Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-05-25 / 20-21. szám
Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1924. évi 20/21. számához. (II. évi., 20 21. sz.) BELMISSZIÓ Rovatvezető: Dr. Vas» Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő. Sokat imádkozni nem azt jelenti, hogy sokat beszéljünk, se azt, hogy sokat gondoljunk, de hogy sokat szeressünk és sokat óhajtsunk. Az imádság nem más, mint a szív szeretetének és óhajtásának a kifejezése ; és ha szivünknek minden vágyát odatárjuk az Isten elé és ha időről-időre felajánljuk neki magunkat, akkor sokat imádkozunk és folytonosan és szivünk mélyén erős vágy kél, hogy segítsünk azokon a lelkeken, akik ránk vannak bízva, segítsünk Isten iránt való szerétéiből és az ő dicsőségéért. Quesnel. A csodadoktorok problémái. A „Gyenge labdacsokénak van egy erénye. Ha esetlenül is, de hangot mer adni olyan gondolatoknak, amelyek ott lappanganak száz meg száz nem szabadalmazott „találmány“ mögött, de amelyeket csak fehér asztalnál, bizalmasabb körben mernek napfényre hozni hordozóik. Bizonyságot tesznek ezek a gondolatok egy olyan mentalitásról, amely sehogyse akar beleilleszkedni azokba a követelményekbe, amelyeket egyházunk elé állít a kor és az evangélium, jó lesz szembenézni ezekkel a gondolatokkal. Mert ha nem lépnek is a nyilvánosság elé, azért, vagy talán épen ezért, romboló munkát végeznek azoknak a lelkében is, akik teljesen távol állanak ettől a mentalitástól Egyelőre csak azokkal nézzünk szembe, amelyek bizonyára ott rejtőzködnek a „Gyenge labdacsok“ készítőjének az agyában is. 1. Beteg-e az egyház ? Én azt hiszem, hogy nem. Csak — ezelőtt körülbelül 70 esztendővel — kibillent rendeltetésszerű útjából s azóta nem talál oda vissza. Tapogatózik: nem tudja mit csináljon. Egyszer mint a nemzeti élet egyik kulturális tényezője akar érvényesülni, amely épen úgy, mint más emberi kulturális tényező, azt véli, hogy nincs más feladata, mint a mindenkori — olyan, amilyen — nemzeti kultúrának a szolgálata. Ekkor az egyház ideálja a tanítás és minden olyan munkát, amely túllépi a szorosan vett tanítói feladatot, nem az egyház körébe tartozónak tart, érzéketlenül megy el mellette. így értékeli a lelkipásztor munkáját is s nem annyira a személyes hitélet elmélyítését és a ref. gyülekezeti ideál kiépítését, mint a kulturális munkát tartja rendeltetésszerű hivatásának. így marad meg egyetlen szervnek a szószék, mint tanító intézmény. Máskor meg olyannak tűnik fel az egyház, mint valami jogi alakulat, alapszabályokkal, alkotmánnyal biró testület, amely a maga szervezete, hivatalai, kényszerű tagsági-díjai által önmaga adminisztrálásában meríti ki életműködését. S mindent, ami ezen túlmegy (vasárnapi iskola, bibliakör, személyes pasztoráció, ifjúság gondozása, stb.) donum supradditumnak, túlbuzgóságnak, lényegtelen disznek, idegen virágnak minősít. A papi munka itt hivatalnoki munka s a lelkigondozás kimerül az egyháztagok között bizonyos tanácsadói tiszt elvégzésében. Ha ezt az életmódot semmi se zavarja, akkor rendben van minden. A leggyakrabban összeszövetkezik ez a két felfogás, mert mindegyik érzi a maga hiányosságát és a másikban reméli feltalálni a pótlékot, Mikor aztán bajok jönnek elő, akkor összedugják a fejüket, sütnek-főznek, olyan varázsszerek után kutatnak, amelyek hipp-hopp, egy szempillantásra visszavarázsolják az aranykort, a dicső múltat . . . vagy pedig tehetetlenül szidják az ismeretlen, vagy ismert ellenséget, másokat, akik „nem tesznek semmit“, a kormányt, a hatóságokat, a korszellemet, a katholicizmust, stb. Ezek állítják azt, — talán azért, hogy i Önmagukat vigasztalják — hogy valahogyan, nem I tudni mi okból, talán mert megöregedett, talán mert a levegő romlott meg, beteg lett az egyház. De az 1 Isten szerelmére, hogy ha már betegnek tartjuk az | egyházat, ne akarjuk azt agyonkuruzsolni. Értsük meg | már egyszer, hogy nincsenek csodaszerek. Szegény ; egyház! Kenjük, fenjük mindenféle „irraí, kigyóhájjal, ! medvezsirral, ebkaporra!, kutyatéjjel“, fürösztgetjük | „mindenféle gyim-gyom, holmi gíz-gaz, holmi ringy; rongy“ szennyes fürdőlevében s ölhetett kézzel várjuk I a hatást, a csodát, a babona eredményét. Nem, így ! nem gyógyul meg a beteg. Ehhez idő kell. És szakj avatott gondos ápolás az orvos előírása szerint. Minj denek felett pedig szeretet, kitartó és tűrő reménység, I odaadó, körültekintő figyelem. Végső elkeseredésében az ilyen mentalitással rendelkező még a belmissziót is örömmel üdvözli, de ezt is kuruzsló szernek tekinti s ha máról holnapra nem lát eredményeket, akkor kész az ítélettel : az orvosság nem használ. 2. Mi az egyház ? Sohase feledjük, hogy egyház. Elsősorban és mindenek felett egyház Istennek az ő lelke által teremtett és fenntartott anyaszentegyháza. Nem egyszerűen jogi intézmény. Tiszteljük ezt is, ragaszkodunk ehhez is, de az egyház több ennél. Nem is csak jogilag szervezett kulturtényező. Végezzük ezt a hivatásunkat is. De elsősorban és mindenek felett egyház az egyház. Csak ennyiben van ereje, mint jogi intézménynek. Csak ennyiben tud kulturtényező lenni. Sőt csak épen ezáltal lehet az. Az egyház Isteni valami. Nem e világból való. Belé az erőt az Isten lelke adja. Akkora ereje van, amekkora lélek lakik benne. 5 ha kevés az ereje, akkor a lelket kell növelni benne. Ez a „gyógyulás“ útja. Semmi más. Több lélek, isteni lélek az evangélium által! Ez a megújulás programja. Ez a jelen feladata. Ha ezt elfeledjük, akkor megürtsül az egyház s elöállanak benne gazdasági, jogi, társadalmi és egyéb bajok,
