Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-05-20 / 20. szám
1923. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 79. oldal. ezt pontosan feltüntető könyv nem akadt kezembe. Miklós Ödönt is éri a vád, hogy a könnyebb, — ezúttal nagyon is könnyű végét fogta a dolognak, mikor egyszerűen átveszi egy életrajzi szótárnak önmaga által is „rövidnek és hiányosnak“ jelzett adatait, ahelyett, hogy ezeket levéltári kutatásai közben konfrontálta s helyesbítette volna. Ha M. Ö. a bécsi követjelentéseket csak futólag nézte volna is át, láthatta volna, hogy e követjelentések 1690 őszén nem H. Br. aláírásával jönnek többé Hágába (az utolsó H. Br. által aláirt jelentés 1690 aug. 20-án kelt) s ez mindenesetre felkelthette volna a gondolatot a kérdéses szótár adatainak helyessége iránt. Hamel Bruininx tényleg 1691 szeptember 30-án halt meg s halálára vonatkozólag a Rendek resolutióinak tömeghalmazában három határozatot is találhatott volna Miklós, t. i. az 1691 dec. 19; 1692 jan. 23; és 1692 márc. 4. keletű határozatokat. 3. Hop bécsi követsége. Miklós Ödönnek válaszában is közölt szavai: „így lett Hop Jakab H. Br. követtársa s előbb együttesen vezették az ügyeket, majd H. Br.-nak pár évvel később (1693) bekövetkezett halála után egyedül lett a bécsi követség feje“ — csak azt a gondolatot kelthetik az olvasóban, hogy Hop 1688 őszétől egész 1700-ig szakadatlanul Bécsben képviselte Németalföldet. Hogyan lehet ebből a mondatból még csak sejteni is, hogy Hop csak 9 hónapig volt Bécsben, nem működött H. Br.-szal együtt annak haláláig mint követtársa s nem halála után, hanem csak 7 évvel utóbb lett egyedül a bécsi követség feje. A dolgot lehetetlen máskép értelmezni, mint —■ ahogyan az írva van. Miklós Ödön mégis meghozza azt az áldozatot, hogy sajnálkozik, hogy ez a mondata „nem látszik elég világosnak, legalább is azok előtt, akik olyan körülményesen nem ismerik“, „de azt — mondja — szememre vetni, amiről nem Írtam, nem lehet“. Sajnálom, hogy az iróembernek ezt a súlyos áldozatát nem akceptálhatom, a mondat annyira világos, hogy másként magyarázni nem lehet. Nem engedi Miklós Ödön, ki magántanári dolgozatában más szóval, de ép ily kevésbbé félremagyarázhatóan (26. 1.) ugyanezt Írja: „H. Br. nem sokáig működött ott egyedül, a rendek Hop Jakab eddigi berlini követet Bécsbe áthelyezték .... Hop a rendek megbízásából hasonló magatartást tanúsított, viszont H. Br. is egészen haláláig(l 693), mint Hop követtársa Bécsben működött.“ Ezután a két egybehangzó idézet után lehet-e még állítani, hogy M. Ö. másként tudta a dolgot, mint ahogyan megírta. Hiszen arról, hogy meggyőződése szerint Hop 1688—1700-ig Bécsben működött, nemcsak ez a két idézet tanúskodik, hanem az a hypothesis is, melyre Fagelnak a Miklós Ö. által jelzett dilemmából — császári sürgetés H. Br. visszahívására s az érdemes diplomata dez avuálására való kiszabadulására felépített. Ennek semmi értelme sem volna, ha M. Ö. nem abban a tévedésben irta volna meg, hogy Hop Bécsben 1688 óta ugyanazt a szerepet töltötte, mint H. Br. Ép így nem volna értelme annak a történelmi tanúság levonásának, amit kis dolgozata végén vigasztalásképen felmutat: „Hiába akarta a bécsi udvar Hamel Bruininxot félretolni és Hop személyében egy vallási ügyekben indifferensen viselkedő diplomatát nyerni, a kísérlet nem sikerült, sem az új holland követ, sem a holland Rendek nem szüntették meg a kálvinista hitelvekből fakadó interventio politikájukat a bécsi udvar kedvéért“. (Hop Jakab 15—16. lap.) Miklós Ödön sikertelen kimagyarázási törekvéseiből mindenesetre megnyugvással látom, hogy az esetet ő is nagyon súlyosnak tartja s így nem ok nélkül volt, hogy tollat fogtam s erre a tévedésére, melyet íme ismételten elkövetett, rámutattam. Ténybeli téves állításra az előbbi s későbbi analog esetek teljes figyelmen kívül hagyásával levegőben lógó hypothesiseket építeni — íme konkrét példában illusztrálva, hogy hogyan nem szabad historikusnak eljárni. 