Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-11 / 45. szám
1923. BELMISSZIÓ. 43. oldal. mint végzett theológus töltött egy évet Labadie ottani ^elkészkedése idején. Harmonikus keresztyén jellem, aki munkájával bebizonyította, hogy az ébredés nem szükségképen föld rengéssel és túlzásokkal jár. Nagyon jól tudta, hogy a bibliakör régi református gyakorlat. Látta ezt Genfben és ismerte a hollandiai gyakorlatot is. Az se volt előtte ismeretlen, ami a Rajna mentén Undereyk hatása alatt történt. Mint hollandiai elődei, mint Undereyk és követői, Spener is abban különbözött Labadietól, hogy semmi szeparatisztikus törekvés nem volt benne. Tisztán gyülekezeti lelkigondozó motívumok vezették. Mint frankfurti lelkész 1669-ben egyik prédikációjában ajánlotta, hogy a jó barátok építő magán összejöveteleket tartsanak. Ekkor még nem gondolt arra, hogy ezeket a lelkész vezesse. A következő évben barátai felkérték, hogy tartson ilyen összejöveteleket. Tartott is hetenként kettőt saját dolgozó szobájában. Tapasztalatai alapján az 1675-ben megjelent Pia Desideriájában már elengedhetetlennek tartja a lelkész vezetését, hogy az összejövetelek megóvassanak a szeparáció és a tévtanok veszedelmétől is, gyanújától is. Ezeken az összejöveteleken valami építő könyvből olvasott fel, vagy megbeszélte a résztvevőkkel egyik-másik prédikációját. Csak 1675-től kezdve tárgyalt bibliai könyveket. Az összejövetelek úgy folytak le, mint a ref. gyakorlatok: összefüggő irásrészt olvasott fel Spener, azután megmagyarázta versről-versre s a többi jelenlevő is elmondhatta a maga véleményét. A zárszó mindig Speneré volt. A megbeszélésekben a gyakorlati alkalmazásra fektették a súlyt; nem száraz okoskodás, vagy tétlen szentimentálismus, hanem a gyakorlati élet kötelességei adták a problémákat. Az erős látogatottság miatt később a templomba helyezte át (1682). Itt azután gyakorlati bibliámagyarázatokat tartott azoknak, akik az irás ismeretében el akartak mélyülni. Hogy felfogását jobban megismerjük, lássunk néhány gondolatot a Pia Desideriából: „Először is szélesebb körökben el kell terjeszteni az Isten igéjét, mert az egyház számára ez a tulajdonképeni életforrás. A nyilvános prédikációk nem elégségesek, csak kevés textusról prédikálunk és az irás legnagyobb részét mellőzzük. Ennek következtében nem lenne-e jó visszaállítani az apostoli kor összejöveteleit, hogy a nyilvános istenitiszteletek mellett legyenek kölcsönösen építő összejövetelek is a lelkész vezetése alatt és mindazok, akiknek van valami ismeretük, vagy sajátos adományuk, elmondhatnák gondolataikat, még kételyeiket is és tanulnának hittestvéreiktől és a vezető lelkésztől ? Jól vezetve és a tiszta építés kereteiben megtartva ezek az összejövetelek lelkész és hívei között kölcsönös vonzalmat, intimebb kapcsolatot teremtenének; a lelkész megtanulná jobban ismerni hallgatói szükségleteit, a gyülekezet tagjai pedig nagyobb ismeretet szereznének az írásban és igy készebbek volnának arra, hogy saját gyermekeiket és családjuk tagjait janítsák". Spener kezdeményezése nyomán az u. n. konventikulumok gyorsan és széles körben elterjedtek. Nagyban hozzájárult az elterjedéshez Francke és Constein báró lelkes és kitartó tevékenysége. Constein bibliaterjesztési vállalata, amely legrégibb a maga nemében, kinyomatta és olcsón terjesztette a szentirást s rövid idő alatt 100-ezer újtestámentum és 40-ezer teljes biblia fogyott el. Természetesen nem maradtak el a túlzások se, amelyek a miszticizmus tarka virágait plántálták bele az eredetileg a szubjektivizmus és objektivizmus találkozó pontján felépülő mozgalomba. Azért mondjuk, hogy természetesen, mert minden mozgalom ki van téve annak, hogy az epigonok kezében megszegényedik. Spener és Francke kevés lelki utódot hagytak hátra, ellenben annál több utánzót. Mint minden utánzó, ezek is a külsőségekre fektették a súlyt, s nem egyszer éppen a tévedéseket és a nagyon is egyéni vonásokat akarták utánozni s így általánosítani. Az eredmény képmutatók és álszenteskedők produkálása lett, akikből az üldözés és megvetés néhány rajongót emelt ki. Ott azonban, ahol az egyház vezetői megértették Spener és Francke törekvéseit és előítéleteikkel nem izolálták a mozgalmat tudatlan utánzók hívatlan tömegére, végtelen nagy áldás fakadt a munkából. így történt ez Würtembergben, ahol a pietizmus végig meg tudta őrizni egyházi jellegét. Itt a vezetést a lelkészek tartották kezükben és a gyülekezetek minden rétege látogatta az órákat. A tübingai theológia professzorai több lelkésznemzedéket neveltek erre a munkára. Múltúnkból. Az egyházi fegyelemről. Minden józan ember belátja azt, hogy ez menynyire szükséges az egyházban, mert az egyház egysége azon Összetársulásban áll, mely a Krisztus mint egy fő alatt, ugyanazon evangyéliom, ugyanazon egyházi szolgálat és szilárd igazsággal van egybekapcsolva, melynek engedelmeskednünk kell ama mondat szerint: „Aki titeket hallgat, engem hallgat“, hogy megmaradjon a hitnek egysége, a sákramentomokkal való élés és az evangyéliomban parancsolt fegyelem. Mert amint Cyprián tanítja, azon egyedüli fegyelem — amellyel a bűnök a felebarátok hasznára, nyilvánosan vagy magánlag meggátoltatnak, köttetnek és büntettetnek, melyet követni üdvösnek, elhanyagolni halálosnak ismerünk —, abban áll, amit Pál apostol Timotheus és Titus püspököknek ir, hogy „tudják meg, mi módon kelljen az isten házában forgolódniok, mely az élő istennek egyháza, oszlopa és erőssége az igazságnak“. „Azokat, akik vétkeznek, mindenekelőtt megfedd je, hogy egyebek is megfélemeljenek.“ „Amint, úgymond, én is Hymenaeust és Sándort, akik az igazság mellől eltévelyedtek, adtam a Sátánnak, azaz kiközösítettem, a testnek veszedelmére, hogy
