Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-12-23 / 51-52. szám

206. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. í 923. Az előbbinek Tegmeyer, az utóbbinak Meyer lelké­szek a vezetői. Boldog vagyok, hogy ilyen nagy hitt! lelkipásztorokat ismerhettem meg. Este Bethel nagyon érdekes. Bethelt köröskörül erdő, fenyves borította hegyek veszik körül. Egy völgy­ben épült. Amikor a nap letűnik az égről, kigyulnak a lámpák, elcsendesül a táj, megszólalnak a vadász­kürtök és zeng-zeng hálaének az egek urához — visszhangozzák a hegyek minden oldalról: „Te ben­ned bíztunk eleitől fogva“, vagy az itt is igen kedves éneket „Az Isten a mi reménységünk“ . . . Azután teljesen elcsendesül minden, csak egy-egy lámpa hal­vány fénye világít bele az éjszakába minden egyes házból, jelezvén, hogy egy gondos diakónus ébren van és őrködik. Minden reggel áhítattal kezdődik és minden este azzal végződik. Ez így van minden házban, minden családnál Bethelben. Dacára annak, hogy minden egyes háznak a vezetése a házi szülők kezébe van letéve, mégis meg van minden háznak a gondozó lelkésze, aki felkeresi hetenként betegjeit. Bethelben töltött időmnek egy része „Tannen­waldban“ telt el, ahol 15—20 éves ifjak vannak. Ezek az ifjak nem testi, de lelki betegek. Én majdnem min­dig az ifjakkal voltam együtt és mint egy villogó szemű saskeselyü, ahogy berepüli fészke tájékát, úgy kellett őrködnöm a gyönyörű fenyveserdőben sétáló if jakra, hogy saskeselyüként ők is el ne tűnjenek. Mivel sokat együtt voltam ezekkel az ifjakkal, így volt többször alkalmam bepillantani keserű, sötét, ifjú éle­tekbe, ahol ronccsá zúzta a lelket a bűn és mig nem volt köze ennek a léleknek az ifjak igazi jó vezéré­hez. Ezek az ifjak vagy a szülők akarata, vagy az állami törvények kényszere útján jutottak ide. Azon­ban az evangélium minden nemzet életében egyfor­mán tud formáló erő lenni. Hányszor hallgattam itt sirva panaszkodó ifjak keserű, sötét múltjuknak fáj­laló, bűnbánó panaszát, hányszor fordult hozzám egy tiszta arcú ifjú — társai előtt az esti virágszirom mód­jára becsukta lelkét —, hogy beszélhessen nékem gonosz tettéről akadozva, fájón és hogy elmond­hassa nékem azt, amit ő már látott és hallott, amit ő már érzett Krisztus keresztjének tiszta fehérré mosó véréről. Láttam életében nőni a Krisztust. Hogy tudott ez az ifjú imádkozni, gyönyörű volt lelkét látni. Az ilyen javító-intézet nem csupán börtön, de dicső célja is van és az eredmény igen nagy százalékban nem látszólagos, mint a másfajta javító-intézetekben. A legpontosabb kötelességteljesítes, mindig elöl­járó példaadás, a legszigorúbb fegyelem, nemes szóra­kozás, munka, biblia mindez az ifjaknak újjáterem­­tése érdekében állt. Meg kell említenem a házi szülő­ket is, akiknek élete, hite, csodás gondossága, pontos kötelességíudása mindenki előtt imponált. Ha minden gyülekezetnek csak néhány ilyen famíliája volna is, akkor Sionunk küzdő őrállói Isten országát csodásán mélyítve szélesíthetnék. „Eben-Ézert“ említem még (I, Sam. 712.). Soha nem láttam még ilyen tehetetlen nyomorúságot, mint ebben a házban. Itt láttam meg igazán, mekkora a bűn. Nyomorúlt test, béna karok, természetellenes arc ; beszélni nem tud igen sok, csak egy hangot tud adni, sir, vagy oktalan állatként öntudatlanul kiabál, vagy nevet. Az Isten képére teremtett emberi arc állativá lesz a bűn kezében. Ezeknek a betegeknek az ápolása más türelmet, más szeretetet kíván, mint a fent emlí­tett ifjaké. Hogy egy ilyen hatalmas intézmény létesülhetett és fent tud állni ma is, amikor a valamikor erős, hatalmas német birodalom recseg-ropog, annak a kulcsa Istennek az egyes emberek életében csodásán megmutatott kegyelme. Én úgy gondolom, hogy minden országban várakoznak ilyen szerencsétlen betegek Jerichó kapui­nál, hogy oda kiálthassák: „Dávidnak fia, könyörülj rajtam“. Ami egyik országban jó, nem mindig jó a másikban, de azt gondolom, hogy minden magyar protestáns gyülekezetben elérkezik az az idő, amikor a Silások, az Aquiüák és Priscillák, a diakónusok és diakonisszák gárdája áll a gyülekezet apostola mellett mintegy szent sereg, hogy harcoljanak a kereszt szent diadaláért. Bázel, 1923 október 20. Csizmadia Dániel. VEGYESEK. Olvasóinknak és munkatársainknak Istentől gazdagon megáldott karácsonyi ünnepeket kívánunk! — Személyi hír. Püspök úr f. hó 15-én Buda­pesten járt, ahol részt vett a konventi elnöki tanács gyűlésén, amelyen az elemi- és középiskolák ügyében voltak fontos tárgyalások. 16-án a nógrádverőczei gyülekezetét látogatta meg, ahol igyekezett a felzakla­tott kedélyeket lecsillapítani. 17—18-án Pápán tartóz­kodott, ahol a lelkészképesítő vizsgán és az érettségin elnökölt. — Good James J. theologiánk tiszteletbeli tanára 1923 december 31-én lép be 75-ik életévébe, ez alka­lomból nagyszámú tisztelői meleg ünneplésben része­sítik magyar református egyházunknak éveiben előre haladt, de lelkében teljesen friss, vállalkozó szellemű barátját. Az Amerikában tanuló magyar diákok album­mal lepik meg, melyben összegyűjtötték Good úr magyarországi barátainak és azon helyeknek a fény­képeit, ahol Good úr nálunk jártakor megfordult. A nevezetes évforduló alkalmából mi is szívből jövő jókivánatainkat fejezzük ki theologiánk legifjabb taná­rának. A jó Isten tartsa meg még sokáig, hogy sze­rethesse továbbra is ezt a sok szenvedésen keresztül

Next

/
Oldalképek
Tartalom