Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-04-27 / 16-17. szám
1924. BELMISSZIÓ. 55. oldal. Talán nem is volt érdemes ismertetni ezeket a kuruzsló készítményeket. De valamire mégis jó volt. Szeretnénk ennek kapcsán elmondani egyet-mást a fent érintett kérdésekről. Ezt azonban helyszűke miatt a jövő számra halászijuk. Képek a református belmisszió mezejéről. Nem félek kimondani, hogy a magyar ref. egyház, mint az egyes gyülekezetek egyetemes nemzet vallási szervezete, csak oly mértékben válik az államhatalom komoly erkölcsi tényezőjévé minden vonatkozásban, amilyen mértékben képes minden kis egyházközség a kálvinizmus történelmi útvonalán önmagát rendbeszedni. A hangsúly a mai kor lelkipásztori teendőiben ezen a parancson lehet: Építs kerítést Jeruzsálem körül és az evangélium alapján sok martirvérrel megépített magyar református hit és erkölcs templomát erősítsd meg az egyház tagjaiban, mert az ilyen élő kövek renddel és szépséggel egyberakattatván képezik a Krisztus anyaszentegyházát. Tiszta légkörben fellegvárrá az eklézsia akként lesz, ha törhetetlen akarattal a könyörülő Atya Szendéikétől támogatva lelkipásztor és nyáj a belső megerősödés útjára lép. Az Úr hajlékának boltivei alatt a gyülekezeti tagokból a vallás csodálatos ereje kijegecesíti a szentek egyességét és ennek kebelében felfakasztja a Krisztusban való hit által az idvesség kútfejét. Nem érdemes talán ez a munka? Nem kívánatos ez a hivatás? Hiábavalónak és céltalannak látszik a gyülekezet megfékezése és nevelése? Tévedés, gyengeség, ingatagság a feltevés. Korunk szelleme nyomta a fásultság bélyegét a gondolkodásunkra. Mert a korszellem ma ez: ingadozni ide-oda, mint a nádszál a különböző szelek fuvása között és elvtelenül, máról-holnapra, puha ruhában, az eüdemonizmus (világi élvezet) emlőjén élni, mint a paloták lakói. De mit szólna ezekhez Keresztelő János, aki prófétai hivatásának oly fenséges betöltése mellett is az istenországában a legkisebb ? Mit szó! a Krisztus, aki azért feje az anyaszentegyháznak, hogy mi, mint zászlójának követői, parancsainak engedelmeskedjünk ? Az egyetemesség fejlesztésének princípiuma az egyedek s az ezeken alapuló kisebb közösségek nevelése. Ha ez axióma, akkor nekem a nevelés kulcsát is ismernem keli. Ez a kulcs pedig ez: a tanítás ismereteket közöl, a hit hitet támaszt. S mivel a keresztyénség nem tan, hanem hitélés, azért a Krisztus szellemét kell a nevelőnek magából kisugároznia. A lelkipásztor kertész. Vág, nyeseget, hajlít, öntöz, kötöz, férgeket pusztít, de munkájának központjában mindig a Krisztusról metszett oltóvessző van: a hit. 1. kép. Templomajtóban. Beszélgetés a tanítóval. Feljött a nap. Oly fenséges a világosság ezen óriás lámpája, amint a havas hegyek tetejéről felhág! Mi a tanító úrral a templom nyugati kapuja elé állunk szokás szerint a reggeli könyörgés után. Ma szokatlanul kevesen jöttek a gyermekek az áhítatra. Az éjjel magas hó esett és torlaszok támadtak. A tanító úr újságolja, hogy több növendéket az édes apja a hátán vitt az iskolába. Könny lopódzik a szemem héjjá elé. S gondolom, milyen szép, hogy így szeretik szülők és gyermekek az iskolát. Hát él az a gondolat a lelkek mélyén, hogy az iskola veteményes kert s a növendékek annak fejlődő palántái. Az iskola is templom, ahol szintén átérezhető