Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-25 / 12. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 12. szám Pápa, 1923 március 25. DUMNTDLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ...................................................... ................................................ FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- # FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. 5*® cd TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Ima 1923 március 15-én. A főiskola ünnepélyén elmondotta dr. Vass Vince. Örökkévaló Isten, kinek végtelen dicsőséged fénye keresztül ragyog évezredek sűrű ködtengerén, mélységes alázattal és a romok fölött is örvendező hálaadással borulunk le felséges színed előtt és köszönjük Néked, hogy a Te dicsőségednek nagyságát feltártad előttünk nemzetünk életében is. Sötét éjszakánkban csillagos égboltot ragyogtatsz felettünk, amelybe aranysugarakkal bele van szőve az egész magyar múlt s amely fölött ott teregeti halvány tejútleplét a magyar jövendő távoli sugárzása. Te vagy ott mindenütt, múltban és jövendőben. Az a sok égő csillag a múlt egén, az a tüzes meteor-hullás március 15-én a Te örök végzéseid égboltozatot áttörő valóra válása s az a sápadtan sugárzó tejút a Te örök igazságodnak felénk közelgő diadalfénye. Légy áldott, Atyánk, a múltért, amelyet adtál; légy áldott a jövendőért, amely felől megbizonyosítottál minket. És a jelenért? Óh, a jelenért is. Azt is Te akartad. Itt állunk Előtted a múltnak ragyogó, a jövendőnek reményt szóró égboltozata alatt. Itt állunk hajléktalanul, sötét, kietlen, hideg éjszakában. Kardunk eltörött, derekunk megrokkant, ruhánk beszennyeződött. Mocsárban fetrengünk, saját bűneink párolgó mocsarában. Bizonyára Te akartad azt, Atyánk, hogy a tékozló fiú élete mocsárba fulljon! Itt állunk Előtted; lábaink véresek, karjaink erőtlenek, szemeink elhomályosultak. Bizonyára Te akartad azt, Atyánk, hogy aki elfordul Tetőled, az ne lásson világosságot! Néha-néha azt hisszük, hogy látunk, néha-néha esztelen reménységgel tántorgunk valami lidércfény után ... azután újra elesünk, újra kétségbeesünk, még sötétebb éjszaka borul reánk, bűnös öngyilkolással még őrültebben marcangoljuk testünket és még mélyebbre temetkezünk a szennyes mocsárban. Bizonyára Te akartad azt, Atyánk, hogy a megkeményedett szív a bűnhődésben lágyuljon meg! Óh nem volna csoda, ha a szégyentől elhomályosulna a múlt ragyogó égboltja, nem volna csoda, ha elolvadna a jövendő tejútja és nem szórná felénk a reménysugarakat, nem dübörögtetné diadalmas égi seregeknek holtakat élőkké varázsló nehéz lépéseit! óh nem volna csoda! .. . Bizonyára Te akartad, Atyánk, hogy ez ne legyen így. Bizonyára Te akartad, hogy a tékozló fiú meglássa az atyai ház hívogató világosságát, megérezze az atyai szív várakozó, meleg szeretetét. Te kitárt karokkal keresel minket, mert atyai szivedben még mindig dicsőséges terveket melengetsz tékozló magyar fiaid számára. A Te végtelen irgalmad azért adta nekünk azt a napot, nemzeti múltúnk ragyogó egének legtündöklőbb darabját. A Te végtelen irgalmad azért adta nekünk ezt a napot, az emlékezés napját. A Te végtelen irgalmad azért tárja ki ma előttünk a múlt egének aranyajtóit, hogy könnytől fátyolozott szemeink megnyíljanak és szivárványt lássanak. A Te végtelen irgalmad azért árasztja ma alá szennyes ruhánkra, tépett testünkre annak a napnak sugárözönét, hogy lássuk a Te örök terveidnek diadalát és Benned bízva felemelkedjünk. ÓH könyörgést meghallgató édes Atyánk, könyörgünk hozzád, hadd fürödjünk meg ma ennek a napnak sugártengerében. A mi sötétséghez szokott szemünk hadd edződjék bele a világosság látásába, hadd lássuk meg eleinket új életre kelni, - hadd tanuljunk meg tőlük élni akarni, élni tudni, egybeszerkeszteni azt, amit Te egynek teremtettél, feltámadni és örvendezni. Óh hadd álljon meg most tekintetünk e fényes égdarabnak azon az öröktüzű csillagán, amelyik ama meteorhulláskor a szférák zenéjének csodás harmóniáját hozta le mi közénk a Te egeidből; óh hadd fusson ma újra végig a magyar égen és égesse bele minden magyar szívbe ez égi szimfónia felséges tenorját: „Talpra magyar!“ Késői és korcs testvérei e fényes csillagnak, sápadt tüzű mécsvilágai a magyar éjszakának, mi, a jelen jövendője, óh hadd értsük meg őt, akit nekünk adtál, itt neveltél a mi hajlékunkban, itt gyújtottál meg és innét indítottál el a magyar égbolt átvilágítására. Ó hadd álljunk meg előtte, a ragyogó magyar ég legragyogóbb csillaga előtt s lázasan égő tekintetében hadd lássunk meg Téged, aki lelkednek legnagyobb izzó parazsát helyezted bele az ő szivébe s aki által prófétáltad közöttünk a tiszta hazaszeretet és az egyenes szív mindent legyőző hatalmát! Óh prófétálj általa ma is, Atyánk, és rázz fel minket mély és gyötrő álmunkból, tehetetlen kábult-
