Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-03-25 / 12. szám

1923. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 47. oldal. Petőfit. Mert mint kis diák én is itt kaptam meg első benyomásként az ő óriási költő-egyéniségének azt a képét, mely azóta nőtt bennem és velem; elevenebb lett új színekkel, teljesebb új vonásokkal, de alap­struktúrájában mégis a hü pápai kép maradt. Azt hoztam vissza. Vagyis: hazahoztam. Hálás vagyok érte a főiskola nagytiszteletű tanári karának, hogy ide hivott engem elmondani a mai pápai diáknemzedék előtt, amit én, a régi pápai diák, Petőfiről tudok, érzek és gondolok. Tudom róla azt, ami köztudomású. Hozzá érzem és gondolom azonban ehhez még azt is, amire Pető­finek pápai helyi hagyományoktól nem melegített álta­lános méltatói nem gondolnak, mikor a pápai adato­kat csak, mint érdekes életrajzi mozzanatokat, objektive kapcsolják a többihez. Nekünk, pápai diákoknak azon­ban okunk és jogunk van Petőfiről, a pápai diákról szubjektive is beszélni. Aminthogy joga van a család­tagnak, atyafinak, vagy jó barátnak a közélet bármely nagy emberéről a szubjektív szeretet hangján elmon­dani mindazt, amit ő a nagyember fejlődésére nézve a maga bizalmasabb megfigyelései alapján, a maga érzése szerint fontosnak vagy legalább is érdekesnek gondol. Én Petőfi pápai diákoskodását nemcsak érdekes­nek, hanem egész költői pályájára nézve döntő fontos­ságúnak is tartom. Mert ő Pápát nem bolyongó Ösz­tönének késztetésére kereste fel. Nem szeszélyből, nem találomra, nem azért jött ide, hogy innen hamarosan megint tovább álljon. Ő tudta atyafiától, Orlaí- Petricstől, hogy itt komoly múzsatemplom várja a tudásraszom­­jas ifjú lelkeket. Szerencsétlen katonai próbálkozásától megviselten, az a nemesebb öntudatra ébredése hozta őt ide, hogy ő csak tanult emberként találhatja meg méltó helyét, magasabbrendű hivatását e világban. E tudatosság alatt egyelőre csak homályos sejtelmül ott lappanghatott már a költői becsvágy is. Mert ő természeténél fogva nemcsak vándormadár volt, hanem dalosmadár is — és Pápát sejthette annak az ágnak, melyen végre megpihenhet, hogy majdan kedvére meg is szólalhasson. De mégha ez a rejtett lelki processzus, melyet nagyon valószínűnek tartok, csak az én utó­lagos visszakövetkeztető képzelésem volna, a valóság mégis az, hogy Petőfi csakugyan Pápán szólalt meg először, mint igazi költő. Mint olyan még kezdő, de már igazi költő, akiből a nagy költő lesz. (Folyt, köv.) Á pápai ref. egyházmegye lelkészértekezlete. — 1923 március 8. — , Az értekezlet tulajdonképeni célja volt meghall­gatni Sartorius Ernőt, a Kér. Ifjúsági Egyesületek világszövetségének titkárát, ki Megyercsy Béla magyar titkár kíséretében jött el közénk. Az értekezleten meg­jelent az egyházmegyének számos lelkésze, tanítója s néhány presbitere! Miért nem mindnyájan? — Áhí­tatot tartott Tóth Sándor lelkész, ki Neh. 2: 17 alap­ján beszélt: „jertek építsük meg Jeruzsálem kőfalát“. Beszédének magva az volt, hogy a református lelkész­nek ma építenie kell gyülekezetét, ezzel a ref. Siont. Tüzeket kell gyújtania híveinek és a ref. családok szivében: a hit szent tüzét és így építenie hazáját. Kis József esperes üdvözölvén Sartorius urat, Sartorius úr tartotta meg előadását, ismertetve az ifjúsági egye­sületek munkáját. Legelőször elismerését fejezi ki a magyar ifjúság értelmes és minden jóra alkalmas volta felett. De megállapítja, hogy ez az ifjúság el van ha­nyagolva, okát Ibsennel abban találja, hogy iskoláink a tudásra és nem a jellemképzésre törekednek. E hiányt pótolják az ifjúsági egyesületek. Ezek a jellemet ápol­ják a keresztyén ethika alapján. Ezt a célt szolgálja nagyszerű szervezete, mely minden nép és minden foglalkozás közt bevált. A munka alapja a Jézus Krisz­tus evangéliuma. Ebből áradnak ki az erők és ez szabja meg a munka irányát. A jellemképzés két fő­pillére : az önfegyelmezés és a felebaráti szeretet. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületben mindkét dolog gya­korlásának tág tere van. E munka főjellemvonása az önkéntesség. Minden tag hajlamai és vágyai, a neki adott talentomok mértéke szerint vesz részt a mun­kában, (nincs kényszer!) s így alkalma van talento­­mainak kifejlesztésére (pl. a társadalmi szolgálat te­rén): ezt pedig cselekszi azután önmagának megfe­­gyelmezésével. Ebből az önkéntességből és a Jézus Krisztussal való benső közösségből alakul ki azután a tag benső élete s így fejlődik jelleme. A munka kiterjed a test, szellem, lélek egész területére. Ez nem vonzerő akar lenni, sem engedmény vagy megalkuvás, hanem ezek mind megannyi munkamezők, munkaágak, amelyekben a jellem fejük sub specie aeternitatis (Pál ap. szavai szerint: „Minden a tiétek, ti pedig a Krisz­tuséi“). Azonban a jellemnevelés csak fél dolog lenne a felebaráti szeretet gyakorlása nélkül s ezt a célt szolgálja az Ifj. Egyesületek másik jellemvonása: min­den önkéntes tag egyúttal munkás tag. A Kér. Ifjúsági Egyesületek gyakorlati munkát végeznek: társadalmit, egyházit etc. Ez teszi őket aztán képessé arra, hogy megálljának a mindennapi élet sodrában is. Ifjúsági egyesületi tagok közül százan és százan lettek már városi és külmissziónáriusokká, sokan vezetnek vasár­napi iskolákat és tanítanak benne, sokan presbiterek, sokan lettek árvaházak vezetőivé, sokan vezetnek biblia­köröket, énekkarokat — az egyházzal kapcsolatban (Németország). Sőt példákat hoz fel Svájcból is, az ő hazájából. Ott a gyülekezetekben csaknem minden presbiter volt és jelenleg is ifjúsági egyesületi tag, sőt Svájcban a volt ifjúsági egyesületi tagok a községi és megyei életben is tevékeny részt vesznek. E munka az ifjúságból indul ki az egyházért. A legegészsége­sebb az, amikor a vezetés a laikusok kezében van, sőt amikor maguk az ifjak képesek vezetésre és nem a lelkész. Laikus nyelvét könnyebben megérti a laikus és ők sok oly szükségletet felfedeznek egymás közt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom