Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-18 / 11. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1923 március 18. DDMNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ....................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .....................................-............... .........................-..................— FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÓMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®í© a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Megnyitó-beszéd. A főiskola Petőfi-ünnepélyén elmondotta Németh István püspök. Mikor először tettem meg az utat Pápáról Somogyba Tihanyon át, az akkori boldog idők jó szokása szerint az apostolok lovain, a mostaninál akkor még valamivel nagyobb kiterjedésű és talán kissé szebb Bakonyban, semmi sem ragadta meg úgy a figyelmemet, mint Szentgálon túl, nem messze a falu alsó végétől, egy hatalmas sziklatömb közepéből kinőtt erőteljes, gazdag lombozatu fa. Hányszor tombolt e fölött a fa fölött kegyetlen nagy vihar, hányszor sodorták le leveleit, tördelték meg ágait orkánszeröen dühöngő szelek, de ez az elemek'minden csatájából diadalmasan került ki. Mekkora életerőnek, mily dacos élniakarásnak kellett munkálni ebben a közönséges fában, hogy ily kedvezőtlen talajban és környezetben nemcsak megmaradni, hanem növekedni is tudott. Ha ily szívós volna minden magyar emberben, a magyar nemzet minden fiában az életerő, ily eltökélt az élniakarás; ha, miután kitombolta magát a nemzeti legszentebb javakat pusztító dühöngő őrület, egyetlen egy szent cél szolgálatába bírná állítani összes erőit, minden képességét és idejét, hogy belső jólétet biztosító nemzeti alkotásokkal tegye az ellenállásra képessé életét, tiszteletreméltóbbá hazafiasságát; ha a vallás magasztos légkörében megszentelődve mélyítené hitéletének gyökereit az isteni kegyelem dúsgazdag talajába, hogy nemzeti életéből kisarjadzó tiszta erkölcsi igazságokra alapozza állami életét, egy kézmozdulatra átalakulna a nemzet egész gondolatvilága, szellemi életének egész arculata. Üdítő harmatként szállna a Ielkekre a tetté vált férfias elhatározás megdicsőítő fénysugara, szenvedők sóhajtásai helyett a jól végzett honmentő munka boldogító örömétől repeső szivek szent zsolozsmája szállna az ég felé, mely meghatódban zengené Isten segítő kegyelmének hatalmát minden magasztaló szónál. Mindez pedig nem puszta képzelődés, nem üres álomkép, hanem csakhamar kézzelfogható valóság, ha Isten is úgy akarja, mint ahogy imádkozunk és küzdünk érte szivünk buzgó lángolásával és lelkesedésével mi. Már pedig nekem, mélyen tisztelt közönség ! éltető szent hitem és semmi körülmények között nem ingadozó meggyőződésem, hogy a mi Istenünk ezt valóban akarja. Mert különben miért adott volna nekünk kibeszélhetetlen örök bölcsessége magasztos hivatást itt, ezen a. földön, melyen maradandó államot csak mi tudtunk alkotni és fenntartani Istennek rendelése szerint, hogy éljünk itt olyan független magyar nemzeti életet, mely sajátosságánál s hatalmas szellemi erejénél fogva örökértékü tényezővé lett az emberiség fejlődéstörténetében? Miért rendelt volna ennek a hazának és nemzetnek élére olyan vezéreket, akik egyenlő szellemerkölcsi értéket képviselnek a legelsőrendű világtöríéneti alakokkal, akik e szent hazáért küzdve, harcoltak az egész emberi nem legdrágább kincseiért. Miért küldötte volna hozzánk elválasztott prófétáit, az örök dicsőség káprázatos fényével tündöklő nagy költőinkben, akik közül „mindegyik az istenség szent levele volt, amelyet magas kegyében küldött le hozzánk, amelyben örök igazságát saját kezével irta meg“? Miért küldötte volna hozzánk azt a legendás fénnyel ragyogó páratlan csillagot, akitől nyert pompát, szint a nemzeti teremtő géniusz elbájoló megnyilatkozása, aki úgy hordott szivében minden magasztos eszmét, szent nemzeti érzést, mint vállán a koronás király tündöklő biborpalástját. Mindezekben a tényekben az életünket biztosító isteni akaratnak látom én mindennél ékesebben szóló bizonyságait. Rajtunk tehát a sor, hogy megragadjuk és felhasználjuk, amit e tényekben nyújtott felénk az isteni szerető jóság. Igaz ugyan, hogy a Góg és Mágóg hadával szövetkezett emberi gazság, vak gyűlölet és szédületes tudatlanság csaknem gyökerestől kitépte nemzeti életünknek fáját és törzsnek is beillő leghatalmasabb ágát ocsmány bűn gáládul törte le. De ha van bennünk a pokol minden szörnyetegével szembeszállni kész elszántság és bátorság, az egyesek nemzeti szent cél megvalósítására irányuló törekvésben, megalkuvást, ingadozást nem tűrő kitartás: régi nagyságunk és dicsőségünk fénye újra felragyog. Felragyog akkor, ha ezt a mai emlékünnepet úgy üljük meg, hogy annak nemesítő hatása állandóan érvényesüljön a magyar nemzeti nagy erények kultuszával telített egész életünkben. Erre kötelez is bennünket ez a mai emlékünnep; mert ez az ünnep a mi főiskolánknak sokkal több joggal ünnepe, mint egyéb másoknak. Tökéletes igaza volt ugyanis Szávay Gyulának akkor, mikor azt mondotta, hogy Petőfit költői útjára Pápa
