Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-01-20 / 3. szám
Harmincötödik évfolyam. 3. szám Pápa, 1924 január 20. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................— ..................—......................... FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. .......—..................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZEN'DÖK. o Á nevelés a református hitvallás szerint.1 A legtisztábban ragadja meg a keresztyén életeszményt a református egyház. Afölött nem állhat fennt kétség,' hogy a református világnézet theológiai kiindulási pontja útján, mindent, még a legközönségesebb dolgot is áthatja Isten leikével és joggal nevezhető a „valóság mégdicsőítésének“. Ehhez hívek maradnak a reformátusok nevelés- és oktatástani gondolkozásukban is. Alapelvük azt kívánta, hogy az ember ne tekintessék, mint a humanizmus- és realizmusban a nevelés középpontjának és céljának, hanem állandóan, mint Isten teremtménye vétessék és kezeltessék. A nevelésnek tehát elsősorban isten gyermekévé kell formálni. De ez az isteni nemesség kötelez arra, hogy az Ö orcája előtt járjunk őszinteségben és igazságban. Az örökkévalóság útja a világon át megy. A menny felé az ösvény a földi viszonyokon át halad. Isten és az Atya tiszta és mocsoklaian tisztelete Istennek a világban való szolgálata. És Isten gyermekeinek, éppen hogy azokká legyenek, minden jó cselekedetre felkészítetteknek kel! lenniők. Sturm János, Kálvin barátja és szellemi rokona, aki 1537-ben Stassburgban gimnáziumot alapított, mely mintául szolgált sok ilynemű iskola számára, a nevelés szentirásbeli eszményét igy írta körül: „sapiens atque eloquens pietas“, azaz bölcseséggel és ékesszólással párosult kegyesség. Sturm élőit ennél a formulánál főleg a gimnáziumi oktatás célja lebegett. Abban is osztozott Sturm kortársai felfogásában, hogy azt vélte, a bölcseség, a dolgok ismerete, főleg a régiek müveiből merítendő. S végül Sturm ebben a formulában, mint minden humanista, egyoldalúan helyezte a súlyt az ékesszólásra, mint az egyedüli alakra, amelyben közölhető másokkal a vallás által megszentelt ismeret. A Sturm által célzott értelemben ezt a formulát már nem vehetjük át. De önmagában tekintve, olyan körülírás az a keresztyén nevelés céljának, amelynek még most is van értéke. A reformáció a renaissance-ban megújhódott klasszikái tanulmányok célját sok humanistával együtt nem tűzheti ki abban, hogy annak az ó-kori szellemet * Mutatvány Bavinck Herman: A keresztyén pedagógiai alapelvei. Hollandból fordította Marton János, Budapest, 1923. című műből kell feleleveníteni és az embereket igazi humanitásra nevelni. A reformációnak más, magasabb, vallási eszménye van. A klasszikusok tanulmányozása előtt csak eszköz lehet arra, hogy a „pietas“, az igazi keresztyén kegyesség a világban tért foglaljon és szép külső formában jelenjék meg. Fődolog és főcél a nevelésnél tehát az őszinte kegyesség; az igazi vallásosság, az istenfélelem és az Úr szolgálata. Az embernek elsősorban Isten gyermekének kell lenni és az igazságot keresni. De a vallásosság nem állhat önmagában, elkülönítve, amint azt az aszketizmus és a pietizmus akarja. Azt — ellenkezőleg — a tudással, a dolgok ismeretével, valódi, megbízható ismerettel kell összekötni. Alárendelt jelentőségű, hogy a reformáció korában a dolgok ismeretét főleg a régieknél keresték. Bármennyire törekszünk is ismeretünket sokkal inkább, mint korábban tették, a természetből és történetből meríteni, amire akkor törekedtek, az a mi eszményünk is: a vallásosság, amely organikusan függ össze a dolgok ismeretével, a bölcseséggel és tudománnyal. De ezzel még nincs a mi nevelési eszményünk körülírva. Mert az a kegyesség és tudomány, ez a vallás által megszentelt tudomány nem állhat felettünk és rajtunk kívül. Nem lehet az olyan kincs, amely fejünkbe mintegy elraktározva, semmi hatást nem gyakorol életünkre. Annak formáló erővé kell lenni bennünk ; azt el kell sajátítani, hogy lelkűnkbe behatolva, megváltson és átalakítson minket. A humanizmus és a reformáció azt gondolta, hogy ennek a formáló erőnek főleg a szóban, a beszédben, az Írásban, az ékesszólásban kell jelentkezni. De ha ezt nem osztjuk is ma annyira, a dolog, amelyet értettek alatta, dicséretet érdemel. A tudással összekötött vallásosság egész személyiségünket alakítja, szóban és tettben. És a keresztyén nevelés eszménye a családban, alsó-, közép- és felsőiskolában ma is az lesz, ami egykor volt: igazi valiásossság, megbízható ismerettel és valódi műveltséggel egybekötve. így formáljuk mi Isten gyermekeit, akik minden jócselekedetre felszereltek és pedig tökéletesen. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában. Aman.«
