Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1924-08-24 / 32-34. szám

94. oldal.

1924

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

István ny. államtitkár, budapesti theol. ig.: „Kálvinista kultúrpolitika“ ; Kiss Ferenc debreczeni egyet. prof.: „Lelkipásztor látogatás“; dr. Tankó Béla debreczeni egyet. prof.: „Kant gondolatai a vallásról“ ; Marton János sárospataki theol. prof.: „Emlékezzünk régiekről (aktuális egy háztörténelmi dátumok)“; dr. Révész Imre debreczeni lelkész két előadása: „A magyarországi protestantizmus történetírásának jelenlegi állása (eredmények, problémák, föladatok)“; „A magyar romantika egy torzszülötte: A kryptokatholikus kálvinista pap“ ; Ifj. Victor János budapesti lelkész: „Adventizmus — millenizmus“; Czeglédy Sándor ORLE aleinök ; „A református lelkipásztor és a tudomány“.

Aug. 25-én reggel 8 órakor ORLE közgyűlése, melynek főbb pontjai: Baltazár D. püspök elnöki megnyitója ; üdvözlések; Csikesz Sándor debreczeni egyet, tanár titkári jelentése, jelentés az ORLE könyvkiadó alapjáról, pénztáráról, lapjáról; Kiss Ferenc debreczeni egyet, tanár jelentése a Kálvineum-árvaházról, stb. Délben közebéd a városi, vármegyei társadalmi kiküldöttek részvételével, az ünnepi beszédet Czeglédy Sándor tisztb. esperes, ORLE aleinök tartja. Délután a Petőf-, Jókai- és Szabadságharc-emlék megkoszorúzása. Este a pápai ref. nőegylet szeretetvendégsége.

Aug. 26—27-én tanulmányi kirándulás Keszthelyre és Balatonra.

Részlet i veszprémi egyházmegye esperesének évi jelentéséből,

Magyar Református Sionunkrégi sebei felszakadoznak. Fájdalommal olvassuk napról-napra a megszállott területekről szóló híreket. Egyházaink, iskoláink, vagyonunk, épületeink, alapjaink, magyar nyelvünk folytonos merényleteknek vannak kitéve: sőt mindezek megsemmisítésére tör az idegen hatalom. Küzdenek, vérzenek idegen megszállás alatt levő egyházaink és vezetőink, és ami legsajnosabb, mi nemhogy segítséget, de még részvevő figyelmet sem igen tudunk nyújtani vérző testvéreinknek: minket is elfoglalnak a magunk bajaink.

Iskoláinknak hovatovább a lét és nemlét nehéz kérdéseivel kell leszámolniok. Az 1848: XX. 3. § fokozatos beváltása helyett ennek rohamos visszafejlesztése,' sőt keresztülhuzása előtt állunk. Az odavetett ok: országunk nyomorult pénzügyi helyzete. Ám az ezen helyzettel megindokolt rendeletek, ezek alkalmazása : mind a mi hátrányunkra szolgálnak. Ezt nem én mondom és állapítom meg, hanem már jóval előbb megállapította püspöki jelentésében nem kisebb egyéniség, mint dr. Ravasz László, a dunamelléki egyházkerületünk szelíd lelkű íőpásztora. Nem is halljuk, hogy ezen rendeletek és alkalmazásuk miatt kath. atyánkfiái, ezek vezetői, lelkészei, tanítói feljajdulnának. Vajon ők évszázadokon keresztül jobban hozzá edződtek volna a lemondáshoz, keresztyéni türelemhez, sérelmek elszenvedéséhez, mint mi ? Vagy a nagy, gazdag, hatalmas római egyház és annak vezetői nem mernének felszólalni? Alig hihető. Marad az egyetlen érthető magyarázat: nekik nincs okuk a panaszos feljajdulásra.

Egyházmegyénkben több iskola államsegélyét beszüntették a gyermekek kevés létszáma címén. Néz^ zflnk ezek közül néhányat. Sólyban nincs meg a törvényes gyermeklétszám, mint nincs meg az ottani kath. iskolánál sem, melynek államsegélyéi meghagyták. Ez a kath. iskola nemrég alakult. Rendes iskolaterme sincs. A mienk a reformáció idejéből való, praeoránstanítóság, tehát a templomi istentisztelet utjáni népnevelés érdekében is szükséges az állás fentartása. Törvényszerű iskolatermünk is van. Mégis a sólyi ref. iskola fölösleges kuiturszempontból ? Tótvázsonyban szintén a,csekély gyermeklétszám mialt vonatott meg az államsegély. Az „átértékelő“ történettudomány nem a mi szakmánk. De a hamisítatlan történettudomány azt igazolja, hogy egykor, a vallásüldözések sötét korszakában, a kiüldözött protestáns, nagyrészt református magyarok helyébe vidékünkön idegen, de kath. nemzetiségek telepíttettek. Tótvázsonyban is az így beköltöztetett svábok terjeszkedése a megmaradt magyar ref. lakosságot beolvasztással fenyegeti. Most tehát az a kulturszempont, hogy ne mérjünk végső csapást egy ilyen magyar ref. iskolára, hanem az államsegély megadásával tartsuk fenn azt. Gyulafirátóton is kevés az iskolásgyermek: elvétetett az államsegély. A hívek száma oly csekély, hogy az államsegélyt pótolni kénytelenek, tanítójuk más helyre távozott, az iskoláztatás ügye megoldatlan. Egy országban, ahol az 1848: XX. 3. § és az ebből folyó kérdések megoldatlanok, egy községben, hol községi iskola nincs: lehet-e azt mondani a reformátusoknak: járassátok gyermekeiteket a nagy, gazdag kath. egyház államsegélyt élvező iskolájába, mikor ez mindkét részről elvi akadályokba is ütközik? Nem joggal várhatjuk-e mi is az olyan megoldási módot, minő a fehérvárcsurgói ág. ev. iskolánál történt? Itt ugyanis van kath., ref., ág. ev. iskola, ez utóbbinál a gyermek csekély létszáma miatt az államsegély megvonása fenyegetett, de be nem következett.

A tanítói javadalmak megállapításánál az 1893. évi javadalmi jegyzőkönyvet veszik elő, kötelezvén az egyházat az 1893-iki tételek kiszolgáltatására, mert az államsegélyt annak értékeihez szabják. Egyben elrendelik az új javadalmi jkv. fölvételt, nem egyszer olyan záradékkal, hogyha az egyház képviselete nem írná alá a régi díjievél alapján kiállított jav. jkvet, alá kell azt íratni a községgel és a tanítóval, egyben az államsegélyt meg kell vonni és kötelezni kell az egyházat annak is megfizetésére. Méltóztassék jói megfigyelni. Rászorítják az iskolafentartót és tanítót egy olyan díjlevél aláírására, mely a mi alkotmányos, királyi szentesítéesel ellátott egyházi törvényeink értelmében érvényes, törzskönyvezett díjievélie! ellenkezik, tehát olyasminek elkövetésére kényszerítik, mely törvényeink értelmében fegyeimi vétséget képez. Nem azt mondják : ha nem írjátok alá az új jkvet, jelentsétek kifogásaitokat, majd eldől, helyes-e álláspontotok ? Nem Nem is azt mondják: fegyelmi följelentést teszek ellenetek fegyelmi hatóságaitok előtt. Nem is azt mond