Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-19 / 33. szám
130. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1923. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövet* ségének poroszlói konferenciája. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége juüus 27, 28, 29 és 30. napjain Poroszlón tartotta 3-ik országos konferenciáját. Verőfényes nyári nap volt, mikor a konferencia résztvevői az ország minden részéből, mintegy 150-en megérkeztek a csinos alföldi magyar faluba, melynek 3000 főt számláló református gyülekezete igazi magyar vendégszeretettel fogadta az érkező vendégsereget s különös örömmel a konferenciára sietőkkel együtt érkező dr. Révész Kálmánt, a Tiszáninneni egyházkerületnek a püspökét. Az érkezők szive telve volt várakozással, reménységgel. Sokat vártak az Alföld e szép vidékétől, többet az ottlakók szeretetétő! s az oda seregleítek élő hitétől. Várták, hogy amint az Alföld a tekintetnek a végtelenségbe vesző szabad száguldást enged, úgy az abban a kis faluban töltött napok majd lehetővé teszik a bepillantást a jobb jövendő megteremthetésének lehetőségeibe. S várakozásukban nem csalódtak. Poroszló s a 3-ik országos konferencia örök emlékek csodás betűivel irta be magát az ott jelen voltak leikébe, mert ott a szivek egy hitben s egy reménységben összedobbanása újra s talán még hatalmasabban, mint máskor s máshol megéreztette s megláttatta, hogy a jobb jövőt munkálni akaró ifjú erők keresztyén harca által, a mindenható Isten Szent Lelkének segítségével, valóra válik a magyar szivek még mindig könnyes óhaja s feltámad a nemzet s az elgyötört haza. A vezetőség lelkiismeretes munkája, mellyel a konferencia sikerét biztosította a számtalan akadály és nehézség közepette, kiváló elismerést érdemel. Gyakorlati ügyességgel s a szükségletek előre látásával úgy állította össze a gyűlés programmját, hogy abból nem hiányzott semmi, ami fontos és sürgető napjainkban. A napi munka mindig áhítattal kezdődött, melyet előadások követtek. Ha ezeknek az értékéről fogalmat akarunk magunknak alkotni, elég, ha tudjuk, hogy az előadók dr. Révész Káimán és Kapi Béla püspökök, dr. Révész Imre, Karácsony Sándor, Megyercsy Béla és Szabó Márton voltak. Lehetetlen, hogy egyhamar kitörölhetné a lelkekből az emlékét az idő haladása, annak a hatalmas beszédnek, amelyben dr. Révész Imre a történettudós alaposságával s a szónok csodás megjelenítő képességével tárta elébe hallgatóinak a francia hugenották sok szenvedését, őket a szeretet martyrjaiként méltatva. Beszédjét Horthy Miklós őfőméltósága, hazánk kormányzója is végighallgatta, aki szintén megtisztelte látogatásával a konferenciát. Látogatása nem hivatalos volt, de mégis azt juttatta kifejezésre, hogy úgy a konferencia, mint a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetségének áldásos munkája nemcsak egyházi szempontból fontos, de fontos nemzeti szempontból is. Nemcsak gondolatokat ébresztett, nemcsak könynyeket csalt a szemekbe, hanem elhatározásra, szent fogadalom tételre is indított Kapi Béla püspök, midőn hatalmas beszédében kifejtette, hogy a jobb jövő felé vezető helyes út a hivő keresztyén útja, amely tövises, de diadalmas út. Karácsony Sándor az ifjúság testi neveléséről beszélt, intve az egyoldalúság veszélyétől való óvakodásra s hangsúlyozva, hogy még a testi nevelés is csak akkor érték, ha a keresztyéni szellem az irányítója. Beszédjének sok keserű igazságot magában foglaló megállapítása, mint súlyos ostorcsapás csattant végig a hallgatók lelkiismeretén, hogy felébressze azok felelősség-érzetét a jövendő nemzedék egészséges testi és lelki nevelése iránt. Megyercsy Béla a magyar ifjak vallásos helyzetét rajzolta szomorúan sötét, bús színekkel, egyúttal reá mutatva az ifjúság iránti súlyos kötelességekre. Dr. Révész Kálmán püspök úr kedves szavakkal rajzolta a poroszlói gyülekezet és az Ifjúsági egyesületek szorgos, keresztyén munkájának szépségét és mély jelentőségét és lelkes szavakkal kitartásra és álhatatosságra buzdított. Szabó Márton debreczeni tanár pedig érdekesen bizonyította be azt a sokszor és sokak által kétségbe vont tényt, hogy a magyar lélek természetes jellegéhez hozzátartozik a vallásosság. Esténként tábortűzzel végződött a napi munka. E célból a falu határában táborozó cserkészekhez vonóit ki a konferencián résztvevők tömege s velük természetesen a falu lakosságának tekintélyes része is, hogy ott a csillagos ég alatt s a lobogó tűz mellett gondoljon a múltra s jelenre alázatos, bűnbánó lélekkel s a jövőre lelkes hittel és erőteljes reménységgel. A tábortüzet Karácsony tanár úr vezette művészi hozzáértéssel. A magyar dal fejlődésével ismertette meg a tábortűz körül letelepedetteket. Imertette a legrégibb kor dalától a legújabb koréig dalirodalmunk minden legszebb gyöngyét, ékesen rajzolva a megfelelő történeti korszakokat is, amelyek hangulatának hordozói az egyes édes, bús szép magyar nóták. De nemcsak elmondta a dalokat, hanem meg is tanította azokat a jelenlevőknek. S mikor már kifáradtak az éneklésben, az egyes korok hangulatának megj felelő költeményeket szavaltak a konferencia résztvevői | közül többen, sőt megszólalt a magyar dal a síró | hegedühurokon is. S mikor a történet a tábortűz vezető ajkán már a szétrongyolt magyar hazáról szólt és még keserűbben zokogott a magyar nóta, mint a megelőző korok rajzánál és a fájó szivek jajja már szinte kétségbe esve szállt a költemények szárnyán az ég felé, lassan előkerült a biblia és csendes áhítatban a gondviselő Atya elé járultak a lelkek, hogy ott Nála felszáradjanak a könnyek, csituljon kissé a bánat, halkuljon a jaj, amint hivő reménységgel ügyét a jó Istenre bízta a maroknyi sereg, Ö rá, ki mást, mint jót sohasem
