnos, ilyen is akad. Nekik már kinyílt a szemük, ők már szabadon élhetik ennek a csodálatos országnak az életét; nyelv, szokások, „ó-hazai konvenciók“ nem korlátozzák őket. Az „öregek“ megvannak a bevándorló-negyedükben, magyar boltba járnak, magyarul beszélnek, vasárnap délutánonként együtt pipáznak, de a fiatalok már mennek, ki a világba, be-bevetődnek egy-egy amerikai templomba, vallásos meetingre s őnekik nem elég az, ami az „öregek“ előtt néha talán soknak is látszik. Ezekre a második generációbeliekre kell vigyázni. Miért ? Több és egyaránt fontos okból. Lássunk egynéhányat. A bevándorlónak legnagyobb része külön városrészekben lakik. Csak a német, angol, svéd, norvég, finn, meg a francia vegyül el, az amerikaiak között. Azok aránylag nagy műveltségű, szokásaikban fejlettebb népek. A többi a — rendszerint rendetlen és nem nagyon tiszta külvárosi részekben (slum) lakik. Kik ezek? a csinosabb részekben helyüket nem lelő amerikai, a néger, a gör. kel. szláv, az ir, spanyol, az olasz, cseh, magyar, román, örmény és más dél- és kelet európai meg ázsiai népek. Különböző szokások, különböző erkölcsiség keveréke. Legnagyobb részben görög és római katholikus vallásé népek, akik — valljuk be nyíltan — a Pilgrim Fathers (zarándok-atyák) országában idegen, nehezen fölszivódó anyagot képeznek. Főleg ezek miatt (a róm. és görög vallású elemek) jöttek létre az új bevándorlási rendelkezések és törvények. Ezek között két nemzet van, mely félig-meddig kiválik. Egyik a cseh, mely Amerikának legintelligensebb, leghasználhatóbb idegen elemei közé tartozik, a másik a magyar, főleg a magyar protestáns. Ha már most látjuk, hogy a magyar református ifjú, mikor a bevándorló-negyedből ki akar lépni, először is ezekbe a különböző idegenekbe botlik bele, — akiktől legtöbbször nem sok jót tanulhat — automatice rájövünk arra is, hogy ezeknek a hatásoknak vagy elejét kell venni, vagy őket ellensúlyozni. Itt kezdődik az amerikai lelkész munkájának nehezebb, de magasztos és dicsőséges reményekre jogosító része. Azután ott van az autó-veszedelem. Mindenkinek van automobilja és főleg vasárnapokon, mit látunk? A fiatal népség autóz, (ride-ol) este a nyilvános tánctermekbe (dance hal!) jár, moziba (show) megy; minden felügyelet nélkül és bizony nem mindig s nem mindenki marad rneg a „szükséges keretek“ között. Ez az amerikai ifjú generáció nagy veszélye, amit az itteni egyházak úgy igyekeznek kiküszöbölni, hogy saját hajlékukban, saját organizációik keretein belől nyújtanak egészséges és tiszta szórakozást az ifjaiknak. De mit csináljon a — legtöbbször szegény — magyar ekklézsia? Nagy kérdés, mely úgy fajtánk, mint az amerikai nemzet érdekében sürgős megoldásra vár. Megtartani őket a saját magyar egyházukban és saját faji kapcsolataikban, hogy külön sajátságukat, mint amerikaiak is megőrizzék, mint pl. a finn, vagy a holland, más felől segíteni őket, hogy a világ első, legkeresztyénebb és legdemokratikusabb országának méltó polgáraivá fejlődjenek s a kereszíyénség reményének, 'az élő és dolgozó s célegyenest előre tartó amerikai protestáns keresztyénségnek hasznos és aktiv tagjai legyenek: ez királyi hivatás. És ezt a munkát kezdik végezni egyházaink, az átadás, átnevelés munkáját, amely által amerikai testvéreink sokat nyernek és bizonyára az otthoni magyarság sem fog veszíteni. Gyermekeinket nem tarthatjuk meg örökké nyelvükben magyaroknak. Másfelől nem is kívánhatunk nagyszerűbb, felségesebb dolgot, minthogy fölemeljük