4. Fagel Henrikre vonatkozó rektifikációmat megtalálhatta volna Miklós Ödön Jhr. Mr. Th. van Riemsdijk általa is idézett műve 12. lapján. A forrást azért nem közöltem, mert föltettem, hogy ez a könyv, melyre magántanári dolgozatának 16. lapján hivatkozik,* meg van birtokában s az olvasót holland, általa nem értett könyvcimekkel nem óhajtottam terhelni. Van Riems - dijk Fagel Henrikről világosan, mint Gáspár „féltestvéréről“ ir, de szolgálhatok közelebbi adatokkal is, amiket v. R. nem közöl. Fagel Henrik szül. 1617-ben, anyja volt Rosa Maria, Gáspár született 1629-ben, anyja volt van Biemont Beatrix. Henrik, a griffier, meghalt 1690 febr.-ban s őt követte a múlt rektifikálásomban említett Francois. Abból a körülményből, hogy a Fagel-család 125 évig tartotta kezében a griffieri hivatalt, szerintem az következik, hogy óvatosabbak legyünk a keresztnevek s a családi körülmények hánytorgatásánál, nehogy mint itt is történt, úgy egyik, mint másik irányban hibát kövessünk el. Ami cikkírónak azt a megjegyzését illeti, hogy nem tudja, hogy nem forog-e fenn az én részemről tévedés, mert ekkortájt már tudvalevőleg két griffier volt — magamat illetőleg megnyugtathatom, de sajnálatomra kénytelen vagyok egy újabb tévedését helyreigazítani. A két griffier intézményét, mely különben is csak 1685 óta állott fenn, — egyik volt Henrik, az apa, másik Francois, a fia, — éppen 1690-ben Henrik halála után megszüntették a Rendek s Francoist bízták meg az egész griffierség vezetésével. így is maradt a griffieri hivatal 1742-ig egy griffier kezében, mint ez van Riemsdijk M. Ö. által is idézett műve 13. lapján olvasható. Még csak egy szót a holland közönség számára irt ismertetésemről. Azt hiszem, mindenki természetesnek fogja találni, hogy Hollandiában oly közönség előtt, mely a kis füzetet nem tudja olvasni, — nem foglalkoztam a hibák felsorolásával, hanem csak arra a tényre óhajtottam az olvasók figyelmét ráterelni, hogy a magyar protestáns egyház mily hálával gondol minden jótéteményre, melyet Hollandia részéről a múltban élvezett s a jelenben élvez. Ebből azonban arra következtetni, mintha én szerző dolgozatával felfogás és részletek tekintetében azonosítanám magamat, ép oly téves volna, mint abból, hogy csak ezeket a könnyen demonstrálható tévedéseket mutattam fel, arra * Szerző ismételten hivatkozik magántanári dolgozatára s épen azért legyen szabad ebben a dolgozatban is nehány súlyosabb tévedésre rámutatni. A 14. lap szerint „a legelső kimutatható hirt a magyar vallásüldözésekről H. Br. intézte 1674 első felében a délhollandi zsinathoz“. A tény az, hogy H. Br. már 1672-ben ismételten ir a Rendeknek a Magyarországban folyó vallásüldözésekről. (1672 jan. 3, jan 7, febr. 14.) — Előszavában azt Írja, hogy a soproni „1681. évi XXV. t.-cikk, mint H. Br. kézirati jelentéseiből meggyőződtem, az ő közreműködése nélkül jött létre“. Ez túlságosan mereven van mondva, úgy hogy kétlem, vájjon M. Ö. H. Br. Sopronból irt leveleit s hat terjedelmes jelentését kellő figyelemmel olvasta-e. — Végre nein hallgathatok el egy bántó lapsust, mely különösen theol. magántanári dolgozatban nagyon kirí. M. Ö. a segély szót latinul következetesen subsid/ó-nak írja, úgy hogy még csak tévedésből sem fordul elő a helyes „subsidium. (12, 13, 44, 50, 51.11.)