a Jézus vallomása : Engedjétek hozzám, mert ilyeneké a mennyország! A gondolatoknak egész kis raja röpköd a lelkemben a templomról és az iskoláról. A menet ez: Jó tanító szive körül lehetséges ez. Csak a jó tanító vezetheti a gyermeksereget a Jézushoz. Istenem, mennyi a panasz a tanítók ellen. Nem egyháziasok. Nem hivatás szerint tanítók. Egy tanító ekként tudott szólni egy bibliás asszonyhoz: Dobja a sarokba azt a Bibliát! A mi tanítónk a régi egyszerű, vallásos tanítók közül való. Parókián, bibliai környezetben nőtt fel. De jó segítőtárs is a gyülekezeti munkákban. Ott van a lelkész mellett a bibliakörben, a vallásos estélyeken, a vasárnapi iskolában, a presbitériumban. Nagyobb elismerés nem érhetné, mint az, hogy apák a hátukon is elviszik fiaikat eléje. Jó tanítókat neveljen az egyház minden gyülekezetbe! A rossz tanítók munkája oda vezeti az ifjú nemzedéket, hogy feleslegesnek tekintsék a templomot. A jó tanítóé pedig oda, hogy élő templommá építsék a gyülekezetei. Mily szépek az Úr háza tornácában az istenfélelemben serdült ifjak és iányok! Plánták és cédrusfák a Libánonon. A szent küszöb előtt a nap emelkedése az este napnyugtát juttatja eszembe. S erről a 2. évezred alkonyatára gondolok. Istenem, hogyan múlik el ez a század és hogyan jön fel majd a következő ezredév napja? Lesz-e nép, mely áldozik az ősi helyeken ? Lesz-e gyülekezet, mely a rozsdás toronycsillagot megfényesíti hitével ? Vagy széthordják a templomtéglákat, mint a kommunizmus ördöge tolmácsolta? Egy-két leányegyházunk jelen időre eső teljes pusztulása, egy helyen a templomnak régi erőd módjára hulló köveinek a képe is átalfut a lelkemen. Minden attól függ, hogy az iskolában és a templomban is a Mózesek padjaiban kik ülnek. A küszöbről tehát egy másik küszöb lép elém. Amelyik a holt kálvinista korszak és a megújuló kálvinista időszak között fekszik. A jelen hitforradalma és erkölcsi megújulása. Egy felnőtt sincs soha a könyörgéseken Gyermekábránd marad, hogy a kaszák és kapák újra a szent falakhoz lesznek támasztva a nap feljöttére és leszállta után. A vallásos lélek többé-kevésbbé más utakon-módokon keresi szomjúságának kielégíttetését. De bizonyos, hogy csak a formákat, az ivóedényeket változtatja meg az átmeneti korban. Az új korsók bora, az új vedrek vize (szertartások, imaközösségek, bibliakörök, vasárnapi iskolák, templomi ünnepek) mindig az a bor és az a viz marad, amit a Jézus nyújtott. — Mit fog ma a gyermekeknek magyarázni a szerétéiről, Tanító Uram? — Olvassuk „Az új harang“ c. olvasmányt. — Nagyon helyes. Ugye az új harangot hiába húzták? Csak lengett, de nem zengett, mert elfelejtettek az érckebelbe szivet tenni ? És a nép nem ment a templomba ! De amikor a szivet belehelyezték, akkor sereglettek a hívek 1 — Igen. És a költőpap boldogan szőtte tovább siri álmait, mert próféciája mindig több gyülekezetben vált valóra: Harangoznak. Menjünk az istenházába! Óh hívek, jertek, jertek el! Egy jobb jövő elősejtelme csap meg, Ha sok nép együtt énekel. — Én • is hiszem, hogy anyaszentegyházunkba visszatér az első szeretet s ha rálépünk annak elhagyott útjaira, szép jövő áll a református Sión előtt. Most folytassuk ebben a reményben napi munkáinkat ! Isten velünk, Tanító Uram ! Kovács József. „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.“
