Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-04-15 / 15. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 15. szátn. Pápa, 1923 április 15. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .....—........-............................................................................... FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................—............................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Jfe FÓMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. S® □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Petőfi és Pápa. Irta: Kozma Andor. (Folytatás.) Az „Ideál“ cimü vers pedig, noha túláradoz benne az ifjú költőnek tengernyi érzelemtől feszülő szive és képzelete, akárhol vetjük is figyelmünket zengő szavainak bőségesen zuhogó sodrába, mindenütt magával ragad bennünket. Gyakorlottabb költőművész ezt a verset rövidebben, egységesebbé komponálta volna. Nekem mégis így tetszik jobban: őszintén, fiatalon, komponálatlanúl. A kritikusok azt szokták az ilyen vers hibájául felróni, hogy a részei jobbak, mint az egész. Én azonban annyiszor vagyok hálás az ilyen versért, ahány szép részlete van. És Petőfi pápai „Ideál“ versének csupa szép részlete van. Csak egy-kettőt hadd idézzek! „Messze messze szállnak érzeményim innen, Óh, a puszta föld! ez nem az én hazám; Itt a bús valónak hervatag körében Bájoló ajakkal édesen, szelíden Mi mosolygna rám ? Fenn, elérhetetlen égmagas tetőkön Isten szép alakkal rózsafényben ill. Mely után epedve küzd a hév indulat, Mely után e szívnek lobogása gyulád, Ott az ideál!“ Ezután a költő még hat szebbnél szebb strófában az ideálhoz szól, aki voltaképen az idealizmus, a magasztos világfelfogás szimbóluma. Az utolsó strófa, mely szinte Petőfi egész rövid, dicsőséges életének programmja, így zeng: „Vagy ha zárva tőled e világ határa, Óh, ha karjaimba jőnöd nem szabad, Ints, ragadj fel hozzád varázsló erővel, Ints, hagyj összeforrni fényed szépségével! — Nélküled, hajh! élnem kín és kárhozat,“ Nekünk nagyon kell szeretnünk ezt a verset! Mert ebben Petőfi már itt Pápán, a mi iskolánkban, mint szegény fiatal diák öntudatára jutott magasabbrendü géniuszának. Magasabb rendű géniusz csak az, mely az ideáloknak szenteli magát, azoknak él s ha kell, azokért hal meg. Aki csak szóval fogadkozik, esküdözik az ideáloknak, az persze nem igazi magasabb rendű géniusz. De Petőfi minden szavát mindig beváltotta, még élete árán is. Amit ő ebben a pápai diákköri „Ideál“ versében mondott, az nem volt pusztán szép költői frázis. Abból valóságos élet lett. Rövid, de dicső költői élet. És korai halál lett, de dicső hősi halál. Az ideál valóban intett Petőfinek és felragadta őt magához varázserővel. S ő valóban összeforrott az ideál fényének szépségével. Ne zavarjon bennünket, ha az esztétikusok Petőfinek diákköri ideálista verseire azt mondják, hogy azok Schiller hatása alatt keletkeztek. Ám legyen úgy. Én nagyrabecsűlöm Schiller költői ideálizmusát is, de azt tudom, hogy ő, bár a versek szerkezetében tökéletesebb volt, mint a fiatal pápai diák, akire hatott, olyan kitörő hévvel és erővel mégsem énekelt, mint ez. Az se tévesszen meg senkit, hogy maga Petőfi a pápai képzőtársulathoz a Pesti Divatlap útján intézett gúnyos köszönetében a „Tavasz“-ba felvett pápai verseit gyermekes rossz versekül szólja le. Ez csak olyan, mint amikor a szülő a maga fésületlen gyermekét csúnyának, rossznak mondja, de azért nagyon megharagudnék, ha mások mernék ugyanezt mondani az ő szép és jó kis fésületlenéről. Petőfi, aki kéthárom évvel előbb irta a „Tavasziban megjelent verseit, mintsem azok az ő előzetes tudta nélkül kiadattak, közben hamarosan elismert nagy költői rangra emelkedett. Már Vörösmarty, Bajza s jóformán minden pesti irodalmi kiválóság csodálattal s nagy várakozással figyelt rá. Nem csoda, ha benne diákköri verseinek váratlan felbukkanása a nagy nyilvánosság elé, azt az aggodalmat keltette, hogy azok tökéletlensége árthat az ő hírnevének. Minthogy pedig ő csak a leglegjellemesebb s legromlatlanabb szivű férfiú volt, de nem egyúttal a legjobb modorú is, hirtelenében „nagyot ütött botjával“ a saját pápai verseire. (Folyt, köv.) VEGYESEK. — Harangszentelés. A mezőkomáromi gyülekezet f. hó 8-án megindító és feledhetetlen ünnepség keretében avatta fel két új harangját. A felavató imát a zsúfolásig megtöltött templomban Medgyasszay Vince esperes mondotta, felemelve a lelkeket az Isten kegyelmének hálás átérzésére. Utána Vargha Kálmán egyházmegyei főjegyző hirdette az igét, a nap örömét és a szivek háláját foglalva össze mesterien a múlt színeiből szőtt csokorba. Délután templomi ünnepély
