Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-12-02 / 48. szám
56. oldal. BELMISSZ1Ö. 1923. mozdulnak a vizek. Ösztönzi, ingerli őket. Beviszi a közfelfogásba, hogy nem divat biblia nélkül élni. Új levegőt hoznak tehát a bibliakörök s előkészítői lesznek egy jobb jövendőnek. Az egyház külső egységébe beleépül a lelki egység, amely nagyobb hatalom, mint a legtökéletesebben kiépített külső egység. Ebben a leiki egységben munkás hatalom lesz az egymásért, a testvérgyülekezetekért és a közös egyházi intézményekért való felelősség, mert a szeretet kitágítja a látókört. A családi érzület túllépi a kör határait, azután a gyülekezetét is és kezd épülni a magyar ref. egyház oly nagyon nélkülözött lelki egysége. Múltúnkból. Az egyházi szolgák nem tartoznak az isten igéje megutálóinak szolgálatára lenni. „Valamint semmi egyessége nincs a világosságnak a setétséggel, a hívőnek a hitetlennel*5 1 Kor. 10. 11. 2 Kor. 6.: úgy nem akarjuk, hogy az egyházi szolgák megjelenjenek a gonoszok és szininutatók szent szertartásánál és temetésénél, mert meg van írva: hadd temessék el a halottak az ő halottaikat.“ És valakik a tudomány lényegét, alapját, az Isten igéjét megvetik és nem hallgatják, azoknak sem a sakramentumok kiszolgáltatását, sem az esketési szertartással való szolgálatot meg nem engedjük; amint mondaíik: „Ne adjátok azt, atni szent, az ebeknek“. „Ha valaki titeket be nem fogad, menjetek ki.“ Máté 7. 10. Debreczeni Zsinat (1567.) LIV. cikk. Tudakozzátok az írásokat! Dec. 2. Máté22i-15. Legyünk készen az Úrral való találkozásra. U. é. 1315. R. 1085.6. „ 3. Ézsaiás9t-7. jön a rni vezérünk. U. é. 136 e. R. 113 7. „ 4. Ézsaiás 53. Akiről próféták szólották. U. é. 160 v R. 137 6. „ 5. Péld. 20. Tartóztassátok meg magatokat, mert az Urat várjuk. U. é. XXXIV. B. R. 6 vers. * 6. Péld. 21. Bizd az Urra a te utaidat. U. é. XXXIV. 7. R. 8 vers. „ 7. Kir.21 !-24. A mi felebarátainkat szeressük, mint magunkat. U. é. i065. R. 813. Vasárnapi iskolai lecke. Zsolt. XLVI. 1—12. v. Aranymondás: .Isten a mi oltalmunk és erősségünk, igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Zsolt. XLVI 2. A zsoltár Isten védő hatalmának dicsőítése. Károm részre oszthatjuk: 1—4. v. a veszedelmekre, amelyek fenyegetnek, 5—8. v.raz Úr csodás hatalmára, amely megszabadít, s az Úr dicsőségére 9—12. v.... Lehetséges, hogy arra a nagy szabadításra céloz, melylyel Isten Ezekiás idejében megtartotta választott népét. Ismertessük Ézs. XXXVI—XXXVII. alapján a veszedelmet s abból való szabadulást. A zsoltár Istent oltalomnak és segítségnek nevezi. Biztos erősség, akire mindig lehet számítani s építeni. Az erősséget sziklára építik. Isten ilyen soha meg nem ingó szikla. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omland na k is a tenger közepébe. A szilárdnak és biztosnak hitt föld_ is megmozdulhat, a hegyek is összeomolhatnak, Ő azonban rendíthetetlenül áll. Mily rettentő látvány lehet a föld megingása, mily ijesztő a hegyek összeomlása! Mily felemelő, hogy az Isten rendíthetetlen! Zúghatnak, tajtékozhatnak a tenger hullámai. Szóljunk a tengeri viharok félelmességéről, s a hullámokat megtörő szikla mozdíthatatlanságáról. A keresztyénség története és a mi magyar Sionunk is sok ilyen föld megmozdulásról s hullámok felzúdulásáról tud. Mik voltak e hullámok? Hogyan mozdult meg a föld ? Miken törtek meg a habok ? Ismertessük az üldözéseket az első keresztyének életében. Szóljunk a börtönben és gályákon sínylődő őseinkről. Beszéljünk arról is, hogy ta misszionáriusoknak ma is sok akadállyal kell megküzdeniök, említsünk fel közülök néhányat. A veszedelmek között az Úr mindig megmutatja csodás erejét (5—8). Segítsége mindig véget vet a nyomorúságnak, eloszlatja a setétséget ás bánatot. Az Úr ott van övéi között virradatkor és alkonyaikor egyaránt , . . Ha kiereszti hangját, megszeppen a föld. Az Úr szava előtt minden hang elnémul. Említsük meg, Jézus szavára, mint csendesedik le a háborgó tenger. Nincs hatalom, mely ellen tudna állni az isten igéjének. Hozzunk fel példákat a Bibliából és életünkből. Az Úrral együtt lenni oly várhoz hasonlít, amelyben a források árja van. Az ellenség mindig előbb a forrásokat zárja el a vártól. Jézus az a forrás, aki az élővíznek bőséges áldását adja. A zsoltár az Úr dicsőítésére szólítja fel az embereket a 9—12. v.-ben. Jöjjetek és lássátok az Úr tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön. Az Úr azzal jutalmazza meg a hitet, hogy megszabadít. Hadat némit el, .. . ivet tör, kopjál ront, hadiszekereket éget el. Ezekiás idejében ilyen csodásán mutatta meg szabadítását, midőn Sanherib elvonult Jeruzsálem alól. A béke nagyobb mint az erőszak! Ha háborúban, veszélyben számíthatunk támogatására, mennyivel inkább békében. Az Úr itt is velünk van ! Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Az ember oly igen hajlandó a dicsekedésre. Isten az alázatosság és imádat csendes szavát kívánja hallani az embertől. Csendességben legyetek. így ismerhetők meg Istennek csodás útjai továbbra is és így kél magaszíalás az ajkakon. Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. Istennek csodálatosak a szabadításai, de legcsodálatosabb mégis az, amit szent Fia által eszközölt. Jézus az összes népeknek szabadulást hozott s ezért az összes nemzeteknek, — még a vadaknak is — magasztalásra nyílnak ajkai. Ez a zsoltár az Úrba veteti igaz hitet és az ezáltal támadt szabadulást mutatja fel, hogy azután magasztalásra nyiijanak fel az ajkak. Érezted-e már az Úr szabadítását? Magasztalod-e ezért az Urat? Tettél-e már valamit azért, hogy mások is magasztalják az Istent? Megjelent! FORGÁCS GYULA Megjelent! Agenda és Konfirmációi Káté cimü könyve. A 164 oldalas könyv ára 3240 K. Portóra 320 K csatolandó. Egyházaknak 10 példánynál portómentesen. 10—25 példánynál portómentesen és 10°/o engedménnyel. 25—50 „ , 15% 50—100 „ „ 20% 100 példányon felül „ 25% „ küldjük. Megrendelhető a Magyar Traktátu TáríaaágBál, Tahitótfalu.