Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-10-07 / 40. szám
22. oldal. BELMISSZIÓ. 1923. alább is az értelmesebbje), hogy törődnek velük és hogy rendszeres munka indul meg a gyülekezet felvirágoztatásáért. így azután elérjük azt is, hogy minden más munka, amit a lelkész és a presbyterium kezdeményez, nem kelti a magánvállalkozás, talán a túlbuzgóság látszatát, hanem mint egy nagy egész (a gyülekezet java) részletének fog feltűnni. Azt hiszem ez a látszat, ami egyébként valóság is, megér minden árt, már azt a sok fáradozást, munkát értem, amibe a gyülekezeti fegyelmezés beállítása kerül, mert a rtiunka sikere sok részben annak tervszerűségétől függ és a hatástól, a benyomástól, amit legelőször kivált a gyülekezet tagjaiból. Ezen más munkák legfontosabbika véleményem szerint a gyermekek és az ifjúság lelkipásztori gondozása. Ezek csakugyan a jövendő veteményes kertjei. Az idősek és a középkorúak már jórészt kicsúsztak kezeinkből (bár a reményt ezeket illetőleg sem adjuk fel, mert Istennek és a Benne hívőknek mindenek lehetségesek!), de ha a gyermekeket és az ifjakat is kiengedjük csúszni a kezeinkből, akkor még a jövendő ref. falusi gyülekezet élete is elveszett számunkra, de mit mondok?, elveszett a jövendőnk teljesen! Akár az u. n. vasárnapi iskola formájában, akár gyermekistenitiszteletek formájában meg kell kezdenünk kicsinyeink gondozását. Az előbbi esetben, de az utóbbiban is, ott állanak segítségünkre a papné, a tanító, a tanítónő, a tanítónő és én tudom, hogy idővel — ha nem is mindjárt, — más segítség is fog rendelkezésünkre állani. A gyermekgondozásnak mindkét formája annyiszor volt már ismertetve a különféle lapokban, hogy most nem akarok vele foglalkozni, de nincs is rá helyem. (A vasárnapi iskola vezetését illetőleg cikkek és leckék találhatók lesznek e lapban is.) Szükségességét is alig kell, azt hiszem, hangoztatni. Aki eddig meg nem értette, én tudom, nem fogja megérteni úgyse, mert nem akarja. A vasárnapi iskolában, a Biblia szellemével megismerkedő gyermeksereg, tudom, alkalmasabb anyag lesz a konfirmációi oktatásra. Minden lehetőt meg kell tenni avégből, hogy a konfirmációi oktatás a hatodik osztályban kezdődjék és a három ismétlői évben folytatódva, a 15. életévben nyerje meg betetőződését a konfirmációi vizsgában. Presbyterium, szülők mind-mind megnyerendők ennek az ügynek, s ebben a korban azután már képes lesz a gyermek református hite igazságainak teljesebb átértésére és hajlandó lesz a megtanult és a neki alkalmasan feltárt igazságokat szivébe fogadni. Egy ilyen hosszú cikluson rendszeres egészet lehet nekik nyújtani az Úr és az,apostolok tanításaiból és erre építve be lehet tetőzni az ily munkát egyháztörténeten át kátéval: azaz hitünk igazságainak foglalatával. Az így előkészített és majd konfirmált gyermekeknek, legalább is a magja majd, bizton hiszem, különb egyháztag lesz, mint a mai, amely 12 éves korában, a káté feleleteit bemagolva, konfirmált és azóta legfeljebb csak a nagyünnepeken találkozott a lelkésszel, az urasztalánál, vagy talán ott sem. Az így vezetett gyermek felserdült korában, a konf. után se csúszik ki a lelkész kezéből. A pásztornak mindent el kell követnie a serdültek, az ifjak összetartására. Ez az a kor az ember életében, amelyben eldől jövendő sorsa, „sója“ lesz a társadalomnak, vagy izetlen anyag, „ami nem jó semmire“. Mindent meg kell tenni, hogy az ifjak köréje gyűljenek és rajta keresztül nagy igazságok kerüljenek sziveikbe és nagy szeretet támadjon bennük az élet Fejedelme iránt. A lelkipásztornak a gyermekek, ifjak között végzendő munkája a legnehezebb munka, mert úgyszólván gyermekké, ifjúvá kell lennie köztük („mindenkinek minden“), hogy érdekelni tudja őket, de kell, mert a pásztor nem magáért van és áll ott, hanem a nyájért, a jövendőért, Istenért. Dal, ének, játék, tréfa, humor, irodalmi szemelvények, történelem, mind-mind helyet kell foglaljon az ifjakkal való foglalkozásban és bár mindeniknek külön-külön is meg van a maga jelentősége e munkaágban, s az ifjakra nézve, mégis mindezeknek arra kell szolgálniok, hogy az utat alkossák az evangéliumhoz, hogy a lelki nevelés eszközeiképen kezeltessenek. — És az ifjakat össze is lehet ilyen formán tartani és lehet velük épületesen és eredményesen foglalkozni. Egyszerre nagy eredményeket természetesen nem várhatunk, de évek munkája meghozza gyümölcsét. Ez a terület az, ahol némiképen többrendbeli tapasztalataimra hivatkozhatom. Ha nem is az egész ifjúság, de az ifjúság egy jó része, legrosszabb esetben is egy töredéke, kapható erre a dologra. S ha pedig csak egy kicsiny magot is sikerül nevelnünk magunk mellé, amely idők folyamán, — az élet természeténél fogva, — csak nőhet és hova-tovább nő is, ha mellette állunk és kitartunk, nem építjük-e meg ilyen formán a jövendő legbiztosabb fundamentomát ? Hiszen akié az ifjúság, azé a jövő! S az ifjúság azután fel is használható a gyülekezetnek tartott vallásos estéken, esetleg műkedvelő estéken is. A cél azonban maradjon magas keresztyén cél, szigorúan református egyházi. Semmi bál és hasonló mulatozó érdek ne keveredjék bele a munkába, ami egyleteskedéssé degradálná az egész munkát, ami ellenben ily magas nívón tartva szerves része a ref. gyülekezeti munkának. Mivel pedig tervünk, melyet munkánkra *ve szövünk, felöleli az egész gyülekezetei, s ,ár az idősebbekről, felnőttekről részben lemondottunk félje ób, mégis. — munkánknak ki kell terjeszkednie ■: felnőttekre is. Akár a vallásos esték közönségének komolyabb eleméből, akár a% belmissziói bizottság tagjaiból és az esetleg általuk szerzett komolyabb egyháztagokból magunk köré kell gyűjtenünk azokat, akik mélyebb, igazabb vallásosság után áhítozódnak, akik keresnek valami többet, mint amit a vallásos élet megszokott utján találhatnak, a komolyan kereső lel-