Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-08-03 / 30-31. szám
88. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. igazságban való istenimádásnak a vallása? Testvéreim, az üres cselekvényéknél az üres szavaknak a vallása sokkal értéktelenebb. Minket nem az a veszély fenyeget, ami a szervezett atheismusban rejlik; nem az a hódító terjeszkedés, amit társadalmi és politikai mezőkön más, ébredő egyházak mutatnak fel, minket az fenyeget, hogy a kálvinizmus sokszor saját híveinkben nem szenvedély, nem életprogramm, nem mindennél drágább lelki kincs. Ezért Németh István vallotta és hirdette azt, hogy a mi egyházi életünknek legnagyobb problémája a Lélek problémája. Nagyon fontos a 48-iki XX. törvénycikk, igen lényeges kérdés az adminisztráció rendessége és pontossága, minden figyelemre méltó, hogy az egyház anyagilag rendben legyen, közjogilag helyesen és pontosan érvényesüljön, de, Testvéreim, „egy a szükséges dolog“. A magyar református egyháznak egy problémája van: a Lélek problémája és ezt ennek a nemzedéknek kell megoldania, ennek kell visszaszereznie hitünk missziói erejét sub poena non existentiae. Ha nem oldja meg, vége van. Egy a programmja: miképen állnak elő nálunknál hívőbb igehirdetők, miképen nevelnek azok az eddigieknél hívőbb presbitereket, miképen áll a munkába egy az eddiginél sokkal hivőbb tanítói és tanári nemzedék, s hogyan mentjük meg reménységünket, a magyar jövendőt. Magyar református egyház — ideje keresned az Urat, mert az idők gonoszak, ítéletnapi időknek jelei cikáznak az ég alján és jaj, ki tud megállni arra a gondolatra, amit az ige mond, a mi anyánk, a magyar református egyház, gyermekével, a jövendővel együtt egyszerre földhöz verettetik és megtapostatik ?! Németh István látta ezt, és akarta az új ugar szántását. Élete végén, öíven év tapasztalata, egy világháború tanúságai alapján, 'a nagy összeomlás után az eke szarvára vetette a kezét. Hátra nem nézett és elindult törni — törni a mi örök parlagunkat és ugarunkat. Kérjétek az aratás Istenét, küldjön áldó esőt az ő magvetésére. Testvéreim, búcsúznunk kell tőle. Dunántúli egyházkerület, írd fel a nevét annaleseidben, de írd fel a szivedben is. Püspökeid díszes sorában lehettek az övénél fényesebb nevek, de igazabbat nem fogsz találni egyet sem. # Atyák és testvérek, akikért ő annyit dolgozott, akik helyett ő annyit fáradt, köszöntsétek azt a férfiút, aki érettetek égett el. Lássátok, feddőző ajka néma lett: szólaljon meg a ti ajkatokon a szelíd áldás, s mondjátok el neki itt, hogy — nagyon szerettétek; fegyelmező keze lehanyatlék, a tietek tegyen sírjára egy cipruságat s vigye tovább a rendet az ő szellemében. Keresztyén hallgatóim, testvérek, búcsúzzunk el egyik testvérünktől, akit az isteni kegyelem bár külsőleg magasra, sokak fölé emelt, mégis mindnyájunkkal egyezőleg megmaradt szegény, bűnös embernek. Mindig vágyott a szeretetre és magányosság vette körül. Olyan nagyon igaz akart lenni, tudta, hogy a maga erejéből nem lehet az. Fogja körül az az Örök Szeretet, amely minden reménységnél feljebb való és minden Ígéretnél édesebb és igazítsa meg Az, Aki érdemeit és szenvedéseit őreá adta, Aki kereszthalálával elfedezte és eltörölte az ő bűneit és Aki megtisztító vérét láthatatlanéi reá hullatta az ő lelkére. Mi pedig testvéreim, gondoljuk meg a saját végünket, gondoljuk