Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-02 / 45-46. szám
1924. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 135. oldal. dékeinkről s ezek sorában theol. akadémiánk hallgatóiról, főgimnáziumunk, tanítónőképző-intézetiink s polgári leányiskolánk növendékeiről való megfelelő gondoskodást. Régi nagylelkű alapítványaink, melyek e célt voltak hivatva szolgálni, értékükben, önhibánkon kívül, majdnem teljesen megsemmisültek. Az áldozatkészséget újabb alapítványok megtételére ébren tartani s ezzel szorgalmas és jómagaviseletü növendékeink tanulását lehetővé tenni oly feladat, melyet kell, hogy magáénak valljon minden, az egyházért s kultúráért lelkesülő tagja anyaszentegyházunknak. Ugyanez áll magukra tanintézeteinkre, köztük alapításának 400. évfordulóját pár év múlva megülni készülő főiskolánkra is, melyek az utolsó évek alatt szintén elveszítették az intézetek fentartására kegyes alapítóktól rendelt alapítványok legnagyobb részét. Ennek következtében intézeteink súlyos helyzetbe kerültek, melyből csak gyülekezeteink ismételten tapasztalt áldozatkészsége s új alapítók nagylelkűsége mentheti meg őket. Ha tanárkarainktól joggal elvárhatja egyházunk, hogy növendékeiknek a tudomány megállapított igazságai mellett a valláserkölcsi téren is útmutatóik és vezetőik legyenek, viszont kell, hogy a tanároknak igyekezzék megadni legalább azt, amit a tanügy munkásai más hasonló jellegű intézeteknél munkájuk jutalmául nyernek. Ugyanezt az álláspontot kívánom elfoglalni népiskolai tanügyünk munkásaival szemben is. A népnevelés fontosságának tudata a reformációval s annak nyomán ment át a köztudatba. Reformált anyaszentegyházunk az iskolákat általában s a népiskolákat közelebbről az egyház veteményes kertjének tartotta s magának az egyháznak jóléte és fejlődése jórészt azon fordul meg, hogy az elemi iskolákból olyan ifjak kerülnek-e ki, akik később, mint meglett férfiak munkájukkal bőségesen meghálálják azt az áldozatot, melyet az egyház neveltetésük érdekében hozott. Ámde ez csak úgy lehetséges, ha tanítóink teljesen át vannak hatva az egyházias szellemtől s egy pillanatra sem feledkeznek meg arról, hogy ha fizetésük egy részét segélyképen az államtól nyerik is, az iskolafenntartó maga az egyház, mely ezeket az iskolákat a hazai kultúra érdekében megalapította s évszázadokon át a maga erejéből tartotta fenn, s amely csak az utóbbi évtizedek súlyos gazdasági nyomása alatt volt kénytelen az állam segítségét igénybe venni. Ettől a tudattól áthatva könnyű lesz megtalálni a lelkésszel való harmonikus együttműködés útját, ami az egyház nevelő munkája érdekében mindenek felett kívánatos. Az egyházkerület közigazgatási s bírósági Ügyeiben, mint az ezek intézésére hivatott testületek egyik ■einöke s mint az egyetemes egyházi testületek tagja, teljes pártatlanságot viszek be. Kötelez erre hivatalos eskümön kívül gyülekezeteinknek majdnem egyhangúan megnyilatkozott bizalma is, mely bizalom csak úgy lesz méltóan viszonozva, ha a magam részéről a legteljesebb jóakarattal s pártatlansággal kezelem az egyházak és gyülekezeti tagok ügyét. Az ügyek intézésénél a törvény s lelkiismeretem parancsa szerint járok el s ha tévednék, köszönettel veszem a tévedéseimre való figyelmeztetést s nem fogom restellni tévedésemet beismerve az esetleg elkövetett hibát jóvátenni. Magyar református egyházunk egyházkormányzati alkotmányához, mely zsinat presbiteri rendszeren épült fel, teljes meggyőződéssel ragaszkodom. A forradalmi idők ennek a tiszta demokratikus alkotmánynak megingatására is tettek, szerencsére sikerületlen, kísérleteket. Amennyiben e kísérletek szülő anyja önős törekvések s érvényesülési vágyak voltak, magukban hordták Ítéletüket; amennyiben az egyházi élet intenzivebbé tételét célzó ideálizmusból vették eredetüket, figyelembe veendők s megvalósításukra a fennálló egyházi jogrend keretében megkereshető s megtalálható az alkalom. Az igazi demokratikus szervezetnek éppen az a nagy előnye, hogy minden nemes törekvés rombolás s az alkotmány megrázkódtatása nélkül találhat benne érvényesülést. A kerületi közgyűlés elintézése alá kerülő tárgyak megfelelő előkészítése állandó gondoskodásom tárgya lesz s ebben a szakbizottságok gondos munkájára kívánok támaszkodni. Köszönettel veszem, ha e bizottságok megalakításánál figyelmemet s az egyházkerület figyelmét ráirányítják olyan egyénekre, kik akár rátermettségüknél, akár betöltött ügykörüknél fogva, a bizottságokban hasznos szolgálatot tehetnek. A legalkalmasabb egyént állítani az őt megillető helyre, ezt óhajtom kormányzásom egyik alapelvéül tenni s ilyenek kikeresésében hálás köszönettel fogadok minden szives útmutatást. Állandó gonddal kisérem az egyes egyházmegyék s az egyes egyházak munkásságát. Tiszteletben tartom s másokkal is tiszteletben tartatom az egyházi törvényben részükre biztosított jogokat Az egyházkerület ügyei csak akkor s úgy mehetnek jól, ha az egyházmegyék s végeredményben az egyes egyházak ügyei a törvény rendelkezései s intenciói szerint vezettetnek. Különös gondom tárgyát képezi kerületi és főiskolai pénztárunk helyzete. Az egyház a maga valláserkölcsi tevékenységének zavartalan kifejtésében nem nélkülözheti az anyagi eszközöket. Ezeknek előteremtése s a valódi szükségletekre okosan felhasználása elengedhetetlen föltétele annak, hogy az egyház a maga nagy céljait, melyek nem anyagiak, az anyagiak segélyével megvalósíthassa. íme nagy vonásokban ezek azok az óhajok, szándékok és eltökélések, melyeket az egyházkerület társelnöki székében megvalósítani kívánok. Az isteni gondviselés megengedte érnem azt, hogy közvetlen közelből szemlélhettem Pap Gábor, Antal Gábor s Németh István elődeim működését, de ugyanakkor közvetlen közelből szemlélhettem azt a nagyfokú támogatást is, melyben boldog emlékű elődeim elnöktársaik : egy Tisza Kálmán, egy Hegedűs Sándor, egy gróf Tisza István, s Nagyméltóságod részéről részesül-
