Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-12-16 / 50. szám

1923.

BELMÍSSZIÓ.

63. oldal.

ban arra, hogy Jézus nem egy kis körért, nem néhány emberért szenvedett kereszthaláít, de annak áldásaiban részeltetni akar mindeneket s akik részesültek ebben az áldásban, azok felelőséggel tartoznak másokért is. Éreztessük velük, hogy a bibliakör nem cél, hanem eszköz. Magában véve semmit se ér egy csoport, ha saját érdekeit nem rendeli alá a nagy egész munka érdekeinek. A legmélyebb hit és ragaszkodás se ér semmit, ha nem nyilvánul meg munkás életben, áldozatos cselekedetekben. Meg kell szerettetni velük azt az egyházat, mely elviszi hozzájuk a íegértékesebbet, amit az emberi lélek találhat a földön: Isten igéjét. A munkára nevelés s majd a munkába állítás megvédi a kört a fanatizmus és a különcködés veszedelmétől. A keresztyén élei legjobb discíplinája a munka A munkában elmélyül a lélek, a munka kisértéseiben megismeri és megpróbálja önmagát, levetkőzi esetleges féiszeg szokásait, tágabb szívre, szélesebb látókörre, nagyobb alkalmazkodó képességre, simulékonvabb módszerre tesz szert. Alázatos lesz, mert látja erőtlenségét. A szekíárius kilengések ellen is a legjobb fegyver tehát a munkába állítás. Amelyik í energia megtalálja a maga helyét az egyházban, az nem keres más elhelyezkedést. Az olyan közösség, amely testvéri szeretettel hiv mindenkit, amelynek az a célja, hogy másokat szolgáljon s melyben megnyílnak a szemek a szolgálat nagy feladatai előtt, valósággal hadat izén minden önzésnek és zárkózottságnak. Bizony számos tapasztalat tanúsítja már, hogy a bibliakör a szive, a íélkiismerete lesz a gyülekezetnek.

Azután a hitélet kialakulásánál és fejlődésénél olyan közel van a lelkész a hívekhez, mint az édes anya kis gyermekéhez. Nyesegetheti, védheti, gondozhatja, ápolhatja a hitet és megóvhatja annak növekvő fáját attól, hogy vadhajtások szívják el nedvét. Tartsa szem előtt a hitvallásos könyveket, egy-egy kérdéssel kapcsolatban ismertesse egyházunk álláspontját és törje össze a szektárius nézeteket. De két dologra vigyázzon. Az egyik az, hogy többet ne romboljon, mint kellene, a másik pedig, hogy a hívekbe az a tudat ne keletkezzék, hogy a hitvallásos könyvek ismerete, vagy bizonyos igazságok megértése pótolhatja a személyes hitet és nekik nem kell már fáradniok ugyanazon igazság, ugyanazon hitvallás megszerzéséért. Ne romboljuk le pi. az adventizmus Krisztus válását annyira, hogy a hívek előtt elhomályosuljon az, hogy mi is várjűk az Urat. Ne cáfolgassuk a metodizmus megtérés tanát úgy, hogy elfeledkezzünk ! a magunk megtéréséről. Negatívumot csak akkor adjunk, ha pozitívumot is tudunk adni. Elég sok olyan egyháztagunk van már, aki nagyon jól tudja, hogy mit nem hisz. Neveljünk olyanokat, akik tudják, hogy mit hisznek. Viszont itt meg ne ápoljuk azt a meggyőződést, hogy aki nem érti meg, nem tanulja meg és nem akarja elhinni, az nem jó református, hanem azt, hogy aki nem sajátítja el lelkileg, aki nem éli át, nem vallja, mint tapasztalatokon alapuló meggyőző- !

dését, az hiába tudja kívülről, mégse nevezhető református hitvallónak. Nekünk tudnunk kell, hogy az egyház hitvallása arra való, hogy mutassa az irányt és fegyelmezzen minket a kilengések ellen, de arra is, hogy a kijelentés tanulmányozása és az azáltal irányított gyakorlati keresztyén élet folyamán örvendezve kiálthassunk fel, hogy a mienk, a mi személyes élményeinken keresztül leszürődött saját hitvallásunk az, amit őseink vallottak. Óh, ha a hitvallás akármelyik tételénél felvetnénk magunkban és híveink között azt a kérdést, hogy valljuk-e hát azt csakugyan, személyes, tapasztalati, a szivünk mélyében gyökerező bizonyosságunk van-e hát, akkor megrendülve vallanánk be, hogy még nagyon sokat kell kérnünk az isteni kegyelemből. A bibliakörökben erre is szolgál a hitvallásos könyvek egyes részeinek bemutatása, vagy egy-egy alkalmas bibliai szöveg kapcsán a Heidelberg! Káté vonatkozó kérdése fölött való elmélkedés. Ezzel folytonosan ellenőrizhetjük magunkat, hogy hol tartunk, messze van-e még a cél, nem tévelyedtünk-e el és mit kel! tennünk. A hitvallás agenda, azaz tennivalók gyűjteménye. Boldogok azok, akiknek ilyen kincsük a hitvallás.

Van még egy negyedik ellenvetés is, amelyik azonban bentfoglaltatik a harmadikban. Ez így hangzik : A bibliakörök nem a templomban tartják összejöveteleiket, aminek az lesz a következménye, hogy tagjai elidegenednek a templomtól, többre becsülik a nyilvános istenitiszteletnél a maguk intim kis körét. Tiszteletreméltó aggodalom, de — különösen, hogy ha a fentebb említett szempontokat figyelembe veszszük — teljesen nélkülözi a vallásos élet psychologiájának ismeretét. Ugyanez áll arra a többször hangoztatott érvre is, hogy a vallásos irodalom, bibliai útmutatók és elmélkedések olvasása pótolni akarja, vagy fogja a templomi igehirdetést. A tapasztalat minden kétségen felül azt igazolja, hogy azoknak, akik közelebbről megismerkedtek Isten igéjével, felébred a szomjúságuk és vágyakoznak még nagyobb világosság után. Ehhez járul az, hogy az ige mindig több visszhangot talál szivükben, minek folytán kezdenek aktív részt venni az istenitiszteleteken : tudják, miért vannak a templomban. Olyanok, akik azelőtt nem jártak a templomba, minekutána a bibliakör családias légkörében megismerték, hogy miről van szó, egyetlen egy alkalmat se mulasztanának el, hogy hallgassák az igét és jelen legyenek a gyülekezetben és azt, amit azelőtt unalmasnak tartottak, most a legéberebb figyelemmel hallgatják végig. Minden bibliakört vezető lelkipásztor megerősítheti ezt. Tudok olyan esetet is, hogy vasárnap délután senki sincs más a templomban, csak a bibliakörök tagjai. Ezért bátran megállapíthatjuk, hogy a bibliakör valósággal templomvédelmi alakulat s igy azok, akik aggódnak az üres templomok miatt, nem tehetnek okosabbat, mint hogy bibliakört alakítanak.