meg, hogy ideje nekünk az Úrhoz fordulnunk, mert eljő az óra, amikor megtaláljuk őt, ha nem kerestük, akkor rettentő Biró gyanánt, ha kerestük, jóságos kitártkarú, édes Atya képében. Ő Hozzá van minden Ígéretünk, Ö Hozzá húzza ezer szál a szivünket; régi zsoltárok, áldott próféciák, lelkűnknek mozduló szárnyverései Ő Hozzá késztetnek, jertek, álljunk meg az Ő áldott, szent orcája előtt és imádkozzunk. Azután a sirkertbe kisérte ki a gyászoló közönség a koporsót. A szakadó eső ellenére végig az utcákon a temetőig ezren és ezren álltak sorfalat, mikor a hat fekete ló által vont koporsó, mely előtt a gyászdalokat zengő főiskolai kántus és száz taláros pap, utána a nagy gyászoló menet vonult, az úton végighaladt. A temetőben Medgyasszay Vince mezőföldi esperes az egyházkerület, a mezőföldi egyházmegye és a balatonkenesei egyház részéről szólt a következőkben: Lelkek fejedelme, áldott Úr Jézus Krisztus! ki magad vagy a feltámadás és az élet: taníts minket e koporsó és sír felett is hinni Te benned és megnyugodni az Atya bölcs végzésén. Ámen. R. gy.: Elérve hát a vég, hol az erős lélek gondjaitól megnyugodhatott; hová a testet földi szenvedések nem kisérik el s hol a dolgos napok és munkában átvirrasztott éjszakák fáradalmaitól elhomályosúló szemeket édes álom zárja le, mely álomból az Atyának ama hajlékában lesz csak ébredés, mely megkészíttetett a mi Urunk, a Jézus Krisztus által . . . Vihar támadt, vihar süvöltött keresztül az Úrnak szolgái, eme kis liget feleit, mely az örök Ige vizének partján plántáltatok Nagy és terebélyes fa állt ennek a ligetnek a közepén, hatalmasan, mint az örök igazság, melynek egyik példázatja volt, díszesen, mert az érdem gazdag koronája ékesítette. Még állt, óh! de már nem a régi helyen; s melyhez annyi édes és fájó emléken kívül még egy drága sirhalom is hozzáfűzte : a változások forgó szele kitépte onnan, s bár egy nemes gyülekezet nagyrabecsülése kies helyre ültette át, az átültetett nagy fa nem verhetett ott erős gyökeret, nem tudott a vihar erejének ellenállani, kidőlt, a nagy lélek mennybe szállt, az elgyötört test koporsóba roskadott. Kihoztuk ide a temetőbe, hol nem az ő ajkai szólták a vigasztalást; a nép, mely koporsója körül összegyűlt, a legnagyobb részében nem az, amelyet ő tanított az igazságra és tökéletes szentségre; nem is erre a rögre hullottak alá verejtékének cseppjei: de ha érezni tud ez a föld, ma átvonaglik és jaj hat fel az égre ott a széles Duna és az édes vizű magyar tenger partjain s az Úr prófétáját itt is, ott is megsiratják. Mert méltó a fájdalom, mely érte sír, a könny, mely érte hull. Én ültem lábainál, mint gyermek, mint ifjú a teljes írás ismeretét tőle is tanultam, hallhattam ajkáról a sok tapasztalat és nagy életbölcsesség igéit a deresedő férfi korban, az atyai jó barát szeretető nek édes mézét nem egyszer csurgatta szivembe: hadd tegyek hát róla bizonyságot! Három csillag vezérelte egész életén keresztül: a munkásság, a becsület, az Istenben és az ő Szent Fiában való rendületlen hit. Nem futott a pusztába s a hegyek barlangjába se rejtezett, mint a hitében megingott Illyés próféta, mikor szent vallásunk igazaiért, anyaszentegyházunk javáért küzdelmet kellett felvennie, hanem ott állt a legelsők között kitartással, rendületlenül; s ha győzött a szent ügy: nagy része volt a diadalban, ha elbukni
