Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-09-16 / 37. szám

Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1923. évi 37. számához. (I. évf., 3. sz.) BELMIS8ZIÓ Rovatvezető: Dr. Vass Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő. Oh ti mindnyájan, akik a szegény nép püspökei­nek és pásztorainak neveztettek, vigyázzatok, hogy a Jézus Krisztus nyája ne legyen megfosztva saját lege­lőjétől. És ne legyen megakadályozva, se megtiltva egyetlen keresztyénnek se, hogy szabadon, a saját nyelvén olvashassa, forgathassa és megérthesse a szent evangéliumot, mert Isten ezt akarja, Jézus Krisztus ezt parancsolja. Evégből küldötte el az ő apostolait és szolgáit az egész világra, megadva nekik a nyel­veken beszélés kegyelmét, hogy minden nyelven pré­dikálhassanak és minden teremtménynek. Bizony, ha ti csakugyan helyettesei, utódai és utánzói vagytok azoknak, hivatástok az, hogy úgy tegyetek, mint ők, vigyázva a nyájra, keresve az eszközöket arra, hogy minden egyes megtaníttassék a Jézus Krisztusban való hitre az Isten tiszta beszéde által. Különben az ítélet már kimondatott és feljegyeztetett, hogy Isten a ti kezetekből kéri számon az ő lelkűket. Kálvin. Belmissziói jelentés. (Vége.) a) Egyházmegyei belmissziói bizottság. 'Egyházmegyénk a dunántúli egyházkerületben még 1920-ban elsőnek állította fel a belmissziói bi­zottságot. Nincs tudomásunk róla, hogy egyetemes egyházunk területén előbb szerveztek volna valahol hasonló bizottságot. A már 3 éves működésre vissza­tekintő szervezet az egyházkerületi közgyűlés által életbeléptetett Szabályrendelet követelményeinek is megfelel, amennyiben elnöke: az esperes, ügyvezető alelnöke: Szabó Bálint lelkész, előadója: Kovács Jó­zsef lelkész; tagjai: Csertán Márton, Fekets István, Izsák Aladár, Kádár Lajos, Németh Károly, H. Nagy Sándor, Réthy László, Schmidt Béla lelkészek, Arany Bálint, Kulcsár Gyula, Kún Ede, Sipos István, Szabó Kálmán (Mcs.) tanítók, Kontskó Andor p. ü. tanácsos, Matolcsy Sándor dr., a D. B. vezérigazgatója. b) ,,Belsősomogyi Református Egyesület.“ Lásd: Dunántúli Protestáns Lap f. évi 31. sz. c) Gyülekezeti belmissziói bizottságok. Püspök úr 310/923. sz. a. a D. Pr. L.-ban hiva­talos körrendeletben szólította fel a lelkészeket és a presbitereket is, hogy az egyházkerületi és egyház­­megyei belmissziói bizottságok megszervezésével kap­csolatban állítsák fel a viszonyokhoz tapintatos alkal­mazkodással a gyülekezeti bizottságokat is és a meg­alakulásról, valamint a végzett munkákról szóló je­lentéseket az esperes úr utján terjesszék fel főpásztori hivatalához. Mivel ezen jelentések az egyházm. bel­missziói bizottság összefoglaló jelentésével együtt felső elbírálás végett a Püspök Úr elé terjesztendők, azért e helyen a beérkezett jelentésekről és azok tartalmá­ról egyházmegyei érdekű és vonatkozású megállapí­tásaimat a következőkben ismertetem : i 1. Jelentést adott 50 egyház. Eszerint a bel­missziói bizottság megalakult a következő egyház­­községekben : Beleg, Bürüs-Várad, Csököly, Darány, Erdőcsokonya, Galambok, Gige, Görgeteg, Homok­­szentgyörgy, Istvándi, Kaposmérő, Kaposszentbenedek, Kaposvár, Kastélyosdombó, Kisasszond, Kisbajom, Kisdobsza, Kutas, Lábod, Magyaratád, Magyarlad, Magyarujfalu, Mezőcsokonya, Nagybajom, Nagydobsza, Nagykanizsa-Keszthely, Nagykorpád, Nemesdéd, Pata, Patca, Rinyahosszufalu, Rinyakovácsi, Somogyaszaló, Somogyhatvan, Somogyjád, Somogyszob, Somogy­­viszló, Szilvásszentmárton, Szörény, Vásárosbéc, Zádor, Zselickisfalud (42 egyház). — Az ősszel való meg­alakulásra előkészítő munkát végez: Hetes, Somogy­­visonta, Szomajom; a megalakulásról nem szól jelen­tésében : Hencse, Komlósd; nem érett a helyzet: Tót­­szentgyörgyön; lehetetlen bizottságot szervezni és gyülekezeti munkát végezni Kadarkút és Szabás je­lentése szerint, mert ezekben annyira felborult a hely­zet, hogy az egyikben nincs presbitérium, a másik­ban, t. i. Kadarkuton a presbiterek ellen I. fokon el­zárás! ítélet hozatott. (?) (8 egyház.) 2. Püspök úr felhívását figyelemre nem méltatta 22 anya- és 10 leányegyház. Ezekből semmiféle je­lentés nem érkezett az esperesi hivatalhoz. 3. Némelyik gyülekezetben visszatetszést szült a bizottság felállítása; különösen a Szabályrendeletben előirt forma (nők választása) és hivatásmegjelölés (utcakörzeti gondozók) ellen rendezett támadást a konzervativizmus: Asszonypresbitert nem ismerünk! Eddig is megvédte a presbitérium az egyházat! Ki szégyenítené magát utcai „missziózással“ ? A pap dolga az mind! . . . Nagy tapintatra van szükség, hogy gondos előkészítéssel legyőzzük az ellenállást és még finomabb érzéket követel a bizottság formájának meg­választása és munkájának a helyi viszonyokhoz simuló meghatározása. Néhol megfelel a presbitérium. Néhol szükséges a kiegészítése még nőtagokkal is. Néhol alkalmatlan az egész presbitérium. S hogy mely teen­dők választhatók ki a bizottságok elé irt hivatalos mintából, azt könnyen eldöntheti minden lelkész, aki tisztán látja, hogy más a városi és más a falusi gyü­lekezet szükséglete. A fontos az, hogy minden gyüle­kezetben legyen egy helytálló védsereg, mely a lelki­­pásztor vezetése mellett, mint az evangéliumi hit- és szeretetközösség szerve — lerakódási pont lehessen mindenfajta kavarodásban az egyháztagok lelki nyu­

Next

/
Oldalképek
Tartalom