Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-08-03 / 30-31. szám
90. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. túli fiút, aki nemes fajtájának nemes sarjadékaként több mint hat évtizeddel ezelőtt jelent meg az ősi főiskola százados boltivei alatt. Festenem kellene lelki tehetségeinek fokozatos kibontakozását, hogy a szorgalmas tanítványból mint válik jeles tanár a főgimnáziumban, majd professzor a theol. akadémián, hol majd 4 évtizedes működése alatt egy egész papi emberöltő szellemi vezetőjévé válik. Rajzolnom kellene őt magánéletében, nemes szigorát, munkabírását s megértő szeretetét a nyilvánosság terén. Feli kellene tüntetnem azt az állandóan növekvő befolyást, amelyet hű kötelességteljesítéseért a theol. akadémia buzgó professzora egyházi közügyeink és főiskolánk vezetésében szerez. Meg kellene rajzolnom alakját az iskolaépítő tervek és küzdelmek közepette, amikor egy tisztes élet minden becsvágyát teszi fel arra, hogy az ősi kollégium régi hírnevének és jelentőségének megfelelő külső formát kapjon s megépítteti az ország egyik legszebb és legcélszerűbb iskolai épületét. Az élet komoly és céltudatos munkája közben az építő mind magasabbra hág. Mind több szem irányul rá, mind több elismerés babérága fonódik homlokára. Úgy áll előttünk élete delén, mint akit egyházkerülete mindjobban megért s tervei keresztülvitelében mind készségesebben támogat. Megjön a kor, amikor az egyházkerület őt a számunkra elérhető legmagasabb állásra hívja el. A biztos kezű s önzetlen munkásra az egyházkerület rábízza a maga hajóját. Körülbelül tíz éve volt a püspöki állásba való beiktatása. Oh mily jó volna hallgatni arról a tiz esztendőről, ami most következik. Beiktatásakor — bár akkor még szem alig látta — titokban gyűltek már a felhők a látóhatáron s nem volt féléves püspök, amikor már teljes erővel dühöngött a világtörténet legnagyobb vihara alkotásai felett. Ezt a tiz évet az elismerés babérkoszorújának szánta az egyházkerület egy tisztes és hűséges élet homlokára, s ki gondolta volna, hogy véges-végig töviskorona lesz belőle. Németh Istvánnak kellett megérnie s erős férfiszivvel elhordoznia a hihetetlent : hogy a nagy, a dicső Magyarország egy négy éves rettentő háború végső percében összeomlik, hogy gyilkos golyók szakítják el oldala mellől nagy barátját és munkatársát, gróf Tisza Istvánt, hogy a dunántúli püspökök régi székhelyében, a szinmagyar Komáromban a magyar reformátusok püspökének nincsen maradása. Németh Istvánnak meg kellett érnie s kemény férfiassággal el kellett hordoznia azt az iszonyatot, amely alatt minden magyar szív megvonaglott: hogy két forradalom lompos, jeges felhői is tovadörögtek vetése felett. Tanúskodni akarok, hogy ebben a rettenetes évtizedben Németh István szeretete egyházkerületünk tanintézetei iránt mindenkor hiánytalan volt. Amikor a mi nemzeti és vallási létünkkel ellentétes politikai áramlatok, tragikusan elhányatlott hazánk pénzügyeinek végzetes felfordulása főiskolánk existenciáját kardélre állította, Németh Istvánnak nemcsak az az elhatározása állott szilárdul, hogy főiskolánkat minden körülmények közt fenn kell tartani, de céltudatos és férfias munkájának sikerült az alma mater fennmaradása érdekében az áldozatkészség és kötelességérzet lassanként — bedugultnak látszó forrásait is napfényre hoznia. Mi, akik ott éltünk a főiskola közelében, akik láttuk annak sorsát, válságait, mi tudtuk csak igazán, mint szereti Németh István ezt a főiskolát halálig tartó igaz szeretettel. A tragédia abban rejlik, hogy akkor kellett elmennie, mikor tíz év borzasztó napjai után a napsugár talán először tör át a felhők felett. Az a kép, amely Németh Istvánt a főiskola és nő nevelő-intézethez való viszonyában akarja ábrázolni, rtiég nem kész. Teljessé a történetiró fogja azt tenni. De az alapszín már egészen jól kivehetó. Az alapszint Németh Istvánnak a főiskola iránt való határtalan és hűséges szeretete adja meg. Azt mondják, hogy a halott ember szemének a recehártyáján parányi képben ott van az utolsó látványa ennek a földi világnak. Ha Németh István haldokló lelki életének a recehártyáját feltárná előttünk az isteni kéz, egészen bizonyos, hogy ez a kép az egyházkerület tanintézeteinek képét sugározná felénk. Haldokló szive utolsó érzése, ködbe boruló agya végső gondolata bizonyosan ezeké az intézeteké volt, amelyekért élt s amelyekre az életét boldogan költötte reá. Mi lesz a haldokló ember utolsó gondolataival, végső érzéseivel, amelyek a halálban a semmibe átfolyni látszanak: ezekkel a madárfiókákkal, amelyek alatt kihűl a fészek, a szív, az agy. Lesz-é belőlük tettek sólyma? Hisszük, hogy nagy halottunk szivének utolsó vágya, áldása, agyának végső gondolata nem marad visszhangtalanúl. Lelke, szeretete, akarása tovább él a mi nemzedékünk szivében. Mi, akik könnyeve állunk itt, élete végső mérföld-kövénél, az ő elhidegült kezeiből kivesszük a zászlót. Kötelességérzetét átplántáljuk a leikeinkbe s ha van szivünkben tiszta s nemes hála sírba hanyatló, Istenhez emelkedő lénye iránt, azzal fogjuk megmutatni, hogy a főiskolát és nőneveiő-intézetet, amelyekhez az ő egész drága élete hozzá forrott, mi is szeretni fogjuk, ahogy ő szerette, sírig tartó igaz szeretettel. Úgy legyen. Ámen. . A szertartás után egy fehérvári család kriptájában helyezték el ideiglenesen a koporsót, hogy majd, ha lehetségessé válik, felesége hült porai meilé, a ma cseh kézen levő Komáromba szállítsák át. Az egész temetési szertartást a fehérvári egyház presbitériuma, élén Miklós Géza lelkésszel és Simon Sándor kerületi képviselővel, a püspöki halotthoz méltóan rendezte. Temetés után a ref. egyház tanácstermében az egyházkerület vezetősége, élén Balogh Jenő főgondnokkal és Kis József legidősebb esperessel, tisztelgő küldöttségeket fogadott. Az egyházi küldöttségek után dr. Magyar Károly főispán vezetésével Veszprém vármegye törvényhatóságának népes deputációja fejezte ki részvétét a vármegyei közéletben is munkás Németh István püspök elhunyta felett. Dr. Tenzlinger József polgármester vezetésével Pápa város küldöttsége pedig a város részvétét tolmácsolta és átadta a tanács részvétét nyilvánító jegyzőkönyvet. A részvétnyilvánításokra Balogh főgondnok válaszolt, kiemelve azt a kapcsolatot, mely a gyászbaborult kerületet Veszprém vármegyéhez és Pápa városához fűzte. A temetésen jelen volt rengeteg közönség a délutáni vonatokkal utazott el Fehérvárról, melynek sirkertjében Németh István püspök kihűlt teste várja, hogy átkerülhessen a magyar feltámadással a magyar Komáromba. Áldás emlékezetére!
