Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-01-13 / 2. szám
1924. BELMISSZIÓ. 7. oldal. jelent valamit, ők is törekednek arra, hogy nekik is jelentsen valamit, ők is kénytelenek lesznek azt alkalmazni önmagukra. 4. Vizsgáljuk meg az anyagot a hallgatóság szempontjából is. Gondoljunk arra, hogy bennünk milyen gondolatokat, további problémákat vethet fel a szöveg és annak tanítása. E végből tanulmányozzuk őket is époly mélyen, mint a Szentirást. 5. Keressünk illusztráló történeteket. Ne erőszakoltak legyenek ezek, hanem olyanok, mint Jézus példázatai. Gyüjtsünk ilyeneket saját élettapasztalatainkból, a mindennapi életből, a történelemből. E végből olvassunk sok életrajzot, különösen misszionáriusok, gyülekezeti és evangelizáló munkások életrajzát. A biblia is bővelkedik ilyenekben. A történetnek nagyobb hatása van, mint a leglogikusabb fejtegetéseknek, mert az felkelti a fantáziát, elfogadhatóvá, érdekessé, változatossá teszi a tanítást. 6. Igyekezzünk megelőzni a nehézségeket. Képzeletben állítsuk magunk elé az embereket, azok nehézségeit, ellenvetéseit, problémáit s gondoljuk végig ezeket. így majd nem fognak bennünket zavarba hozni az új és váratlan kérdések se. 7. Ha megértettük jól a szöveget, ha megragadtuk annak tanulságait, ha egybevetve az előző leckékkel megtaláltuk a tanulság alkalmazásainak módjait a gyakorlati életre, annak legkonkrétabb viszonyaira, akkor nagyon jó lesz, ha összefoglaljuk és feljegyezzük gondolatainkat legalább vázlatosan, hogy újra, meg újra megforgassuk elménkben és tisztán álljon előttünk az óra programún ja. 8. Mindezt pedig imádság kisérje. Az imádság adja meg azt a lelkiállapotot, ami az előkészülethez szükséges, ez nyitja meg a titkok ajtóját s ez képesít az óra áldásos vezetésére is. Az a jó készülés, amely imádság közben folyik le. A házi istenitiszteletekről. Az a megragadó cikk, amelyben arról a kérdésről múlt számunkban Szabó Bálint szólott, arra indít minket, hogy újra meg újra visszatérjünk hozzá. Nyilvánvaló, hogy a házi istenitisztelet a legrégibb formája az istenitiszteletnek. Ahogyan a társadalom alapját a család alkotja, épúgy fundamentuma a közös istenitiszteletnek a házi istenitisztelet. Aki a családot megszünteti, megszünteti a társadalmat. S amily mértékben elmaradnak a házi istenitiszteletek, abban a mértékben erőtlenül és ritkul a közös istenitisztelet. Ott ahol a kultusz mindent akar adni, a házi istenitisztelet nem fontos, hiszen az ilyen vallás csak kultuszközösség. De ott, ahol a kultusz csak kifejezője és summázója a mindennapi hitéletnek, nem állhat meg az a mindennapi hitélet gyakorlatai nélkül. Az ótestamentumi vallásban, melynek lényege az Úr törvényének betöltése, a templomi kultusz behozatala se szüntette meg a házi istenitiszteletet. Megmaradt ez a pátriárkák korától Jézus koráig, mert visszhangzott a szivekben amit az Úr mondott Mózes által: „Ez igék, amelyeket e napon parancsolok, legyenek a te szivedben: és gyakoroljad azokat a te gyermekeid előtt; és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor utón jársz és mikor ágyadban lefekszel és mikor felkelsz“. Az első keresztyének kultusza pedig egyenesen ez volt. Még az üldözések között is megtartották, akkor, amikor nem volt házuk, otthonuk. S ha a századok folyamán, a kultuszközösséggé alakult egyházban elmaradt, a reformáció új életre hívta azt. Hogy milyen mértékben, arról nagyapáink és nagyanyáink még tudnak mesélni. A jó öreg Szíkszay is megmondja ezt nekünk. Bizony a mi atyáink jelmondata ez volt: „én és az házam az Urnák szolgálunk“. Igazi családi élet csak az első keresztyéneknél volt. Igazi családi életet a reformáció teremtette újra. Az a kötelék, amit az evangélium teremt a házastársak között, egy örökéletre szól és biztosítja a földi boldogságot. Az a melegség, amit a háziistenitisztelet ad a családnak, erőt ad a baj, a gond, a megpróbáltatás nehézségei között és a legjobb pedagógia a gyermekek számára is. Tele vagyunk aggodalommal gyermekeink testi egészsége miatt. Hát nem fontosabb a lélek egészsége? Mi lesz gyermekeinkkel az életben, mi lesz lelkűnkkel az örökkévalóságban, ha otthon nem szívják magukba a hitet. A vallásoktatás, a hittan tanulás alig ér valamit. A közös istenitisztelet látogatása nem mond a gyermeknek semmit. Imádkoztatunk velük — mit ér ez, ha magunk nem szoktunk ? Nem mondják-e: ugy-e apuka, hogy ha nagy leszek, akkor majd nem kell imádkoznom ? A modern pedagógia már tudja, hogy a gyermeket a szokások nevelik. Adjuk meg gyermekeinknek a házi istenitisztelet szokását, hogy majdan felnövekedve egész természetesnek tartsák azt épúgy, mint eleink. Nincs gyülekezeti élet? Hogyan volna, mikor -családi sincs. Olyan a társadalom, amilyen a család s olyan a gyülekezeti élet, amilyen a családi. Méltó ez a kérdés arra, hogy elmélkedjünk felette s a következő alkalmakkor megbeszéljük, hogy hogyan munkálhatjuk bevezetését. Akik ezen a téren tapasztalatokat szereztek, mondják el mindnyájunk tanulságára. De egy tanulság már eddig is égetően áll előttünk: kezdjük el azonnal magunk. Tudakozzátok az Írásokat! Jan. 14. Jób 3. Azt bünteti, kit szeret. U. é. 202. R. LXXVII a. „ 15. Jób 4—517-27. Boldog az, akit az Isten megdorgál. U. é. 202. R. LXXVII s. „ 16. Jób 7. Megérdemeljük a büntetést. U. é. 260. LXXXVI. R. XXXIX 4.5. „ 17. Jób 9. Senkinek sincs oka zúgolódásra. U.é. 263. R. XLII a. / „ 18. Jób 14. A földi élet olyan, mint az árnyék. U. é. 263. R. XXVI v CII. versei. * 19. Jób 15. Az istentelennek nincs vigasztalása. U. é. 237 4. R. XXXII8. Hirdessen a Dunántúli Protestáns Lapban.
